Sajtó

 

Pingvin Magazin 2023. február

„Én itthon vagyok az, akit Soltész Rezsőnek hívnak”

1981-ben Soltész Rezső a Szóljon hangosan az ének című slágerével méltón mutatkozott be a hazai közönségnek. A jellegzetes, göndör fürtjeiről ismert előadóművész akkor még nem sejtette, hogy a dal refrénje, amit egy ország dudorászott, énekesi karrierje hitvallásává válik.

Szabad Föld, 2023. január 6.

Szóljon hangosan az ének

Soltész Rezső 1963-ban kezdett zenélni a Rangers együttesben. Az 1968-as Ki mit tud? után a Corvina együttes vezetője lett. 1972-ben részt vett a táncdalfesztiválon. A Corvina megszűnése után, 1978-ban megalapította az Oxigén együttest, 1979-től pedig szólóénekesi pályára lépett. 1981-ben a Szóljon hangosan az ének! című slágerével robbant be a köztudatba, és három egymást követő évben (1982, ’83, ’84) az Év énekese lett. Népszerűsége töretlen, a mai napig koncertezik. A Magyar Köztársaság elnökének Aranyérmével kitüntetett zenész a rendszerváltás után lapkiadóként is működik: a Zenész Magazint, a Médiatechnika, a Profi Fotó és a Sztereó Sound & Vision magazinokat gondozza.

Star Magazin 2022. szeptember 22.

“Engem a munka tart fiatalon”

A 77 éves énekes, aki még mindig ugyanolyan aktív és jókedélyű, mint a karrierje kezdetén, a hétvégén a 80’s DISCO Retro Fesztiválon adott koncertet a Budapest Parkban Szűcs Judith-tal, a Boney M-mel és az Alphaville-lel egyetemben. Soltész Rezső az év hátralévő részében is nagy erőkkel dolgozik majd, hogy új lemezekekkel örvendeztethesse meg a rajongóit.

Meglepetés 2022. szeptember  13.

„A feleségem elvesztése a mai napig óriási fájdalom”

A sikerei csúcsán egy nap alatt négy zsák szerelmes levelet vitt ki a lakására a postásautó. De az énekes számára csak a párja, Judit létezett. Házasságuk 56 év után ért véget…

Sorry Magazin 2022. augusztus 4.

“Nagyon örülök a fellépéseknek, örömmel lépek a színpadra”

Boldog, ha koncertezhet, örömmel lép színpadra, ám mindezt csak addig tervezi folytatni, amíg a közönség soraiban csillogó, érdeklődő tekinteteket lát. Soltész Rezsőnek szerencsére egymást érik a fellépései, sőt nemrég online elérhető dalcsokorral jelentkezett, és már a jövő év tervezését is megkezdte.

Fejér Megyei Hírlap 2022. május 23.

Jó emlékeket felidéző koncert a szépkorúaknak

Zenés rendezvénnyel köszöntötte a város a szépkorúakat. Több éves hagyomány már, hogy hasonló eseményeket szerveznek a nyugdíjasok számára, most viszont a pandémia miatt csak hosszú várakozást követően kerülhetett rá sor ismét.

Sztár Limonádé 2022. január

“Jelentősen kevesebbet dolgozom”

A 76 éves énekes a pandémia ellenére is nagyon mozgalmas évet tudhat maga mögött, a fellépések mellett ugyanis új albumon is dolgozott, ami még karácsony előtt meg is jelent. Soltész Rezső 2022-ben sem áll le, két lemezzel és egy nagyzenekaros koncertsorozattal örvezdezteti meg a rajongóit.

Életet az éveknek 2022. január

Szóljon hangosan az ének!

Az élet már csak ilyen… Ki emlékszik a göndör fürtjeiről ismert amatőr zenészre a Rangers, az Oxygen, vagy a Corvina gitáros énekesére? Én egy
szalagavató bálon hallottam először, aztán az 1981-es táncdalfesztiválon a Szóljon hangosan az ének! című sláger már csak hab volt a tortán, és a dal hatalmas siker lett. Ahogy öregszünk, változunk, de Soltész Rezsőnek – mert róla van szó – nem ártott az idő.

Bors 2021 Szeptember

“A dauerolt hajam tett sikeressé”

Soltész Rezső úgy érzi, teljesítette a küldetését, amiben az ikonikus frizurája is segítségére volt. Nyugdíjba vonulásról azonban szó sincs, az emberek szeretete feltölti energiával.

Reggel 2021. augusztus

“40 éve szól hangosan az ének”

Soltész Rezső vagyok. Titulusom: Soltész Rezső. Az embernek el kell jutnia egy idő után arra a pontra, hogy tudják ki ő – kezdte a beszélgetsét, és közelebb húzódott a diktafonhoz, hogy jól hallható legyen a felvétel.

Patika tükör 2021. február

“A gondolataimnak semmi sem szab határt”

Azt gondolhatnánk, hogy ha valaki annyit dolgozik, mint Soltész Rezső, akkor ez az elmúlt néhány hónap nagyon nehezen telhetett. A beszélgetésünkből azonban kiderül, hogy a népszerű énekes nem unatkozik, sőt, nagyon is aktív.

