A díszpolgár

Soltész Rezső számára az 1982-es év különösen sikeres volt. Egy vitrinre való serleget, díjat nyert.
— Melyik trófeára vagy a legbüszkébb?
— Mindegyikre. Hiszen nagyon örültem a naposparti Arany Orfeusz fesztivál első dijának, a Lada-trófeának és annak a különdíjnak, amelyet a „Legjobb megjelenésű énekes”-ként kaptam. Év végén az Egyesült Államokban két Grand prix-t és egy fesztiváldíjat nyertem az Oklahomában, Cansas Cityben és az Independentben rendezett nemzetközi popfesztiválon. Egyébként mindhárom helyen a közönség díját is én kaptam meg.
— Itt lettél díszpolgár . . .
— A kiemelkedő fesztiválszerepléseim jutalmaként megkaptam Cansas állam díszpolgára címét is.
— Most mire készülsz?
— Az idén is sokat utazom. Már biztos, hogy NDK-beli és szovjet turnén veszek részt. Lesz egy show-műsorom a televízióban. Remélem, nemsokára a közönség elé kerül a második hazai nagylemezem is.
— Úgy tudom, külföldön is kiadták a lemezeidet . . .
— Valóban. Angol nyelven két nagylemezem is a boltokba került.
— Gondoltad volna, hogy ilyen sikered lesz, amikor önállósítottad magad?
— Csak szerény reményeim voltak. A Szóljon hangosan az ének fesztiválsikere meghozta számomra a népszerűséget is.
— Zavar, ha az utcán leszólítanak?
— Nem. Megszoktam. Szívesen leállok bárkivel beszélgetni. Nagyon értékelem, ha szeretnek.
— Milyen plusszal rendelkezik a jó énekes?
— Személyiségének legyen varázsa.
— Kedvenc kikapcsolódásod?
— A zene bűvköréből nem tudok kikapcsolódni. Ez az életem.

“Jó dalokkal ki lehet nyitni a bármely közönség szívét”- hiszi Soltész Rezső, a magyar zenész, akinek akinek alkotói tevékenységében egyszerre nyilvánul meg ének- és dalszerzői tehetsége.

Gyermekkorától rajongott a zenéért, gitározott az iskolai zenekarban, nem sokkal később megalapította a profi Corvina együttest, akikkel 1968-tól kezdve csaknem 10 éven át lépett fel. Basszusgitározott és énekelt, zenét szerzett és intézte a zenekar ügyeit.

1979-ben úgy döntött, hogy szólóénekesi karrierbe kezd, első lépésként elkészített egy nagylemezt a pozsonyi OPUS kiadóval és csak ezután kezdett koncertezni.

Soltész fellépett sok országban, többek között Csehszlovákiában, az én NDK-ban, Lengyelországban, Mongóliában. Néhányszor a mi országunkba is eljött, de ilyen  komoly és fontos koncertje, mint ebben az évben, még nem volt.

Az énekest a nemzetközi fesztiválokon és dalversenyeken történő sikeres fellépések tették közismertté. Az ezeken való részvétel egy előadóművész számára mindig komoly próbatétel, de ez segít állandóan “formában” lenni. Rezsőnek sokat adtak a Magyar rádió és televízió rendszeres versenyei, melyeken több alkalommal is díjazott lett.

Soltész számára talán legemlékezetesebb az 1980-as drezdai verseny volt, ahol először nyerte el a közönségdíjat, a bolgár Arany Orfeusz tavaly (első helyezést szerzett), ill. az amerikai Kansas Cityben megrendezett verseny, ahol az első énekes volt a szocialista országokból. Írországban idén zeneszerzőként kapott elismerést.

Az énekesnek Moszkvában több koncert fellépése volt, valamint szerepelt több tv-műsorban is. Moszkvai költőink, Olga Piszarzsevszkaja és Anatolij Monasztirev – mindketten barátai és társszerzői a magyar dalszerző-énekesnek – oroszra fordították a Bumeráng és a Szóljon hangosan az ének című dalokat, amit oroszul adott elő. Ezeknek a daloknak a felvételei, az Krug együttes érdekes felvételeivel együtt a Melódia cég nagylemezén jelentek meg. Szeretnénk hinni, hogy ők a hallgatóknak kellemes perceket szereznek, és ha ez valóra válik, Soltész jól végezte a munkáját.  

M. Szigalov

A múlt héten azokat a legnépszerűbb külföldi előadókat mutattuk be olvasóinknak, akik KUK szavazásán elsők lettek. A héten a magyar győztesek kerültek be rovatunkba a szavazatok alapján. És mivel annyi mindent írtunk már róluk és fogunk is a következő hónapokban, ezért ez alkalommal a nemrég megjelent Ki kicsoda a magyar rock-zenében? cimű hasznos zenei kiadványból vettünk kölcsön néhány gondolatot. Ezt a könyvet a műfaj kedvelőinek is érdemes olvasgatni.
A férfi győztesünk Soltész Rezső lett, a könyvben pedig a 114. oldalon található.
„Popénekes, gitáros, szerző. A hatvanas években a Rangers, majd a Corvina együttes vezetője. 1972-ben az Egy viharos éjszakán című dallal harmadik lett a táncdalfesztiválon. 1979-ben szólóénekes, 80-ban jelent meg a Codex című, angol nyelvű nagylemeze a csehszlovák Opus kiadónál. Rövid életű Oxigén nevű zenekarának tagjai kísérik. 1980-ban Drezdában közönségdíjat nyert. 1981-ben a táncdalfesztiválon bemutatott Szóljon hangosan az ének című dalával elnyerte az év szólóénekese címet”.

A cikk címe nem teljesen eredeti ötlet. A „Szóljon hangosan az ének” című dal ihlette meg. Nem véletlenül. Sorozatunkban megszólaló Soltész Rezső éppen ezzel a dallal vált országosan népszerű énekessé. Az 1981-as Táncdalfesztivál-győztes elindult hódító útjára. Egyre-másra szerzett nagyszerű trófeákat a könnyűzene világából. 1981 őszén elnyerte az „Ifjúsági sajtó olvasóinak” díját, megkapta az „Év férfi énekese” megtisztelő címét. 1982 februárjában a „Tessék választani” műsor első helyezettje lett. Júniusban a bolgár Naposparton megrendezett
„Arany Orfeusz” fesztiválon elnyerte az első díjat és kiérdemelte a zsűri különdíját is, a „Lada trófeát”, amelyet a legjobb színpadi megjelenésért és tolmácsolásért ítéltek meg a részére. A sikeres fesztivált követően Jim Halsey amerikai producer meghívta a kansasi Neewollahi nemzetközi poptalálkozóra.
Nos, ezen a dalos találkozón Soltész Rezső újból aratott. Independence-ben, Baldwinban és Oklahoma Cityben is első díjas lett. Kiemelkedő sikereiért megkapta Kansas-city díszpolgára címét is.
A felsoroltakból világosan kitűnik, Soltész Rezső remek „egyéni játékos”. Korábban ugyanis a Corvina együttes vezetőjeként közel sem ért el hasonló sikereket.
— 1978 óta vagyok „maszek” — mondja. — Úgy éreztem, hogy a zenekarnak már nincs perspektívája. Nyolc évi együttlét után került sor a válásra.
— Egyedül könnyebb?
— Most már igen, ám a kezdet nagyon nehéz volt. Az együttes mindig személytelenebb valami, mint egy előadó. A hazai közönség nemigen ismerte a nevemet. Idő és türelem kellett, amíg eljutottam oda, ahol most tartok. A „Szóljon hangosan az ének” fesztiválsikere egy csapásra meghozta a népszerűséget.
— Szóljon hangosan a szurkoló — javasolom Rezsőnek. — Tudom, szereted a focit, beszélgessünk egy kicsit erről a népszerű sportágról.
— Valóban kedvenc sportágam a labdarúgás — erősíti meg a szavaimat. — A kerek labda bűvköréből mai napig sem tudok szabadulni. Mivel meglehetősen elfoglalt ember vagyok, sajnos egyre kevesebb alkalmam nyílik, hogy mérkőzésre járjak. Televízión keresztül azonban megnézem a futballeseményeket.
— Hogyan emlékszel vissza sráckorodra?
— Újra a labda bukkan fel emlékképeimből. A Szabadság-hegyen laktunk, ahol egy használaton kívüli teniszpályán kergettük naphosszat a labdát a környékbeli srácokkal. A Toldy gimnáziumban is nagy lelkesen fociztunk.
— Milyen játékosnak számítottál?
Nevet:
— Messziről jött ember azt mond, amit akar. Amikor a csapatkapitányok választottak, hamar elkeltem. Egy ideig az Építők csapatában is játszottam.
— Milyen poszton?
— Jobbfedezetként. Nem voltam gyors játékos, inkább a technika volt az erősségem.
— Melyik csapatnak szurkolsz?
— A Ferencvárosnak. Előtte hosszú ideig a Honvéd volt a kedvenc gárdám.
— Miért pártoltál át?
— A nagy egyéniségek hatására lettem Honvéd szurkoló, később elszürkült a gárda, nem volt érdemes Kispestre menni. A későbbiekben a Fradiban találtam meg azt a csapatot, amely leginkább lelkesíteni tudott. Bár, ha az őszi fordulóra gondolok…
— Kedvenc játékosaid?
— Bozsiknál jobb futballistát még nem láttam. Csodálatos egyéniség volt. Ha ma egy Bozsikunk lenne… A mai foci nem dúskál színes egyéniségekben. A jelenlegi kedvencem Ebedli Zoli. Ez a lezser futballista olykor ragyogó dolgokat tud produkálni. Azon kevesek közé tartozik, aki oda rúgja a labdát, ahová akarja. A külföldiek közül Rummenigge maga a tökély. Kitűnő labdarúgó, a szakma zsenije. Az eszményi futballista szobrát róla kellene megmintázni.
— Mit vársz egy-egy mérkőzéstől?
— Főleg szellemességet. Nem kedvelem az erőfocit. Egy szép csel, egy virtuóz megoldás többet ér számomra, mint kétszer 45 perces átgürizett mérkőzés. A fociban igazán az a szép, ha nem lehet kitalálni, hogy mi következik. A gól csodálatos valami, de az igazi nagy élmény, amíg és ahogy eljut a labda a kapuig.
— Hangos szurkolónak számítasz?
— Inkább csendes, magában őrlődőnek. Egy-egy támadáskor azon veszem észre magam, hogy az én lábam is lövésre lendül.
— Egyébként is lendül a lábad?
— Nem tudom megállni, hogy ne focizzak. Baráti társaságban sűrűn előkerül a pettyes. Nyáron a strandon a nagy csata közben eltört a lábujjam …
— Családodban akad sportoló?
— Mindkét lányom sportol. A kisebbik a Honvédban teniszezik, a nagyobbik pedig a Vasasban atletizál.
— Új év kezdetén szokás megkérdezni: mit vársz az idei esztendőtől?
— Szeretnék újabb győzelmeket elérni itthon és külföldön egyaránt. Ugyanezt kívánom a magyar válogatottnak is az Európa bajnoki selejtezők során. Gondoljanak az én példámra: idegen pályán is lehet sikereket elérni.
Megéri. Még akkor is, ha nem lesznek díszpolgárok …
KEMÉNY GYÖRGY

SOLTÉSZ REZSŐ TRÓFEÁI

Hiába is lapozgatnánk a lexikonokat vagy a rekordok könyvét: Soltész Rezső esete alighanem egyedülálló. Hat nap alatt három fesztiválon hat díj — és mindez az Egyesült Államokban! Pontosabban a Neewollah-i International Fesztiválon első díj és közönségdíj, a Baldwin University International Festival-on
Grand Prix és közönségdíj, az Oklahoma City University Festival-on Grand Prix és közönségdíj. Valljuk be, ilyen díjeső hallatán hajlandóak vagyunk kissé gyanakodni, bármilyen magyar előadó amerikai sikereiről legyen szó. Pedig semmi okunk sincs rá ebben az esetben. Igaz, hogy a Kansas és Oklahoma államokbeli városok nevei nem sokat mondanak az európai olvasónak, de ez a három helyszín számít ma az Egyesült Államokban a hivatalos nemzeti-nemzetközi dalfesztiváloknak. A versenyeken neves, ottani szakemberek ítélik oda a díjakat, a koncerteket több ezres csarnokokban rendezik, és a közönség túlnyomórészt fiatalokból áll. Ezeket a tényeket ismerve érthető a helybeliek megdöbbenése, amikor egy furcsa nevű fiatalember Magyarországról szinte az összes lehetséges nagydíjat elviszi a hazai és angol, holland, kanadai, svájci indulók orra elől. Mi is a meghívás előzménye? A bolgár Naposparton rendezett Arany Orfeusz fesztiválon tavaly nyáron Soltész Rezső nyerte az első díjat. A nemzetközi zsűri tagja volt Jim Halsey amerikai impresszárió is, akinek neve talán nem ismeretlen a Pick Up olvasói előtt — ő hívta meg egy évvel korábban a Bojtorjánt is Amerikába, és az ő nevéhez fűződik az amerikai dalfesztiválok életre hívásának gondolata. Az énekes előadásmódját és sikerét látva helyben közölte felkérését. A hatalmas trófeák most Rezső lakásának díszei, de vajon az emléken és látványon kívül ígérik-e a folytatást? Valószínűleg igen. Jim Halsey ugyanis a cannes-i MIDEM után Budapestre érkezik, hogy Rezső további lehetőségeiről tárgyaljon. És itthon? Január végén került a boltokba az énekes új kislemeze, a Szeretettel küldöm a nótákat, illetve a Várlak című dalokkal. Rezsővel kapcsolatban egyébként már sablonos hírnek számít a külföldi vendégszereplés, hiszen ugyanolyan sztárnak tartják őt az NDK-ban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, mint itthon. A vendégszereplések alatt születnek majd meg a második nagylemez dalai is, a lemez a nyárutón jelenik meg.

„Valahol már találkoztunk…”

Másfél óra Soltész Rezsővel, Egerben

Zsúfolásig megtelt szerdán este az egri körcsarnok. Az Országos Rendező Iroda szervezésében Soltész Rezső mutatta be műsorát. Maga az összeállítás szerencsés volt. hiszen az effajta estéken azt szoktuk meg, hogy egy egész sor kevéssé ismert énekest, együttest meg kell hallgatni ahhoz, hogy végre megláthassa a közönség azt, akinek, a nevét öles betűkkel hirdetik a plakátok.
Nos, Soltész Rezső nem váratott sokáig magára. Fábián Éva két száma után a Ki mit tud-ból megismert Biomechanikus jazz balett műsorát láthatta a közönség, ám, hogy milyen apropóból, azon már lehet gondolkodni.
Azon is törheti az ember a fejét, mitől lesz valaki ekkora sztár, mint Soltész Rezső. Mert kétségkívül csinos, fürtös hajával, szép hangjával, jó mozgásával megdobogtatja a női szíveket, — ám ez önmagában még kevés. Vagy attól-e, hogy végigcsókolja majdcsak a fél közönséget, a sálját nekiajándékozza egy tininek, egyetlen szóval megénekeltet többszáz embert…?
Tagadhatatlan: Soltész Rezső sztár. S ezt nemcsak abból lehet lemérni, hogy szerda esti koncertjén már az első daloknál fiatal és idősebb nők virágcsokrok garmadát nyújtották neki föl a színpadra, nyolc-tíz év körüli kisfiúk és kislányok rajzokat készítettek: kisoroszlánt, apró ajándékokat adtak át. Még abból sem, hogy — jól értesültek szerint — öttől hétig egyfolytában dedikálta új nagylemezét. S a buszon még két nap múlva is azt beszélte két fiatal mama, hogy biztosan van felesége, hiszen a műsorában azt is elmesélte: ő gyakorló apa…
Amit elmondhatunk: érdekes volt fellépésének egyre fokozódó hangulata. A legújabb dalait szokásos taps fogadta, majd amikor a régi slágereket adta elő, mindinkább forróbb lett a levegő. Legalább négy-öt ráadás: ezalatt már a nézőtéren is kigyúltak a fények, és Soltész Rezső leült a közönség közé, úgy énekelt együtt az egész körcsarnokkal.
Tény, hogy zenéje nem progresszív. De úgy vélem, — ez lehet, már az öregedés jele —, szimpatikusabb az effajta siker, jókedv, közös hangulat, amikor gyerek és felnőtt fölszabadulton együtt énekel.
Mikes Márta

(fotó: Pesti Erzsébet)

Valahol már találkoztunk

Soltész Rezső 1984. január 21-én Valahol már találkoztunk… címmel koncertet tartott a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában. Az előadás teljes bevételét a piros-kékek ökölvívó szakosztályának ajánlotta fel.
— Mikor és hogyan jutott eszedbe, hogy támogasd a sportot, és ezen belül is az ökölvívást?
— Tavaly novemberben Borsod megyében turnéztam. Miskolc-Tapolcán egy szállodában laktam a Vasas fiatal öklözőivel. Először csak viccelődtünk egymással, de aztán nagyon összebarátkoztunk. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk. S miközben megismertem ezeknek a gyerekeknek a helyzetét, gondolkodását, folyamatosan érlelődött bennem a segítségnyújtás gondolata.
— Te is sportoltál versenyszerűen?
— Igen, méghozzá először itt, a Vasasban. Focista voltam, középpályás, és Bozsik József volt a példaképem. Egyszer még az Észak-Magyarország serdülő-válogatottban is szerepeltem. Ám tizenöt éves koromban egy tornatermi edzésen eltört a bokám, s emiatt abba kellett hagynom a labdarúgást. Később kosárlabdáztam a BVSC- ben, majd vízre szálltam és a Vörös Meteor színeiben nyolcas hajóban eveztem. Aztán az érettségi előtt választani kellett. A tanulás mellett döntöttem, de azt hiszem, ebben komoly szerepe volt a gitárnak is, amivel akkoriban már sokat foglalkoztam. Ezzel aktív sportpályafutásomnak vége szakadt, de a mozgással nem szűnt meg a kapcsolatom. Még ma is szívesen futok, úszom, biciklizem vagy focizom.
— Befutott énekes vagy. Külföldön és itthon eddig két-két nagylemezed jelent meg. Milyen érzés a népszerűség?
— Hol jó, hol rossz. Amikor éjjel fél kettőkor becsönget hozzánk egy lány — persze az egész család felébred — azzal, hogy énekeljek neki valamit, akkor nagyon tud zavarni. Ám az, hogy adhatok ezekért a srácokért egy ilyen koncertet, hihetetlenül jó! A műsoron megjelent nézők — sajnos, az 1500 férőhelyes teremben a rossz szervezés miatt csak 400-an voltak — nem fukarkodtak a tapssal. Soltész Rezső öt ráadást adott, és igazi nagy sikert aratott. Valahol már találkoztunk — egy követőkre váró jó ötlet megvalósításával.
M. A.

Pop-katlan

…volt a Sportcsarnokban

Bevallom, féltettem Soltész Rezsőt a szegedi. Sportcsarnokbeli fellépésétől. No nem azért, hogy a közönség megtámadja az énekest és a ruhájából akar egy kis darabot tépni, ereklyének. Még nem távoli , az első nagylemez előtti-utáni koncertkörút emléke. Akkoriban a nézőrekord egy-egy bemutatón ötven körüli volt.
Aztán a múlt héten csütörtökön este bebizonyosodott, hogy nem kellett volna szorongnom. (A buszra alig fértem fel! Ott szorongtunk körülbelül kétszázan!) Vagy ezerötszázán jöttek el Soltész Rezsőt nézni és hallgatni. A toborzás sikerében
— a popmeccs dobogós szólóénekesének egyéni csáberején kívül — szerepe volt a legújabb magyar műsorszervező irodának, a Magyar Médiának is. A rendezők nem csak a kapukon belülre akarták csalogatni a nézőket. Segítettek ráhangolódni a várt produkcióra. Az előcsarnokban a sztár dedikált. Lehetett vásárolni helyben aláíratnivalót is: lemezt és műsorfüzetet.
Azért a több mint tíz perces — úgy látszik kötelező — kiéheztető csúszást sokan szívesen elengedték volna. Míg várakoztunk, lehetett szemlélődni. A közönségen végigtekintve régi Aradszky-sláger jutott az eszembe: Nemcsak a huszonéveseké a világ… A tizenöt és huszonöt közötti korosztályt mintha kitiltották volna. Közülük csak néhányan szöktek be. S még egy dolog a közönségről. Lányok és már nem annyira lányok, mindenütt. Rossznyelvek mondják, hogv a közönségszavazásokra szinte csak a hölgyek küldenek levelet. Soltész Rezső pedig sok-sok közönségdíjat nyert…
A tömeg „éhét” először az Izzó dzsesszbalett csillapította: A négy középiskolás kislány csinos, jól mozog, de produkciójuk, ilyen nagy arénában, főként távolról alig élvezhető.
Fábián Éva tiszta hangja a pódiumról, a nem túl jó akusztikájú teremben is feltűnt. S feltűnt a mozgása is: még mindig azokat a figurákat erőlteti, amiket az ős Neoton-családban tanult, pedig dalait már a Demjén—Menyhárt páros írja. Ez más zene, és más előadást kívánna.
Soltész Rezső ma sem csinál mást mint — Egy viharos éjszakán — a valamikoron volt Corvinában. Csak éppen a gitárt veszi kevesebbszer a nyakába. Dallamai egyszerűek, érzelmesek, fülbemászóak. Szövege mindennapos dolgokról szólnak, filozófiai áligények nélkül. Néha romantikázik is. Teszi mindezt mindenféle különleges színpadi hókuszpókusz nélkül, ahogy a „lehiggadt” korosztály igényli és elvárja tőle.
Az újszegedi Sportcsarnokban aligha csalódott bárki. A közönség nyugodtan ült a helyén, legfeljebb a lábujjait vagy a sarkát mozgatta a zene ütemére, esetleg tenyerével paskolta a combját. A nóták végén lelkesen tapsolt — később már közben is — sokszor kért ráadást.
Hogy ez a zenei stílus meglehetősen igénytelen? És vissza-visszatérő panelokból építkezik? Lehet. De úgy látszik, sokan szeretik.
Böle István

Kedves ismerős

Így születnek a slágerek

Soltész Rezső „idegenvezetésével” bebarangoljuk az utóbbi idők egyik legsikeresebb lemezalbumát.
„Valahol már találkoztunk” — talán neked is megvan már a novemberben megjelent lemez. De ne húzzuk az időt, tarts velünk!
— Kezdjük egészen az elején, az ötlet születésénél — mesélte népszerű idegenvezetőnk. — Szerencsére az első hazai album után nem kellett több évet várnom a következő elkészítéséig. Az állandó utazások, külföldi televíziós szereplések, fesztiválok közben szinte gondolkodni sem volt időm azon, hogy miről énekeljek majd. Naponta új városok, rengeteg ember, barátok vagy csak egy biztató pillantás és rohanhattam tovább, mígnem egy nyugodt környezetű szállodában, a szovjet turné kellős közepén jöttem rá: pontosan ez az, amiről dalaimnak szólniuk kell. Gitárom, elmaradhatatlan útitársam segítségével azonnal munkához láttam.
„Újságokból kivágott képek között lehet, hogy én is ott lógok szobád falán… Valahol már találkoztunk egyszer…”
Ez a szám lett a lemez címadó és első dala is egyben. A találkozások természetesen nem mindig megbeszélt randevúk. Előfordult, hogy egy kirakat üvegében semmit sem láttam az áruválasztékból. A fénytörés szeszélyes játéka egy gyönyörű lányarcot varázsolt a tükörré vált üvegre. Egy pillanatig tartó villanás volt, amíg összenéztünk, s mégis elegendő indíték lett a „Maradj még” című dal megírásához. Kár, hogy az egész játék volt csupán.
„Te elfordultál és a kép szétesett.” A harmadik dalt angolból fordítottam. Amerikában énekeltem nagy sikerrel a „Mit számít egy év” című számot, és arra gondoltam, ha már ott tetszik a közönségnek, itthon is be kell mutatnom.
Ugorjunk pár barázdát és jó pár évet vissza — gyerekkoromig, öreg rollerem még most is ott porosodik, rozsdásodik valahol a pincében. A dal külön érdekessége, hogy ,,Susie” címmel énekeltem az írországi Covanban, ahol a „legjobb popdal” címet nyertem el ezzel a számmal. A magyar fordítása mégsem tetszett igazán, így egészen új szöveget írtam a régi dallamra.
„Száguldj rozoga roller, nálunk boldogabb ember nem is volt…” Persze, az emlékek nem mindig vidámak, a következő dalemlék azokról a közeli családtagokról, ismerősökről szól, akik már nem lehetnek köztünk.
„Emléked minden úton elkísér…”
Az oldal befejező dalát oroszból fordítottam. Rengeteget turnéztam a hatalmas országban, ahol sok barátom van. Köztük a Krug együttes tagjai, akiket szinte még saját hazájukban sem ismernek, pedig tehetséges társaság. Igaz, a Karakum sivatagban nem jártam még soha, de fantáziám szárnyán utazhat velem a hallgató.
„… álmodtam én egy éjszakán, nagy útra kelt a karaván …
… a nyers erő, s a vak remény párbajra kél…
… ez a Kara-kara-kara, Kara-kara-kara-kum …”
Fordítsunk egyet, s máris a nyár közepébe csöppenünk, pontosabban a Du-du-du, di-di-dá-dá-dá című szám szól. Hogy ez mit jelent, ne kérdezzétek. Több száz eldobott géppapír bizonyítja, hogy ennél jobb szöveget nem találtam a dallamra, s addig is, amíg valaki jobbat nem ír:
„… én énekelem neked, hogy du-du-du, di-di-dá-dá-dá …”
S. Nagy István barátom a szövegírója következő dalomnak. Sokat voltunk együtt, és láthatta, hogy én ihattam hidegen a sört, fújhatta a leghidegebb szél a nyakamat, a hangszálaim mégis egészségesek maradtak. Úgy látszik:
„…nekem semmi sem árt…”
Nem kérkedés, de három nyelven beszélek. Bizonyíthatom is. Az angol és az orosz fordítások után az egyik legnépszerűbb NDK-beli együttesnek, a Caratnak a legjobb dalát hallhatjátok magyarul. A „Hét hídon át” különben milliós példányszámban kelt el a nyugati országokban is, amit a legnagyobb sztárok is szívesen mondanának el magukról. A Carat tagjai most is szerények. Barátaim, és erre büszke vagyok. Persze, ha valaki figyeli a műsoromat, rájöhet, hogy a német dalok előadása nálam hagyomány. Első lemezemen a „Jó barát” című dalt is németből fordítottam. Az évnek egy jelentős részét mindig az NDK-ban töltöm.
Most azonban vonuljunk délebbre, a következő szám hangulatát követve. Nem is olyan régen történt, meghallottam egy bolgár fiút játszani egy úgynevezett pánsípon. Mit mondjak, pillanatok alatt szerelmes lettem a hangszerbe és szinte azonnal megszületett a dallam, mire kiderült, hogy a síp hangolása semmiképpen nem hozható össze az én hangommal. Szomorú lettem, mert a pánsíp szerepeltetéséről le kellett mondanom, de az ötlethez konokul ragaszkodva, némi átdolgozással megszületett a dal.
Konok vagyok! „Harminc év körül” az ember nehezen változtat szokásain.
Közben a lemezjátszó tűje el is érkezett az utolsó dalhoz. Miről is szól?…
Pontosan arról, ami a címe:
„Jöjj közel, ha játszom!”
Feljegyezte: Koncz Dezső Fotó: Wagner Margit

Holtai Andrea beszélgetett Soltész Rezsővel

…és szólt hangosan az ének…

A tény — mármint, hogy Soltész Rezső egyik önálló koncertjének bevételét a Vasas ökölvívó szakosztályának támogatására ajánlja — a tömegkommunikációs csatornák információözönében csak egy rövid hír formájában látott napvilágot.
Persze nem történt semmi különös. Amit eddig intézményektől, művésztársulatoktól, szocialista brigádoktól megszoktunk, azt most egy „magányos farkas”, pontosabban egy kis csapat — Soltész Rezsővel az élen — tette meg. Mindenesetre a maga nemében eddig egyedülálló módon: az összes közreműködő — technikus, szállító, rendező, táncos, szervező — felajánlotta gázsiját. A zenét, sportot, vagy mindkettőt kedvelők a kedvelt slágerekén kívül arra is kíváncsiak, vajon honnan e vonzalom?
Valóban, honnan?
— Ha most olyan közhelyeket vár tőlem, hogy „boksz- kesztyűvel jöttem a világra”, vagy a szívem mindig a piroskékekért dobogott”, akkor csalódni fog — mondta a népszerű táncdalénekes. — Nézzen rám, igazán jóindulat kell ahhoz, hogy egyáltalán sportos külsejűnek tartsanak. Az ökölvívás sem érdekelt különösebben soha. Úgy voltam vele, mint a sportág többségével: ha egy jobb összecsapást közvetített a televízió, megnéztem. Valamiért azonban mégis jobban tisztelem, mint a többit: ehhez ugyanis sohasem lenne bátorságom. Nem mondom, jópofa dolog most a fotó kedvéért beöltözni, és egy-két mozdulatot kipróbálni, de a boksz körülbelül olyan messze áll tőlem, mint ezektől a rendkívül szimpatikus és tehetséges versenyzőktől a táncdaléneklés.
— Akkor valami különleges dolognak kellett történnie…
— Talán még annak sem nevezném. Tavaly novemberben egy vidéki turné során Miskolcon találkoztam az edzőtáborozó Vasas-bokszolókkal. Ugyanabban a szállodában laktunk. Nehezen tudom azt az érzést megfogalmazni, ami akkor hatalmába kerített. Nap, mint nap láttam őket, ahogy edzésbe indulnak, megérkeznek onnan: lelkesen, fegyelmezetten. Az érdeklődés rövid idő alatt jó barátságot szült köztem és Bódis Gyula vezetőedző között. Megtudtam, hogy nehéz körülmények között, alapvető gondokkal küszködve készülnek, s bizony anyagi helyzetük sem a legrózsásabb. Ekkor úgy gondoltam, hogy elkezdek valamit, amit esetleg többen, többféleképpen folytathatnak.
— Ha már említette az anyagiakat, akkor bizonyára azt is tudja, hogy ez a fajta támogatás nem mindennapi…
— Éppen ezért gondolom, hogy mások — esetleg kollégáim, más, hasonló problémákkal küszködő szakosztályokat is támogathatnának.
— Gondolja, hogy ezzel népszerű lesz a szakmában is?
— Biztos, hogy sokan elgondolkodnak rajta. Az előadók, zenészek is szeretik a sportot, jónéhányan sportolnak is, hiszen, a havi sok-sok fellépéshez elengedhetetlen a jó kondíció. Magam is futok, úszom, korábban pedig kosaraztam, eveztem: a Vasas úttörőcsapatában fociztam is. És tudja melyik pályán? Ennek a pompás edzőcsarnoknak a helyén volt egy igazi dühöngő. Hát én itt rúgtam a labdát egészen addig, amíg el nem tört a lábam, és hátat nem fordítottam e számomra veszélyes sportnak. Szóval ezért kétszeresen is örülök annak, hogy most a Vasassal kerültem ilyen kapcsolatba.
— Nehéz pálya, vagy szakma az énekesé is, az érvényesülés legalább olyan küzdelmes, mint a sportban…
— Mégis: a sport sokkal szebb, mert egyértelműek a szerepek. Egy-két kivételtől eltekintve a jobb, az erősebb, a tehetségesebb győz. A ringben nincs protekció, nem a kapcsolatokat kell építeni, hanem a győzelemre koncentrálni. A sportban mindenki csak magának tehet szemrehányást, ha nem jött be a várt eredmény. Nálunk nem ilyen egyértelműek az erőviszonyok. Én annyiból vagyok szerencsés, hogy az ének, a szereplés nekem mindennél fontosabb, ez az, ami minden akadályon, válságon átsegít. ..
És szólt hangosan az ének .. .
Soltész Rezső énekelt, önfeledten, közönségét magával ragadva. Sorba vette slágereit, egy sztárnál így szokás. Az Énekeljünk együtt különösen nagy sikert aratott. Hogy is van egy sora? …találkoztunk valahol… Az ökölvívótenyerek talán az átlagosnál is hangosabban csattantak össze, ők tudják: az a miskolci találkozás ritka szerencsés volt…

Néhány napja befejeződött szerkesztőségünkben a szavazatszámlálás. Több száz levelezőlap áttekintése után megtudtuk, hogy 1983-ban kik lettek a KUK. (Vagyis a Képes Újság kedvencei).
Sajnos nem sokat változott a sorrend az előző évhez képest. A nőknél Szűcs Judit, a férfiaknál Soltész Rezső és a zenekarok között az R- GO győzött. No, ezzel nem akarjuk kisebbíteni a győzelem értékét és szívből gratulálunk olvasóink kedvenceinek. Csak egy kicsit igazolni látjuk az elmúlt évi kesergéseinket a műfaj állóvize felett. Ennél már csak jobb lehet az új esztendőben, vigasztalódik a közönség és szakember egyaránt. Most térjünk vissza néhány gondolat erejéig az elmúlt évre.
A régi „nagyok” gyakorlatilag semmi újat nem hoztak, csak kínosan ügyeltek arra, hogy eddigi eredményeiket megtartsák. A legszembetűnőbb probléma a slágerhiány volt. Kevés olyan esztendőre emlékszem, amikor ennyire különböztek a slágerlisták, mint 1983-ban. Ez azt jelentette, hogy egyértelmű sláger nem született. De ilyenek voltak az ellaposodott zenei vetélkedők is (lásd: Tessék választani, vagy a Ki Mit Tud?) Ne felejtsük azt sem, hogy olyan zenekarok szűntek meg a múlt évben, mint az Edda, a Skorpió, vagy ma már árnyékzenét játszó HBB, a Hungáriáról nem is beszélve. De lényegében nem volt LGT, vagy Fonográf sem. Csak egyéni vagy csoportos színházi törekvések léteztek, manipulálva vagy anélkül. A megszaporodott rendezési irodák legnagyobb része is deficittel zárta a pop és rockrendezvényeit, fgy azután a kommunikációs eszközök is érdektelenül kullognak a szakma után. Az R-GO győzelme – a tehetséges muzsikusokon kívül – egy nagy „újdonság-éhségnek” is köszönhető. Végre valami más hangzás, végre jött egy kis érdekesség. Hiába jelentek meg egymás után nagyjaink nagylemezei – legtöbbjük pár hét alatt eltűnt az érdektelenség homályában. Néhány évvel ezelőtt állt így a külföldi popzene, amikor a nagy nevek csak nevükből éltek. Ma már Paul McCartney, Rod Stewart, David Bowie és a többiek hányadszor újhodnak meg, hogy ottmaradjanak az élvonalban. Mert nem elég a tehetség. Ehhez a műfajhoz szükséges az újítás fantáziája, a sablonok teljes kizárásával.
Erre a hazai élgárda egyelőre nehezen képes. Nem véletlen, Soltész Rezső idei győzelme. Ő kitalálta műfaját (vagy nevezzük most már újításnak) és következetesen vitte tovább. Azon lehet és kell vitatkozni, hogy jó zene vagy rossz zene? Szükség van-e manapság az egyszerű „szívslágerekre”? Ez ízlés dolga, de a lényegen nem változtat.
Fontos, hogy egy előadó a szimpátiát tudja tartani a közönségben. Akár úgy is, hogy olykor-olykor kiábrándulnak belőle. Szűcs Judit néhány hazai fellépéssel és két nagylemezzel váltott ki vegyes érzelmeket – de mindenképpen győzelmet 1983-ban. A helyzetet megérezvén az „ex-Hungáriás” Miki és Dolly jogosan kapták el a talán soha többé nem kínálkozó lehetőséget. Lehet itt okosakat írni, ilyen vagy olyan tanácsokat adni, egyet azonban nem szabad elfelejteni: Magyarországon ez a zene mindig csak saját magának kaparta ki a gesztenyét. 1984-ben sem lehet másra számítani. Sokan kérdezik, hogy kik szerintünk a jó zenekarok? Véleményünk szerint: akik egy nap kétszer is meg tudják tölteni a Kisstadion nézőterét. Ezt a véleményünket az újévre is fenntartjuk.
Ezúton köszönjük meg olvasóink szavazatait, és azt, hogy figyelemmel kísérik a műfajért tett törekvéseinket. Akik eltalálták a sorrendet, azok között nagylemezeket sorsoltunk ki. A szerencsések: Domonkos Julianna, Békés; Kiss Márta, Küngös; Várfalvi Zsuzsa, Budapest; Váci Irén, Kemecse és Sztankó Erika, Pécs. A lemezeket postázzuk a nyerteseknek.

Soltész Rezső — Valahol már találkoztunk

Ugye, jói ismerjük már Rezső új jelenét? Mindenesetre a Szóljon hangosan az ének hangos sikere (197 631 eladott példány), no meg az állandóan zsúfolt koncerttermek megnyugtatóan készítették elő a közönség fogadtatását a második nagylemezhez. A dedikálásokkor kiderült, hogy olyan felfokozott a várakozás, hogy még az üres borítót is el lehetne adni . . . Ám a tartalom sem okoz csalódást annak, aki szereti a ma már bízvást az énekes nevével fémjelezhető stílusirányzatot. A dalok behízelgőek, szentimentálisak, dúdolhatóak, andalítóak, egyszóval olyan hagyományosak, ha 1984-ben tudnánk, mi is a hagyományos és mi nem . . . Mindenesetre Soltész Rezső a slágerírást és az előadást is korrektül végzi, sőt alkalmi kísérőzenekara László Attila vezetésével olykor meglepő és ügyes hangszerelési fordulatokat alkalmaz. A címadó szám, az Írországban győztes Rozoga Roller, a világsláger-feldolgozás, a Mit számít egy év, a görögös Pán, vagy a sweet-rockos Jöjj közel, ha játszom biztos e stílus, no meg Rezső rajongóinak új kedvencévé lép elő. Mert ahogy mondják: aki az ilyet szereti, az megőrül érte. Soltész Rezső ezzel a lemezzel végleg beérkezett.

Egy hangosan éneklő férfi és egy „eszményi” nő

Egy viharos éjszakán, énekelt 1972-ben Soltész Rezső a Corvina együttes tagjaként. Aztán néhány sikeres év után beborult az ég a zenekar fölött… Majd feloszlott — nem a felhőzet, hanem — a beat-társulat. Úgy tűnt, hogy Soltész Rezső neve a süllyesztőbe kerül, hiszen a közönség új együtteseknek tapsolt.
1981 nyarán a táncdalfesztiválon egy bongyor hajú fiatalember lépett a színpadra, és már hangosan szólt az ének. A női rajongók beleszerettek a hangjába, személyiségébe, mások viszont „csim-bumm cirkusznak” tartották a produkciót.
Az ízlések különbözőek. Egy bizonyos; Soltész Rezső ma a legnépszerűbb férfi énekesek egyike.
— Egy kívülálló számára úgy tűnik, hogy boldogan csinálod azt, amit csinálsz.
— Nézd, attól függ, hogy mennyit hiszel ebből el.
— Hát…
— Őszintén énekelek és minden mást is szeretek őszintén csinálni. Ennyi bizonyos. A zenekari munkában sajnos nem volt őszinteség, abbahagytam. Ennek ellenére hiszek a csapatmunkában, de ha ehhez nincsenek megfelelő társak, akkor az ember kénytelen sok mindent saját maga megoldani.
— Sikeresnek érzed magad?
— Ezt nem nekem illik megítélnem. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos jelek nem mutatnak erre. Ma már másképp látok sok mindent, hiszen évekig hullámvölgyben voltam.
Álmodni sem mertem volna, hogy így alakulnak a dolgaim.
— A kollégáid nem néznek rád ferde szemmel?
— Biztosan irigykednek, dehát…
— Kikkel dolgozol?
— A Soltész—Soltész „szerzőpárossal” …
— Megbízható „partnerek”?
— Komolyra fordítva a szót: nem vagyok egoista. Tudom, hogy sokan tudnak jó zenét írni, és én is keresem a jó dalokat. Nyitott vagyok a partnerek felé, még ha azok amatőrök, akkor is.
— Ha Presser Gábor írna neked egy számot, elénekelnéd?
— Biztosan nem fog írni.
— Elég határozott válasz volt…
— Ezt a kérdést miért tetted fel?
— Gondoltam, érdekes lenne, ha írna …
— Az biztos. Tudod mit? Ha jó lenne a nóta, elénekelném.
— Vigyázol a kondíciódra?
— Ha lehetőségem van rá, akkor sportolok. Nem vagyok egy lump alak, nem iszom, nem szoktam éjszakákat átmulatni. Van egy nagyszerű családom, amely kiindulópontot, biztos bástyát jelent számomra.
— Tavaly szeptemberben jelent meg a Valahol már találkoztunk című nagylemezed. Lesz folytatása?
— Igen. Jövő tavasszal kerül piacra a következő.
Soltész Rezső szombat esti, sárvári kontcertjén Eszményi Viktória is fellépett. Ő az a vidéki (balassagyarmati) lány, akit már saját maga is megénekelt.
— Hogy csinál ma egy vidéki lány Pesten karriert?
— Nem könnyen. A környezetváltozás, a beilleszkedési gondok; mind-mind próbára teszik az embert. Értek kísértések is, de az optimizmusom, a jókedvem átsegített a bajokon. Szerencsére a családomból tartós alapokat hoztam. 1972-ben jutottam be a Ki mit tud döntőjébe, s akkor figyelt fel rám Bergendy István, aki később meghívott a Bengendy együttes egy műsorába. Elénekeltem a Rozoga ház című dalt, amivel bekerültem a könnyűzenei köztudatba. Azóta, úgy érzem, sok ember szeret.
— Ha van valami igazán nehéz problémád, kihez fordulsz?
— A férjemhez, Heilig Gáborhoz, és bármikor számíthatok a szüleimre is. Most pedig van már egy új családtagunk, Tamás, aki nyolc és fél hónapos. Szóval mindent egybevetve, boldog vagyok.
— Anyagi helyzeteddel elégedett vagy?
— Igen. Nem dicsekszem, de jól élek.
— Heilig Gábor írja a számaidat is. Most mire készültök?
— Júliusban jelenik meg egy duett-lemezünk. A Nekem jó a legszebb című dal, a lemez előzetese, a napokban kerül a közönség elél
Szenkovits Péter Fotó: Benkő Sándor

Soltész Rezső felhívása: Írj egy dalt nekem!

Húsz éven aluli dalszerzők jelentkezését várja Soltész Rezső. A népszerű énekes a PM Tini-sztár kerestetik tehetségkutató akció nyomán határozta el, hogy ezúttal a zeneszerzéshez-szövegíráshoz kedvet érző tizenéves fiataloknak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. Az érdekes pályázat feltételei a következők:
A nevezett idalt bármilyen hangszerkísérettel (gitár, zongora stb.) magnókazettára kell feljátszani, szokásos házi körülmények között. A kazettához mellékelni kell a dal szövegét, rövid életrajzot, pontos címet és egy bélyeggel ellátott válaszborítékot. Kottát készíteni tehát nem szükséges. Jelentkezhetnek mindazok, akik 1984. december 1-ig még nem töltötték be a 20. életévüket. A játékban nemcsak egyes szerzők, hanem baráti társaságok, osztályok, együttesek is részt vehetnek. A felvételeknek megfelelő anyagot a következő címre kell küldeni legkésőbb 1984. december 1-ig: MHV Pepita szerkesztősége, Budapest, Vörösmarty tér 1. 1051. A borítékra írjátok rá: „Írj egy dalt nekem!”
És most beszéljünk a díjakról és jutalmakról. A dalokat popzenei szakemberekből és újságírókból álló zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt két dal kislemezen jelenik meg, természetesen Soltész Rezső előadásában, és elhangzik majd az énekes jövő évi koncertműsoraiban is. Emellett díjat kap a legfiatalabb szerző, a legjobb szöveg, és a legfrappánsabb ötlet. Rezső egyébként arra kéri jövendő ifjú szerzőtársait, hogy ne feltétlenül vegyék figyelembe stílusát: inkább arról írjanak, ami hozzájuk áll a legközelebb. Tehát tiniszerzők figyelem: lehet kezdeni a munkát!

Élet a kastélyokban

Van egy kastély Sárváron, amelyik nem szerepel ugyan a műemlékjegyzékben, mégis érdemes arra, hogy bemutassuk. Néhány évvel a sárvári cukorgyár alapítása után a fő részvényes, Hatvany-Deutsch Gyula kastélyt építtetett a gyár mellé. Amolyan hétvégi háznak számított ez az épület abban az időben, a báró család egyébként Bécsben lakott, de gyakran eljöttek Sárvárra pihenni, vadászni. Egészen a felszabadulásig az építtető család birtokában volt a kastély, 1944- ben bombatalálat érte, s csak a fő falak maradtak meg épségben.
1948—52 között újjáépítették a cukorgyár költségén. Az épület felső szintjén vállalati bérlakásokat alakítottak ki — jelenleg is hat család lakik itt —, a földszinten pedig megnyitották a város első bölcsődéjét, ahol a gyárban dolgozó szülők gyermekeit helyezték el. Ezzel egyidőben a cukorgyárnak kulturális központja lett az épület — ezt a funkcióját a mai napig megtartotta. Az ötvenes évéktől itt volt a gyár női és férfi dalárdájának, néptánccsoportjának, színjátszókörének és fotószakkörének „otthona”
— az említették közül ma már csak a fotó- szakkör tevékenykedik, s bölcsődések sincsenek már a kastélyban.
A cukorgyár művelődési házának nagytermében gyakoriak a rendezvények. (Archív felvételeink a hagyományos újévi koncerten és Soltész Rezső fellépésén készültek.)
A klubhelyiségekben a KISZ-esek, a nyugdíjasok tartják összejöveteleiket, s a művelődési ház ad otthont a gyár rendezvényeinek, tanfolyamoknak és báloknak. A könyvtárban csaknem 13 ezer kötet várja az olvasókat. Tervezik, hogy a kastélyt kívülről is felújítják — belső átalakításra, felújításra évente több százezer forintot fordít a cukorgyár.
(burkon) Fotó: Benkő S.

A Magyar Média tervei

Az alig egyesztendős Magyar Média műsoriroda szerda délelőtti sajtótájékoztatója a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában kisebbfajta népünnepélyhez hasonlított. A megjelentek nagy száma, valamint a hatásos rendezés azt bizonyítja, hogy a művészek tervszerű menedzselését vállaló iroda valóban otthon van ebben a szakmában.
A cigányzenekar tust húzott, amikor a tájékoztató keretében átnyújtották Soltész Rezsőnek a platina-, Benkő Lászlónak pedig a két aranylemezt; közülük az egyiket önálló albumáért, a másikat az Omega együttes nevében vette át. Aranylemezt adtak át még a V’Moto-Rock együttes képviselőjének. Ez az aktus tulajdonképpen része volt a Magyar Média műsorterv-ismertetésének, és jól példázza azt a törekvését, hogy elsősorban népszerű előadóművészekre kívánja alapozni üzleti sikereit.
Gáti László, a műsoriroda igazgatója elmondta, hogy céljuk a mind szélesebb körű közönségigény kiszolgálása. A könnyűzenén kívül terveznek prímásversenyt, Van-e szerelmesebb vallomás címmel nosztalgiaműsort. Csak nem leégni címmel kabarészínházat, valamint Dinnyés József-előadóestet. A programokhoz természetesen a műfaj legjobbjait igvekeztek megnyerni: szerződést kötöttek Kovács Katival, az Omega együttessel egy meglepetésnek szánt nagyszabású show megtartására, Soltész Rezsővel, a V’Moto-Rock együttessel és tizenkilenc előadásra lekötötték az Operaház- ban is bemutatott A próba című Bach—Presser—Fodor rockbalettet.
Ennek az előadásnak az érdekessége — mint ahogy azt az egyik szólista, Keveházi Gábor elmondta —, hogy a kéthetesre tervezett turné során nem az operaházi repertoárdarabot mutatják be, hanem a lódzi Wielki Teatr vendégjátékát láthatja majd a közönség magyar szólisták közreműködésével. Ennek oka, hogy az Operaház nem járult hozzá az előadás turnéztatásához, mert tartott tőle, hogy ráfizetéses lesz. A Magyar Média vállalkozott rá, hogy fedezi a körülbelül négymillió forintot. A lengyel színház vendégjátékára azért is szükség van, mert a magyar táncosok nagy része a nyári szezonra külföldre szerződött, így nem állt volna össze az előadáshoz szükséges tánckar.
Szeptemberben indul a műsoriroda által meghirdetett művészeti stúdió a Pataky István Művelődési Központban, amelyre minden, magában tehetséget érző jelentkezőt várnak. Az egyes stúdiumok vezetőinek neves művészeket igyekeznek megnyerni. Részt vesz a Média a nyáron az angyalföldi természetbarát egyesület által megrendezendő testkultúra ünnepen, és Egy a szívem, egy a párom címmel operettestet szerveznek a Hild-udvarban. A jövő évi tervek között szerepel, hogy Komlós János halálának ötödik évfordulójára emlékezve, megrendezik a parodisták és humoristák országos vetélkedőjét.
(h—y)

Platinalemez Soltész Rezsőnek

Cigányzenekarral várta a Magyar Média Műsoriroda szerdán délelőtt a sajtó képviselőit a MÚOSZ székházába, ahol idei nyári terveiről, szórakoztató programjairól adott részletes tájékoztatást. A gazdag műsorban prímás- vetélkedőtől kabaré, nosztalgia- és operettesteken át a legkülönbözőbb könnyűzenei koncertekig minden megtalálható.
Idén például első ízben rendezik meg a cigányprímás-vetélkedőt, amelyre már eddig is 30 fiatal prímás jelentkezett, de mivel a határidő május 17., így ez a szám alighanem megkétszereződik.
A sajtótájékoztatón részt vettek a könnyűzenei világ képviselői is, s ezt az alkalmat ragadta meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, hogy Soltész Rezsőnek átadja a „Szóljon hangosan az ének” című, több mint negyedmillió példányban elkelt nagylemezéért az őt megillető platinalemezt. Benkő László és Lerch István pedig aranylemezt kaptak legutóbbi sikeres nagylemezeikért. vk.

A díszpolgár

Soltész Rezső számára az 1982-es év különösen sikeres volt. Egy vitrinre való serleget, díjat nyert.
— Melyik trófeára vagy a legbüszkébb?
— Mindegyikre. Hiszen nagyon örültem a naposparti Arany Orfeusz fesztivál első dijának, a Lada-trófeának és annak a különdíjnak, amelyet a „Legjobb megjelenésű énekes”-ként kaptam. Év végén az Egyesült Államokban két Grand prix-t és egy fesztiváldíjat nyertem az Oklahomában, Cansas Cityben és az Independentben rendezett nemzetközi popfesztiválon. Egyébként mindhárom helyen a közönség díját is én kaptam meg.
— Itt lettél díszpolgár . . .
— A kiemelkedő fesztiválszerepléseim jutalmaként megkaptam Cansas állam díszpolgára címét is.
— Most mire készülsz?
— Az idén is sokat utazom. Már biztos, hogy NDK-beli és szovjet turnén veszek részt. Lesz egy show-műsorom a televízióban. Remélem, nemsokára a közönség elé kerül a második hazai nagylemezem is.
— Úgy tudom, külföldön is kiadták a lemezeidet . . .
— Valóban. Angol nyelven két nagylemezem is a boltokba került.
— Gondoltad volna, hogy ilyen sikered lesz, amikor önállósítottad magad?
— Csak szerény reményeim voltak. A Szóljon hangosan az ének fesztiválsikere meghozta számomra a népszerűséget is.
— Zavar, ha az utcán leszólítanak?
— Nem. Megszoktam. Szívesen leállok bárkivel beszélgetni. Nagyon értékelem, ha szeretnek.
— Milyen plusszal rendelkezik a jó énekes?
— Személyiségének legyen varázsa.
— Kedvenc kikapcsolódásod?
— A zene bűvköréből nem tudok kikapcsolódni. Ez az életem.

“Jó dalokkal ki lehet nyitni a bármely közönség szívét”- hiszi Soltész Rezső, a magyar zenész, akinek akinek alkotói tevékenységében egyszerre nyilvánul meg ének- és dalszerzői tehetsége.

Gyermekkorától rajongott a zenéért, gitározott az iskolai zenekarban, nem sokkal később megalapította a profi Corvina együttest, akikkel 1968-tól kezdve csaknem 10 éven át lépett fel. Basszusgitározott és énekelt, zenét szerzett és intézte a zenekar ügyeit.

1979-ben úgy döntött, hogy szólóénekesi karrierbe kezd, első lépésként elkészített egy nagylemezt a pozsonyi OPUS kiadóval és csak ezután kezdett koncertezni.

Soltész fellépett sok országban, többek között Csehszlovákiában, az én NDK-ban, Lengyelországban, Mongóliában. Néhányszor a mi országunkba is eljött, de ilyen  komoly és fontos koncertje, mint ebben az évben, még nem volt.

Az énekest a nemzetközi fesztiválokon és dalversenyeken történő sikeres fellépések tették közismertté. Az ezeken való részvétel egy előadóművész számára mindig komoly próbatétel, de ez segít állandóan “formában” lenni. Rezsőnek sokat adtak a Magyar rádió és televízió rendszeres versenyei, melyeken több alkalommal is díjazott lett.

Soltész számára talán legemlékezetesebb az 1980-as drezdai verseny volt, ahol először nyerte el a közönségdíjat, a bolgár Arany Orfeusz tavaly (első helyezést szerzett), ill. az amerikai Kansas Cityben megrendezett verseny, ahol az első énekes volt a szocialista országokból. Írországban idén zeneszerzőként kapott elismerést.

Az énekesnek Moszkvában több koncert fellépése volt, valamint szerepelt több tv-műsorban is. Moszkvai költőink, Olga Piszarzsevszkaja és Anatolij Monasztirev – mindketten barátai és társszerzői a magyar dalszerző-énekesnek – oroszra fordították a Bumeráng és a Szóljon hangosan az ének című dalokat, amit oroszul adott elő. Ezeknek a daloknak a felvételei, az Krug együttes érdekes felvételeivel együtt a Melódia cég nagylemezén jelentek meg. Szeretnénk hinni, hogy ők a hallgatóknak kellemes perceket szereznek, és ha ez valóra válik, Soltész jól végezte a munkáját.  

M. Szigalov

A múlt héten azokat a legnépszerűbb külföldi előadókat mutattuk be olvasóinknak, akik KUK szavazásán elsők lettek. A héten a magyar győztesek kerültek be rovatunkba a szavazatok alapján. És mivel annyi mindent írtunk már róluk és fogunk is a következő hónapokban, ezért ez alkalommal a nemrég megjelent Ki kicsoda a magyar rock-zenében? cimű hasznos zenei kiadványból vettünk kölcsön néhány gondolatot. Ezt a könyvet a műfaj kedvelőinek is érdemes olvasgatni.
A férfi győztesünk Soltész Rezső lett, a könyvben pedig a 114. oldalon található.
„Popénekes, gitáros, szerző. A hatvanas években a Rangers, majd a Corvina együttes vezetője. 1972-ben az Egy viharos éjszakán című dallal harmadik lett a táncdalfesztiválon. 1979-ben szólóénekes, 80-ban jelent meg a Codex című, angol nyelvű nagylemeze a csehszlovák Opus kiadónál. Rövid életű Oxigén nevű zenekarának tagjai kísérik. 1980-ban Drezdában közönségdíjat nyert. 1981-ben a táncdalfesztiválon bemutatott Szóljon hangosan az ének című dalával elnyerte az év szólóénekese címet”.

A cikk címe nem teljesen eredeti ötlet. A „Szóljon hangosan az ének” című dal ihlette meg. Nem véletlenül. Sorozatunkban megszólaló Soltész Rezső éppen ezzel a dallal vált országosan népszerű énekessé. Az 1981-as Táncdalfesztivál-győztes elindult hódító útjára. Egyre-másra szerzett nagyszerű trófeákat a könnyűzene világából. 1981 őszén elnyerte az „Ifjúsági sajtó olvasóinak” díját, megkapta az „Év férfi énekese” megtisztelő címét. 1982 februárjában a „Tessék választani” műsor első helyezettje lett. Júniusban a bolgár Naposparton megrendezett
„Arany Orfeusz” fesztiválon elnyerte az első díjat és kiérdemelte a zsűri különdíját is, a „Lada trófeát”, amelyet a legjobb színpadi megjelenésért és tolmácsolásért ítéltek meg a részére. A sikeres fesztivált követően Jim Halsey amerikai producer meghívta a kansasi Neewollahi nemzetközi poptalálkozóra.
Nos, ezen a dalos találkozón Soltész Rezső újból aratott. Independence-ben, Baldwinban és Oklahoma Cityben is első díjas lett. Kiemelkedő sikereiért megkapta Kansas-city díszpolgára címét is.
A felsoroltakból világosan kitűnik, Soltész Rezső remek „egyéni játékos”. Korábban ugyanis a Corvina együttes vezetőjeként közel sem ért el hasonló sikereket.
— 1978 óta vagyok „maszek” — mondja. — Úgy éreztem, hogy a zenekarnak már nincs perspektívája. Nyolc évi együttlét után került sor a válásra.
— Egyedül könnyebb?
— Most már igen, ám a kezdet nagyon nehéz volt. Az együttes mindig személytelenebb valami, mint egy előadó. A hazai közönség nemigen ismerte a nevemet. Idő és türelem kellett, amíg eljutottam oda, ahol most tartok. A „Szóljon hangosan az ének” fesztiválsikere egy csapásra meghozta a népszerűséget.
— Szóljon hangosan a szurkoló — javasolom Rezsőnek. — Tudom, szereted a focit, beszélgessünk egy kicsit erről a népszerű sportágról.
— Valóban kedvenc sportágam a labdarúgás — erősíti meg a szavaimat. — A kerek labda bűvköréből mai napig sem tudok szabadulni. Mivel meglehetősen elfoglalt ember vagyok, sajnos egyre kevesebb alkalmam nyílik, hogy mérkőzésre járjak. Televízión keresztül azonban megnézem a futballeseményeket.
— Hogyan emlékszel vissza sráckorodra?
— Újra a labda bukkan fel emlékképeimből. A Szabadság-hegyen laktunk, ahol egy használaton kívüli teniszpályán kergettük naphosszat a labdát a környékbeli srácokkal. A Toldy gimnáziumban is nagy lelkesen fociztunk.
— Milyen játékosnak számítottál?
Nevet:
— Messziről jött ember azt mond, amit akar. Amikor a csapatkapitányok választottak, hamar elkeltem. Egy ideig az Építők csapatában is játszottam.
— Milyen poszton?
— Jobbfedezetként. Nem voltam gyors játékos, inkább a technika volt az erősségem.
— Melyik csapatnak szurkolsz?
— A Ferencvárosnak. Előtte hosszú ideig a Honvéd volt a kedvenc gárdám.
— Miért pártoltál át?
— A nagy egyéniségek hatására lettem Honvéd szurkoló, később elszürkült a gárda, nem volt érdemes Kispestre menni. A későbbiekben a Fradiban találtam meg azt a csapatot, amely leginkább lelkesíteni tudott. Bár, ha az őszi fordulóra gondolok…
— Kedvenc játékosaid?
— Bozsiknál jobb futballistát még nem láttam. Csodálatos egyéniség volt. Ha ma egy Bozsikunk lenne… A mai foci nem dúskál színes egyéniségekben. A jelenlegi kedvencem Ebedli Zoli. Ez a lezser futballista olykor ragyogó dolgokat tud produkálni. Azon kevesek közé tartozik, aki oda rúgja a labdát, ahová akarja. A külföldiek közül Rummenigge maga a tökély. Kitűnő labdarúgó, a szakma zsenije. Az eszményi futballista szobrát róla kellene megmintázni.
— Mit vársz egy-egy mérkőzéstől?
— Főleg szellemességet. Nem kedvelem az erőfocit. Egy szép csel, egy virtuóz megoldás többet ér számomra, mint kétszer 45 perces átgürizett mérkőzés. A fociban igazán az a szép, ha nem lehet kitalálni, hogy mi következik. A gól csodálatos valami, de az igazi nagy élmény, amíg és ahogy eljut a labda a kapuig.
— Hangos szurkolónak számítasz?
— Inkább csendes, magában őrlődőnek. Egy-egy támadáskor azon veszem észre magam, hogy az én lábam is lövésre lendül.
— Egyébként is lendül a lábad?
— Nem tudom megállni, hogy ne focizzak. Baráti társaságban sűrűn előkerül a pettyes. Nyáron a strandon a nagy csata közben eltört a lábujjam …
— Családodban akad sportoló?
— Mindkét lányom sportol. A kisebbik a Honvédban teniszezik, a nagyobbik pedig a Vasasban atletizál.
— Új év kezdetén szokás megkérdezni: mit vársz az idei esztendőtől?
— Szeretnék újabb győzelmeket elérni itthon és külföldön egyaránt. Ugyanezt kívánom a magyar válogatottnak is az Európa bajnoki selejtezők során. Gondoljanak az én példámra: idegen pályán is lehet sikereket elérni.
Megéri. Még akkor is, ha nem lesznek díszpolgárok …
KEMÉNY GYÖRGY

SOLTÉSZ REZSŐ TRÓFEÁI

Hiába is lapozgatnánk a lexikonokat vagy a rekordok könyvét: Soltész Rezső esete alighanem egyedülálló. Hat nap alatt három fesztiválon hat díj — és mindez az Egyesült Államokban! Pontosabban a Neewollah-i International Fesztiválon első díj és közönségdíj, a Baldwin University International Festival-on
Grand Prix és közönségdíj, az Oklahoma City University Festival-on Grand Prix és közönségdíj. Valljuk be, ilyen díjeső hallatán hajlandóak vagyunk kissé gyanakodni, bármilyen magyar előadó amerikai sikereiről legyen szó. Pedig semmi okunk sincs rá ebben az esetben. Igaz, hogy a Kansas és Oklahoma államokbeli városok nevei nem sokat mondanak az európai olvasónak, de ez a három helyszín számít ma az Egyesült Államokban a hivatalos nemzeti-nemzetközi dalfesztiváloknak. A versenyeken neves, ottani szakemberek ítélik oda a díjakat, a koncerteket több ezres csarnokokban rendezik, és a közönség túlnyomórészt fiatalokból áll. Ezeket a tényeket ismerve érthető a helybeliek megdöbbenése, amikor egy furcsa nevű fiatalember Magyarországról szinte az összes lehetséges nagydíjat elviszi a hazai és angol, holland, kanadai, svájci indulók orra elől. Mi is a meghívás előzménye? A bolgár Naposparton rendezett Arany Orfeusz fesztiválon tavaly nyáron Soltész Rezső nyerte az első díjat. A nemzetközi zsűri tagja volt Jim Halsey amerikai impresszárió is, akinek neve talán nem ismeretlen a Pick Up olvasói előtt — ő hívta meg egy évvel korábban a Bojtorjánt is Amerikába, és az ő nevéhez fűződik az amerikai dalfesztiválok életre hívásának gondolata. Az énekes előadásmódját és sikerét látva helyben közölte felkérését. A hatalmas trófeák most Rezső lakásának díszei, de vajon az emléken és látványon kívül ígérik-e a folytatást? Valószínűleg igen. Jim Halsey ugyanis a cannes-i MIDEM után Budapestre érkezik, hogy Rezső további lehetőségeiről tárgyaljon. És itthon? Január végén került a boltokba az énekes új kislemeze, a Szeretettel küldöm a nótákat, illetve a Várlak című dalokkal. Rezsővel kapcsolatban egyébként már sablonos hírnek számít a külföldi vendégszereplés, hiszen ugyanolyan sztárnak tartják őt az NDK-ban, Csehszlovákiában és a Szovjetunióban, mint itthon. A vendégszereplések alatt születnek majd meg a második nagylemez dalai is, a lemez a nyárutón jelenik meg.

„Valahol már találkoztunk…”

Másfél óra Soltész Rezsővel, Egerben

Zsúfolásig megtelt szerdán este az egri körcsarnok. Az Országos Rendező Iroda szervezésében Soltész Rezső mutatta be műsorát. Maga az összeállítás szerencsés volt. hiszen az effajta estéken azt szoktuk meg, hogy egy egész sor kevéssé ismert énekest, együttest meg kell hallgatni ahhoz, hogy végre megláthassa a közönség azt, akinek, a nevét öles betűkkel hirdetik a plakátok.
Nos, Soltész Rezső nem váratott sokáig magára. Fábián Éva két száma után a Ki mit tud-ból megismert Biomechanikus jazz balett műsorát láthatta a közönség, ám, hogy milyen apropóból, azon már lehet gondolkodni.
Azon is törheti az ember a fejét, mitől lesz valaki ekkora sztár, mint Soltész Rezső. Mert kétségkívül csinos, fürtös hajával, szép hangjával, jó mozgásával megdobogtatja a női szíveket, — ám ez önmagában még kevés. Vagy attól-e, hogy végigcsókolja majdcsak a fél közönséget, a sálját nekiajándékozza egy tininek, egyetlen szóval megénekeltet többszáz embert…?
Tagadhatatlan: Soltész Rezső sztár. S ezt nemcsak abból lehet lemérni, hogy szerda esti koncertjén már az első daloknál fiatal és idősebb nők virágcsokrok garmadát nyújtották neki föl a színpadra, nyolc-tíz év körüli kisfiúk és kislányok rajzokat készítettek: kisoroszlánt, apró ajándékokat adtak át. Még abból sem, hogy — jól értesültek szerint — öttől hétig egyfolytában dedikálta új nagylemezét. S a buszon még két nap múlva is azt beszélte két fiatal mama, hogy biztosan van felesége, hiszen a műsorában azt is elmesélte: ő gyakorló apa…
Amit elmondhatunk: érdekes volt fellépésének egyre fokozódó hangulata. A legújabb dalait szokásos taps fogadta, majd amikor a régi slágereket adta elő, mindinkább forróbb lett a levegő. Legalább négy-öt ráadás: ezalatt már a nézőtéren is kigyúltak a fények, és Soltész Rezső leült a közönség közé, úgy énekelt együtt az egész körcsarnokkal.
Tény, hogy zenéje nem progresszív. De úgy vélem, — ez lehet, már az öregedés jele —, szimpatikusabb az effajta siker, jókedv, közös hangulat, amikor gyerek és felnőtt fölszabadulton együtt énekel.
Mikes Márta

(fotó: Pesti Erzsébet)

Valahol már találkoztunk

Soltész Rezső 1984. január 21-én Valahol már találkoztunk… címmel koncertet tartott a Vasas Fáy utcai sportcsarnokában. Az előadás teljes bevételét a piros-kékek ökölvívó szakosztályának ajánlotta fel.
— Mikor és hogyan jutott eszedbe, hogy támogasd a sportot, és ezen belül is az ökölvívást?
— Tavaly novemberben Borsod megyében turnéztam. Miskolc-Tapolcán egy szállodában laktam a Vasas fiatal öklözőivel. Először csak viccelődtünk egymással, de aztán nagyon összebarátkoztunk. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk. S miközben megismertem ezeknek a gyerekeknek a helyzetét, gondolkodását, folyamatosan érlelődött bennem a segítségnyújtás gondolata.
— Te is sportoltál versenyszerűen?
— Igen, méghozzá először itt, a Vasasban. Focista voltam, középpályás, és Bozsik József volt a példaképem. Egyszer még az Észak-Magyarország serdülő-válogatottban is szerepeltem. Ám tizenöt éves koromban egy tornatermi edzésen eltört a bokám, s emiatt abba kellett hagynom a labdarúgást. Később kosárlabdáztam a BVSC- ben, majd vízre szálltam és a Vörös Meteor színeiben nyolcas hajóban eveztem. Aztán az érettségi előtt választani kellett. A tanulás mellett döntöttem, de azt hiszem, ebben komoly szerepe volt a gitárnak is, amivel akkoriban már sokat foglalkoztam. Ezzel aktív sportpályafutásomnak vége szakadt, de a mozgással nem szűnt meg a kapcsolatom. Még ma is szívesen futok, úszom, biciklizem vagy focizom.
— Befutott énekes vagy. Külföldön és itthon eddig két-két nagylemezed jelent meg. Milyen érzés a népszerűség?
— Hol jó, hol rossz. Amikor éjjel fél kettőkor becsönget hozzánk egy lány — persze az egész család felébred — azzal, hogy énekeljek neki valamit, akkor nagyon tud zavarni. Ám az, hogy adhatok ezekért a srácokért egy ilyen koncertet, hihetetlenül jó! A műsoron megjelent nézők — sajnos, az 1500 férőhelyes teremben a rossz szervezés miatt csak 400-an voltak — nem fukarkodtak a tapssal. Soltész Rezső öt ráadást adott, és igazi nagy sikert aratott. Valahol már találkoztunk — egy követőkre váró jó ötlet megvalósításával.
M. A.

Pop-katlan

…volt a Sportcsarnokban

Bevallom, féltettem Soltész Rezsőt a szegedi. Sportcsarnokbeli fellépésétől. No nem azért, hogy a közönség megtámadja az énekest és a ruhájából akar egy kis darabot tépni, ereklyének. Még nem távoli , az első nagylemez előtti-utáni koncertkörút emléke. Akkoriban a nézőrekord egy-egy bemutatón ötven körüli volt.
Aztán a múlt héten csütörtökön este bebizonyosodott, hogy nem kellett volna szorongnom. (A buszra alig fértem fel! Ott szorongtunk körülbelül kétszázan!) Vagy ezerötszázán jöttek el Soltész Rezsőt nézni és hallgatni. A toborzás sikerében
— a popmeccs dobogós szólóénekesének egyéni csáberején kívül — szerepe volt a legújabb magyar műsorszervező irodának, a Magyar Médiának is. A rendezők nem csak a kapukon belülre akarták csalogatni a nézőket. Segítettek ráhangolódni a várt produkcióra. Az előcsarnokban a sztár dedikált. Lehetett vásárolni helyben aláíratnivalót is: lemezt és műsorfüzetet.
Azért a több mint tíz perces — úgy látszik kötelező — kiéheztető csúszást sokan szívesen elengedték volna. Míg várakoztunk, lehetett szemlélődni. A közönségen végigtekintve régi Aradszky-sláger jutott az eszembe: Nemcsak a huszonéveseké a világ… A tizenöt és huszonöt közötti korosztályt mintha kitiltották volna. Közülük csak néhányan szöktek be. S még egy dolog a közönségről. Lányok és már nem annyira lányok, mindenütt. Rossznyelvek mondják, hogv a közönségszavazásokra szinte csak a hölgyek küldenek levelet. Soltész Rezső pedig sok-sok közönségdíjat nyert…
A tömeg „éhét” először az Izzó dzsesszbalett csillapította: A négy középiskolás kislány csinos, jól mozog, de produkciójuk, ilyen nagy arénában, főként távolról alig élvezhető.
Fábián Éva tiszta hangja a pódiumról, a nem túl jó akusztikájú teremben is feltűnt. S feltűnt a mozgása is: még mindig azokat a figurákat erőlteti, amiket az ős Neoton-családban tanult, pedig dalait már a Demjén—Menyhárt páros írja. Ez más zene, és más előadást kívánna.
Soltész Rezső ma sem csinál mást mint — Egy viharos éjszakán — a valamikoron volt Corvinában. Csak éppen a gitárt veszi kevesebbszer a nyakába. Dallamai egyszerűek, érzelmesek, fülbemászóak. Szövege mindennapos dolgokról szólnak, filozófiai áligények nélkül. Néha romantikázik is. Teszi mindezt mindenféle különleges színpadi hókuszpókusz nélkül, ahogy a „lehiggadt” korosztály igényli és elvárja tőle.
Az újszegedi Sportcsarnokban aligha csalódott bárki. A közönség nyugodtan ült a helyén, legfeljebb a lábujjait vagy a sarkát mozgatta a zene ütemére, esetleg tenyerével paskolta a combját. A nóták végén lelkesen tapsolt — később már közben is — sokszor kért ráadást.
Hogy ez a zenei stílus meglehetősen igénytelen? És vissza-visszatérő panelokból építkezik? Lehet. De úgy látszik, sokan szeretik.
Böle István

Kedves ismerős

Így születnek a slágerek

Soltész Rezső „idegenvezetésével” bebarangoljuk az utóbbi idők egyik legsikeresebb lemezalbumát.
„Valahol már találkoztunk” — talán neked is megvan már a novemberben megjelent lemez. De ne húzzuk az időt, tarts velünk!
— Kezdjük egészen az elején, az ötlet születésénél — mesélte népszerű idegenvezetőnk. — Szerencsére az első hazai album után nem kellett több évet várnom a következő elkészítéséig. Az állandó utazások, külföldi televíziós szereplések, fesztiválok közben szinte gondolkodni sem volt időm azon, hogy miről énekeljek majd. Naponta új városok, rengeteg ember, barátok vagy csak egy biztató pillantás és rohanhattam tovább, mígnem egy nyugodt környezetű szállodában, a szovjet turné kellős közepén jöttem rá: pontosan ez az, amiről dalaimnak szólniuk kell. Gitárom, elmaradhatatlan útitársam segítségével azonnal munkához láttam.
„Újságokból kivágott képek között lehet, hogy én is ott lógok szobád falán… Valahol már találkoztunk egyszer…”
Ez a szám lett a lemez címadó és első dala is egyben. A találkozások természetesen nem mindig megbeszélt randevúk. Előfordult, hogy egy kirakat üvegében semmit sem láttam az áruválasztékból. A fénytörés szeszélyes játéka egy gyönyörű lányarcot varázsolt a tükörré vált üvegre. Egy pillanatig tartó villanás volt, amíg összenéztünk, s mégis elegendő indíték lett a „Maradj még” című dal megírásához. Kár, hogy az egész játék volt csupán.
„Te elfordultál és a kép szétesett.” A harmadik dalt angolból fordítottam. Amerikában énekeltem nagy sikerrel a „Mit számít egy év” című számot, és arra gondoltam, ha már ott tetszik a közönségnek, itthon is be kell mutatnom.
Ugorjunk pár barázdát és jó pár évet vissza — gyerekkoromig, öreg rollerem még most is ott porosodik, rozsdásodik valahol a pincében. A dal külön érdekessége, hogy ,,Susie” címmel énekeltem az írországi Covanban, ahol a „legjobb popdal” címet nyertem el ezzel a számmal. A magyar fordítása mégsem tetszett igazán, így egészen új szöveget írtam a régi dallamra.
„Száguldj rozoga roller, nálunk boldogabb ember nem is volt…” Persze, az emlékek nem mindig vidámak, a következő dalemlék azokról a közeli családtagokról, ismerősökről szól, akik már nem lehetnek köztünk.
„Emléked minden úton elkísér…”
Az oldal befejező dalát oroszból fordítottam. Rengeteget turnéztam a hatalmas országban, ahol sok barátom van. Köztük a Krug együttes tagjai, akiket szinte még saját hazájukban sem ismernek, pedig tehetséges társaság. Igaz, a Karakum sivatagban nem jártam még soha, de fantáziám szárnyán utazhat velem a hallgató.
„… álmodtam én egy éjszakán, nagy útra kelt a karaván …
… a nyers erő, s a vak remény párbajra kél…
… ez a Kara-kara-kara, Kara-kara-kara-kum …”
Fordítsunk egyet, s máris a nyár közepébe csöppenünk, pontosabban a Du-du-du, di-di-dá-dá-dá című szám szól. Hogy ez mit jelent, ne kérdezzétek. Több száz eldobott géppapír bizonyítja, hogy ennél jobb szöveget nem találtam a dallamra, s addig is, amíg valaki jobbat nem ír:
„… én énekelem neked, hogy du-du-du, di-di-dá-dá-dá …”
S. Nagy István barátom a szövegírója következő dalomnak. Sokat voltunk együtt, és láthatta, hogy én ihattam hidegen a sört, fújhatta a leghidegebb szél a nyakamat, a hangszálaim mégis egészségesek maradtak. Úgy látszik:
„…nekem semmi sem árt…”
Nem kérkedés, de három nyelven beszélek. Bizonyíthatom is. Az angol és az orosz fordítások után az egyik legnépszerűbb NDK-beli együttesnek, a Caratnak a legjobb dalát hallhatjátok magyarul. A „Hét hídon át” különben milliós példányszámban kelt el a nyugati országokban is, amit a legnagyobb sztárok is szívesen mondanának el magukról. A Carat tagjai most is szerények. Barátaim, és erre büszke vagyok. Persze, ha valaki figyeli a műsoromat, rájöhet, hogy a német dalok előadása nálam hagyomány. Első lemezemen a „Jó barát” című dalt is németből fordítottam. Az évnek egy jelentős részét mindig az NDK-ban töltöm.
Most azonban vonuljunk délebbre, a következő szám hangulatát követve. Nem is olyan régen történt, meghallottam egy bolgár fiút játszani egy úgynevezett pánsípon. Mit mondjak, pillanatok alatt szerelmes lettem a hangszerbe és szinte azonnal megszületett a dallam, mire kiderült, hogy a síp hangolása semmiképpen nem hozható össze az én hangommal. Szomorú lettem, mert a pánsíp szerepeltetéséről le kellett mondanom, de az ötlethez konokul ragaszkodva, némi átdolgozással megszületett a dal.
Konok vagyok! „Harminc év körül” az ember nehezen változtat szokásain.
Közben a lemezjátszó tűje el is érkezett az utolsó dalhoz. Miről is szól?…
Pontosan arról, ami a címe:
„Jöjj közel, ha játszom!”
Feljegyezte: Koncz Dezső Fotó: Wagner Margit

Holtai Andrea beszélgetett Soltész Rezsővel

…és szólt hangosan az ének…

A tény — mármint, hogy Soltész Rezső egyik önálló koncertjének bevételét a Vasas ökölvívó szakosztályának támogatására ajánlja — a tömegkommunikációs csatornák információözönében csak egy rövid hír formájában látott napvilágot.
Persze nem történt semmi különös. Amit eddig intézményektől, művésztársulatoktól, szocialista brigádoktól megszoktunk, azt most egy „magányos farkas”, pontosabban egy kis csapat — Soltész Rezsővel az élen — tette meg. Mindenesetre a maga nemében eddig egyedülálló módon: az összes közreműködő — technikus, szállító, rendező, táncos, szervező — felajánlotta gázsiját. A zenét, sportot, vagy mindkettőt kedvelők a kedvelt slágerekén kívül arra is kíváncsiak, vajon honnan e vonzalom?
Valóban, honnan?
— Ha most olyan közhelyeket vár tőlem, hogy „boksz- kesztyűvel jöttem a világra”, vagy a szívem mindig a piroskékekért dobogott”, akkor csalódni fog — mondta a népszerű táncdalénekes. — Nézzen rám, igazán jóindulat kell ahhoz, hogy egyáltalán sportos külsejűnek tartsanak. Az ökölvívás sem érdekelt különösebben soha. Úgy voltam vele, mint a sportág többségével: ha egy jobb összecsapást közvetített a televízió, megnéztem. Valamiért azonban mégis jobban tisztelem, mint a többit: ehhez ugyanis sohasem lenne bátorságom. Nem mondom, jópofa dolog most a fotó kedvéért beöltözni, és egy-két mozdulatot kipróbálni, de a boksz körülbelül olyan messze áll tőlem, mint ezektől a rendkívül szimpatikus és tehetséges versenyzőktől a táncdaléneklés.
— Akkor valami különleges dolognak kellett történnie…
— Talán még annak sem nevezném. Tavaly novemberben egy vidéki turné során Miskolcon találkoztam az edzőtáborozó Vasas-bokszolókkal. Ugyanabban a szállodában laktunk. Nehezen tudom azt az érzést megfogalmazni, ami akkor hatalmába kerített. Nap, mint nap láttam őket, ahogy edzésbe indulnak, megérkeznek onnan: lelkesen, fegyelmezetten. Az érdeklődés rövid idő alatt jó barátságot szült köztem és Bódis Gyula vezetőedző között. Megtudtam, hogy nehéz körülmények között, alapvető gondokkal küszködve készülnek, s bizony anyagi helyzetük sem a legrózsásabb. Ekkor úgy gondoltam, hogy elkezdek valamit, amit esetleg többen, többféleképpen folytathatnak.
— Ha már említette az anyagiakat, akkor bizonyára azt is tudja, hogy ez a fajta támogatás nem mindennapi…
— Éppen ezért gondolom, hogy mások — esetleg kollégáim, más, hasonló problémákkal küszködő szakosztályokat is támogathatnának.
— Gondolja, hogy ezzel népszerű lesz a szakmában is?
— Biztos, hogy sokan elgondolkodnak rajta. Az előadók, zenészek is szeretik a sportot, jónéhányan sportolnak is, hiszen, a havi sok-sok fellépéshez elengedhetetlen a jó kondíció. Magam is futok, úszom, korábban pedig kosaraztam, eveztem: a Vasas úttörőcsapatában fociztam is. És tudja melyik pályán? Ennek a pompás edzőcsarnoknak a helyén volt egy igazi dühöngő. Hát én itt rúgtam a labdát egészen addig, amíg el nem tört a lábam, és hátat nem fordítottam e számomra veszélyes sportnak. Szóval ezért kétszeresen is örülök annak, hogy most a Vasassal kerültem ilyen kapcsolatba.
— Nehéz pálya, vagy szakma az énekesé is, az érvényesülés legalább olyan küzdelmes, mint a sportban…
— Mégis: a sport sokkal szebb, mert egyértelműek a szerepek. Egy-két kivételtől eltekintve a jobb, az erősebb, a tehetségesebb győz. A ringben nincs protekció, nem a kapcsolatokat kell építeni, hanem a győzelemre koncentrálni. A sportban mindenki csak magának tehet szemrehányást, ha nem jött be a várt eredmény. Nálunk nem ilyen egyértelműek az erőviszonyok. Én annyiból vagyok szerencsés, hogy az ének, a szereplés nekem mindennél fontosabb, ez az, ami minden akadályon, válságon átsegít. ..
És szólt hangosan az ének .. .
Soltész Rezső énekelt, önfeledten, közönségét magával ragadva. Sorba vette slágereit, egy sztárnál így szokás. Az Énekeljünk együtt különösen nagy sikert aratott. Hogy is van egy sora? …találkoztunk valahol… Az ökölvívótenyerek talán az átlagosnál is hangosabban csattantak össze, ők tudják: az a miskolci találkozás ritka szerencsés volt…

Néhány napja befejeződött szerkesztőségünkben a szavazatszámlálás. Több száz levelezőlap áttekintése után megtudtuk, hogy 1983-ban kik lettek a KUK. (Vagyis a Képes Újság kedvencei).
Sajnos nem sokat változott a sorrend az előző évhez képest. A nőknél Szűcs Judit, a férfiaknál Soltész Rezső és a zenekarok között az R- GO győzött. No, ezzel nem akarjuk kisebbíteni a győzelem értékét és szívből gratulálunk olvasóink kedvenceinek. Csak egy kicsit igazolni látjuk az elmúlt évi kesergéseinket a műfaj állóvize felett. Ennél már csak jobb lehet az új esztendőben, vigasztalódik a közönség és szakember egyaránt. Most térjünk vissza néhány gondolat erejéig az elmúlt évre.
A régi „nagyok” gyakorlatilag semmi újat nem hoztak, csak kínosan ügyeltek arra, hogy eddigi eredményeiket megtartsák. A legszembetűnőbb probléma a slágerhiány volt. Kevés olyan esztendőre emlékszem, amikor ennyire különböztek a slágerlisták, mint 1983-ban. Ez azt jelentette, hogy egyértelmű sláger nem született. De ilyenek voltak az ellaposodott zenei vetélkedők is (lásd: Tessék választani, vagy a Ki Mit Tud?) Ne felejtsük azt sem, hogy olyan zenekarok szűntek meg a múlt évben, mint az Edda, a Skorpió, vagy ma már árnyékzenét játszó HBB, a Hungáriáról nem is beszélve. De lényegében nem volt LGT, vagy Fonográf sem. Csak egyéni vagy csoportos színházi törekvések léteztek, manipulálva vagy anélkül. A megszaporodott rendezési irodák legnagyobb része is deficittel zárta a pop és rockrendezvényeit, fgy azután a kommunikációs eszközök is érdektelenül kullognak a szakma után. Az R-GO győzelme – a tehetséges muzsikusokon kívül – egy nagy „újdonság-éhségnek” is köszönhető. Végre valami más hangzás, végre jött egy kis érdekesség. Hiába jelentek meg egymás után nagyjaink nagylemezei – legtöbbjük pár hét alatt eltűnt az érdektelenség homályában. Néhány évvel ezelőtt állt így a külföldi popzene, amikor a nagy nevek csak nevükből éltek. Ma már Paul McCartney, Rod Stewart, David Bowie és a többiek hányadszor újhodnak meg, hogy ottmaradjanak az élvonalban. Mert nem elég a tehetség. Ehhez a műfajhoz szükséges az újítás fantáziája, a sablonok teljes kizárásával.
Erre a hazai élgárda egyelőre nehezen képes. Nem véletlen, Soltész Rezső idei győzelme. Ő kitalálta műfaját (vagy nevezzük most már újításnak) és következetesen vitte tovább. Azon lehet és kell vitatkozni, hogy jó zene vagy rossz zene? Szükség van-e manapság az egyszerű „szívslágerekre”? Ez ízlés dolga, de a lényegen nem változtat.
Fontos, hogy egy előadó a szimpátiát tudja tartani a közönségben. Akár úgy is, hogy olykor-olykor kiábrándulnak belőle. Szűcs Judit néhány hazai fellépéssel és két nagylemezzel váltott ki vegyes érzelmeket – de mindenképpen győzelmet 1983-ban. A helyzetet megérezvén az „ex-Hungáriás” Miki és Dolly jogosan kapták el a talán soha többé nem kínálkozó lehetőséget. Lehet itt okosakat írni, ilyen vagy olyan tanácsokat adni, egyet azonban nem szabad elfelejteni: Magyarországon ez a zene mindig csak saját magának kaparta ki a gesztenyét. 1984-ben sem lehet másra számítani. Sokan kérdezik, hogy kik szerintünk a jó zenekarok? Véleményünk szerint: akik egy nap kétszer is meg tudják tölteni a Kisstadion nézőterét. Ezt a véleményünket az újévre is fenntartjuk.
Ezúton köszönjük meg olvasóink szavazatait, és azt, hogy figyelemmel kísérik a műfajért tett törekvéseinket. Akik eltalálták a sorrendet, azok között nagylemezeket sorsoltunk ki. A szerencsések: Domonkos Julianna, Békés; Kiss Márta, Küngös; Várfalvi Zsuzsa, Budapest; Váci Irén, Kemecse és Sztankó Erika, Pécs. A lemezeket postázzuk a nyerteseknek.

Soltész Rezső — Valahol már találkoztunk

Ugye, jói ismerjük már Rezső új jelenét? Mindenesetre a Szóljon hangosan az ének hangos sikere (197 631 eladott példány), no meg az állandóan zsúfolt koncerttermek megnyugtatóan készítették elő a közönség fogadtatását a második nagylemezhez. A dedikálásokkor kiderült, hogy olyan felfokozott a várakozás, hogy még az üres borítót is el lehetne adni . . . Ám a tartalom sem okoz csalódást annak, aki szereti a ma már bízvást az énekes nevével fémjelezhető stílusirányzatot. A dalok behízelgőek, szentimentálisak, dúdolhatóak, andalítóak, egyszóval olyan hagyományosak, ha 1984-ben tudnánk, mi is a hagyományos és mi nem . . . Mindenesetre Soltész Rezső a slágerírást és az előadást is korrektül végzi, sőt alkalmi kísérőzenekara László Attila vezetésével olykor meglepő és ügyes hangszerelési fordulatokat alkalmaz. A címadó szám, az Írországban győztes Rozoga Roller, a világsláger-feldolgozás, a Mit számít egy év, a görögös Pán, vagy a sweet-rockos Jöjj közel, ha játszom biztos e stílus, no meg Rezső rajongóinak új kedvencévé lép elő. Mert ahogy mondják: aki az ilyet szereti, az megőrül érte. Soltész Rezső ezzel a lemezzel végleg beérkezett.

Egy hangosan éneklő férfi és egy „eszményi” nő

Egy viharos éjszakán, énekelt 1972-ben Soltész Rezső a Corvina együttes tagjaként. Aztán néhány sikeres év után beborult az ég a zenekar fölött… Majd feloszlott — nem a felhőzet, hanem — a beat-társulat. Úgy tűnt, hogy Soltész Rezső neve a süllyesztőbe kerül, hiszen a közönség új együtteseknek tapsolt.
1981 nyarán a táncdalfesztiválon egy bongyor hajú fiatalember lépett a színpadra, és már hangosan szólt az ének. A női rajongók beleszerettek a hangjába, személyiségébe, mások viszont „csim-bumm cirkusznak” tartották a produkciót.
Az ízlések különbözőek. Egy bizonyos; Soltész Rezső ma a legnépszerűbb férfi énekesek egyike.
— Egy kívülálló számára úgy tűnik, hogy boldogan csinálod azt, amit csinálsz.
— Nézd, attól függ, hogy mennyit hiszel ebből el.
— Hát…
— Őszintén énekelek és minden mást is szeretek őszintén csinálni. Ennyi bizonyos. A zenekari munkában sajnos nem volt őszinteség, abbahagytam. Ennek ellenére hiszek a csapatmunkában, de ha ehhez nincsenek megfelelő társak, akkor az ember kénytelen sok mindent saját maga megoldani.
— Sikeresnek érzed magad?
— Ezt nem nekem illik megítélnem. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy bizonyos jelek nem mutatnak erre. Ma már másképp látok sok mindent, hiszen évekig hullámvölgyben voltam.
Álmodni sem mertem volna, hogy így alakulnak a dolgaim.
— A kollégáid nem néznek rád ferde szemmel?
— Biztosan irigykednek, dehát…
— Kikkel dolgozol?
— A Soltész—Soltész „szerzőpárossal” …
— Megbízható „partnerek”?
— Komolyra fordítva a szót: nem vagyok egoista. Tudom, hogy sokan tudnak jó zenét írni, és én is keresem a jó dalokat. Nyitott vagyok a partnerek felé, még ha azok amatőrök, akkor is.
— Ha Presser Gábor írna neked egy számot, elénekelnéd?
— Biztosan nem fog írni.
— Elég határozott válasz volt…
— Ezt a kérdést miért tetted fel?
— Gondoltam, érdekes lenne, ha írna …
— Az biztos. Tudod mit? Ha jó lenne a nóta, elénekelném.
— Vigyázol a kondíciódra?
— Ha lehetőségem van rá, akkor sportolok. Nem vagyok egy lump alak, nem iszom, nem szoktam éjszakákat átmulatni. Van egy nagyszerű családom, amely kiindulópontot, biztos bástyát jelent számomra.
— Tavaly szeptemberben jelent meg a Valahol már találkoztunk című nagylemezed. Lesz folytatása?
— Igen. Jövő tavasszal kerül piacra a következő.
Soltész Rezső szombat esti, sárvári kontcertjén Eszményi Viktória is fellépett. Ő az a vidéki (balassagyarmati) lány, akit már saját maga is megénekelt.
— Hogy csinál ma egy vidéki lány Pesten karriert?
— Nem könnyen. A környezetváltozás, a beilleszkedési gondok; mind-mind próbára teszik az embert. Értek kísértések is, de az optimizmusom, a jókedvem átsegített a bajokon. Szerencsére a családomból tartós alapokat hoztam. 1972-ben jutottam be a Ki mit tud döntőjébe, s akkor figyelt fel rám Bergendy István, aki később meghívott a Bengendy együttes egy műsorába. Elénekeltem a Rozoga ház című dalt, amivel bekerültem a könnyűzenei köztudatba. Azóta, úgy érzem, sok ember szeret.
— Ha van valami igazán nehéz problémád, kihez fordulsz?
— A férjemhez, Heilig Gáborhoz, és bármikor számíthatok a szüleimre is. Most pedig van már egy új családtagunk, Tamás, aki nyolc és fél hónapos. Szóval mindent egybevetve, boldog vagyok.
— Anyagi helyzeteddel elégedett vagy?
— Igen. Nem dicsekszem, de jól élek.
— Heilig Gábor írja a számaidat is. Most mire készültök?
— Júliusban jelenik meg egy duett-lemezünk. A Nekem jó a legszebb című dal, a lemez előzetese, a napokban kerül a közönség elél
Szenkovits Péter Fotó: Benkő Sándor

Soltész Rezső felhívása: Írj egy dalt nekem!

Húsz éven aluli dalszerzők jelentkezését várja Soltész Rezső. A népszerű énekes a PM Tini-sztár kerestetik tehetségkutató akció nyomán határozta el, hogy ezúttal a zeneszerzéshez-szövegíráshoz kedvet érző tizenéves fiataloknak nyújt lehetőséget a bemutatkozásra. Az érdekes pályázat feltételei a következők:
A nevezett idalt bármilyen hangszerkísérettel (gitár, zongora stb.) magnókazettára kell feljátszani, szokásos házi körülmények között. A kazettához mellékelni kell a dal szövegét, rövid életrajzot, pontos címet és egy bélyeggel ellátott válaszborítékot. Kottát készíteni tehát nem szükséges. Jelentkezhetnek mindazok, akik 1984. december 1-ig még nem töltötték be a 20. életévüket. A játékban nemcsak egyes szerzők, hanem baráti társaságok, osztályok, együttesek is részt vehetnek. A felvételeknek megfelelő anyagot a következő címre kell küldeni legkésőbb 1984. december 1-ig: MHV Pepita szerkesztősége, Budapest, Vörösmarty tér 1. 1051. A borítékra írjátok rá: „Írj egy dalt nekem!”
És most beszéljünk a díjakról és jutalmakról. A dalokat popzenei szakemberekből és újságírókból álló zsűri bírálja el. A legjobbnak ítélt két dal kislemezen jelenik meg, természetesen Soltész Rezső előadásában, és elhangzik majd az énekes jövő évi koncertműsoraiban is. Emellett díjat kap a legfiatalabb szerző, a legjobb szöveg, és a legfrappánsabb ötlet. Rezső egyébként arra kéri jövendő ifjú szerzőtársait, hogy ne feltétlenül vegyék figyelembe stílusát: inkább arról írjanak, ami hozzájuk áll a legközelebb. Tehát tiniszerzők figyelem: lehet kezdeni a munkát!

Élet a kastélyokban

Van egy kastély Sárváron, amelyik nem szerepel ugyan a műemlékjegyzékben, mégis érdemes arra, hogy bemutassuk. Néhány évvel a sárvári cukorgyár alapítása után a fő részvényes, Hatvany-Deutsch Gyula kastélyt építtetett a gyár mellé. Amolyan hétvégi háznak számított ez az épület abban az időben, a báró család egyébként Bécsben lakott, de gyakran eljöttek Sárvárra pihenni, vadászni. Egészen a felszabadulásig az építtető család birtokában volt a kastély, 1944- ben bombatalálat érte, s csak a fő falak maradtak meg épségben.
1948—52 között újjáépítették a cukorgyár költségén. Az épület felső szintjén vállalati bérlakásokat alakítottak ki — jelenleg is hat család lakik itt —, a földszinten pedig megnyitották a város első bölcsődéjét, ahol a gyárban dolgozó szülők gyermekeit helyezték el. Ezzel egyidőben a cukorgyárnak kulturális központja lett az épület — ezt a funkcióját a mai napig megtartotta. Az ötvenes évéktől itt volt a gyár női és férfi dalárdájának, néptánccsoportjának, színjátszókörének és fotószakkörének „otthona”
— az említették közül ma már csak a fotó- szakkör tevékenykedik, s bölcsődések sincsenek már a kastélyban.
A cukorgyár művelődési házának nagytermében gyakoriak a rendezvények. (Archív felvételeink a hagyományos újévi koncerten és Soltész Rezső fellépésén készültek.)
A klubhelyiségekben a KISZ-esek, a nyugdíjasok tartják összejöveteleiket, s a művelődési ház ad otthont a gyár rendezvényeinek, tanfolyamoknak és báloknak. A könyvtárban csaknem 13 ezer kötet várja az olvasókat. Tervezik, hogy a kastélyt kívülről is felújítják — belső átalakításra, felújításra évente több százezer forintot fordít a cukorgyár.
(burkon) Fotó: Benkő S.

A Magyar Média tervei

Az alig egyesztendős Magyar Média műsoriroda szerda délelőtti sajtótájékoztatója a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában kisebbfajta népünnepélyhez hasonlított. A megjelentek nagy száma, valamint a hatásos rendezés azt bizonyítja, hogy a művészek tervszerű menedzselését vállaló iroda valóban otthon van ebben a szakmában.
A cigányzenekar tust húzott, amikor a tájékoztató keretében átnyújtották Soltész Rezsőnek a platina-, Benkő Lászlónak pedig a két aranylemezt; közülük az egyiket önálló albumáért, a másikat az Omega együttes nevében vette át. Aranylemezt adtak át még a V’Moto-Rock együttes képviselőjének. Ez az aktus tulajdonképpen része volt a Magyar Média műsorterv-ismertetésének, és jól példázza azt a törekvését, hogy elsősorban népszerű előadóművészekre kívánja alapozni üzleti sikereit.
Gáti László, a műsoriroda igazgatója elmondta, hogy céljuk a mind szélesebb körű közönségigény kiszolgálása. A könnyűzenén kívül terveznek prímásversenyt, Van-e szerelmesebb vallomás címmel nosztalgiaműsort. Csak nem leégni címmel kabarészínházat, valamint Dinnyés József-előadóestet. A programokhoz természetesen a műfaj legjobbjait igvekeztek megnyerni: szerződést kötöttek Kovács Katival, az Omega együttessel egy meglepetésnek szánt nagyszabású show megtartására, Soltész Rezsővel, a V’Moto-Rock együttessel és tizenkilenc előadásra lekötötték az Operaház- ban is bemutatott A próba című Bach—Presser—Fodor rockbalettet.
Ennek az előadásnak az érdekessége — mint ahogy azt az egyik szólista, Keveházi Gábor elmondta —, hogy a kéthetesre tervezett turné során nem az operaházi repertoárdarabot mutatják be, hanem a lódzi Wielki Teatr vendégjátékát láthatja majd a közönség magyar szólisták közreműködésével. Ennek oka, hogy az Operaház nem járult hozzá az előadás turnéztatásához, mert tartott tőle, hogy ráfizetéses lesz. A Magyar Média vállalkozott rá, hogy fedezi a körülbelül négymillió forintot. A lengyel színház vendégjátékára azért is szükség van, mert a magyar táncosok nagy része a nyári szezonra külföldre szerződött, így nem állt volna össze az előadáshoz szükséges tánckar.
Szeptemberben indul a műsoriroda által meghirdetett művészeti stúdió a Pataky István Művelődési Központban, amelyre minden, magában tehetséget érző jelentkezőt várnak. Az egyes stúdiumok vezetőinek neves művészeket igyekeznek megnyerni. Részt vesz a Média a nyáron az angyalföldi természetbarát egyesület által megrendezendő testkultúra ünnepen, és Egy a szívem, egy a párom címmel operettestet szerveznek a Hild-udvarban. A jövő évi tervek között szerepel, hogy Komlós János halálának ötödik évfordulójára emlékezve, megrendezik a parodisták és humoristák országos vetélkedőjét.
(h—y)

Platinalemez Soltész Rezsőnek

Cigányzenekarral várta a Magyar Média Műsoriroda szerdán délelőtt a sajtó képviselőit a MÚOSZ székházába, ahol idei nyári terveiről, szórakoztató programjairól adott részletes tájékoztatást. A gazdag műsorban prímás- vetélkedőtől kabaré, nosztalgia- és operettesteken át a legkülönbözőbb könnyűzenei koncertekig minden megtalálható.
Idén például első ízben rendezik meg a cigányprímás-vetélkedőt, amelyre már eddig is 30 fiatal prímás jelentkezett, de mivel a határidő május 17., így ez a szám alighanem megkétszereződik.
A sajtótájékoztatón részt vettek a könnyűzenei világ képviselői is, s ezt az alkalmat ragadta meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, hogy Soltész Rezsőnek átadja a „Szóljon hangosan az ének” című, több mint negyedmillió példányban elkelt nagylemezéért az őt megillető platinalemezt. Benkő László és Lerch István pedig aranylemezt kaptak legutóbbi sikeres nagylemezeikért. vk.