Story 2020. április

“Biztos, hogy sohasem fogok nyugdíjba menni”

Karanténban, egyedül tölti 75. születésnapját a népszerű táncdalénekes, pedig ilyenkor mindig a szűk családdal ünnepelt. Vajon milyen érzésekkel tölti el a kerek évforduló?

Hot! magazin 2020. augusztus

“Nekem az éneklés az igazi gyógyszer”

Az elmúlt hónapokban nemcsak a betegsége kapcsán, de élete egyik legszebb napján is megtapasztalhatta az énekes, hogy a családjára mindig számíthat.

Meglepetés 2020. április

“Ígérem, vigyázok az egészségemre”

A népszerű énekes nemrég gyógyult fel súlyos betegségéből, mégis hihetetlen lendülettel dolgozik újra, és azt reméli, hogy nyáron ismét találkozhat a rajongóival.

Sztár Limonádé 2017. június

“Nem kéne belehalni az éneklésbe”

Örökifjú és örökmozgó típus. Anno a turnéi miatt utazott sokat, mostanában pedig lapkiadói munkája szólítja külföldre. De itthoni fellépéseire is lelkesen jár szerte az országban, miközben rajongói oldalán szintén aktív. Lapunknak adott interjújában Soltész Rezső azt is elmesélte, mihez kezdett volna fiatal énekesként, ha nem jön össze a vágyott siker.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás megváltoztatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra kattint, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Még több információ: Adatkezelési tájékoztató View more
Cookies settings
Accept
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active
Adatkezelési tájékoztató
A Soltész Reklám Kft., mint adatkezelő (székhely: 1013 Budapest, Attila út 10. ügyfélkapcsolati e-mail: marketing@solteszreklam.hu ) a www.solteszrezso.hu oldal (weboldal) működtetése során kiemelt figyelmet fordít a személyes adatok védelmére.   Az adatvédelmi tájékoztatónk részletes tájékoztatást nyújt arról, hogy ügyfeleinkről és weboldalunk felhasználóiról milyen személyes adatokat, milyen jogalapon kezelünk, személyes adatait milyen célra használjuk, kinek adhatjuk át, és Önnek milyen jogai vannak a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban. A jogszabályi változások miatt szükség lehet az adatvédelmi tájékoztató megváltoztatására, erről minden esetben tájékoztatást adunk. Ha a változtatások az érintett hozzájárulását igénylik, szükség esetén újra hozzájárulást kérünk az adatkezeléshez.   Adatkezelésünket elsősorban az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendelete, továbbiakban: GDPR) és az adatkezelésre vonatkozó további EU és magyar jogszabályoknak megfelelően végezzük. A GDPR ( General Data Protection Regulation – Általános adatvédelmi szabályzat angol rövidítése ) magyar nyelvű szövege elérhető itt ezen a linken.   Az adatkezelést a GDPR rendelkezésein túl a hatályos magyar jogszabályok is szabályozzák, így többek között:  
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.),
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.),
  • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (Grt.),
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Eker tv.).
A jogszabályi előírásokon belül adatkezelésünk megfelel a GDPR-ban megfogalmazott adatkezelési elveknek, amelyek szerint a személyes adatok:  
  • kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
  • gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
  • az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
  • pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden ésszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
  • kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”) az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

Hozzászólások

Hozzászólás beküldésekor a hozzászólási űrlapban megadottakon kívül begyűjtésre kerül a hozzászóló IP címe és a böngészőazonosító karakterlánc a kéretlen tartalmak kiszűrése céljából.   Egy személytelenített, az e-mail címből előállított karakterlánc (hashnek szokás nevezni) kerül továbbításra a Gravatar szolgáltatás felé, ha ez az oldalon használatban van. A Gravatar szolgáltatás feltételei az alábbi címen tekinthetőek meg: https://automattic.com/privacy/. A hozzászólás elfogadása után, a hozzászólásunk tartalma és a profil képünk is megjelenik nyilvánosan.  

Média

Amennyiben regisztrált felhasználó által kerül kép feltöltésre a honlapra, kerülni kell az az olyan EXIF-eket, amelyekben GPS pozíció adatok is szerepelnek. A honlap látogatói ezeket letölthetik és kinyerhetik a helyadatokat a honlapon található képekből.  

Milyen személyes adatokat kezelünk?

Szolgáltatásaink használatakor különböző típusú adatokat gyűjtünk, például nevet és e-mail címet.  

Személyes adatoknak tekintjük:

  • az azonosító adatokat: melyek alatt a vezetéknév és keresztnév (név), e-mail cím, számlázási cím, megrendelés estén a szállítási cím értendő;
  • az elérhetőségi adatokat, ezek azok a személyes adatok, amelyek lehetővé teszik a kapcsolattartást, úgymint: e-mail cím, telefonszám;
  • a rendelési adatokat, amelyek a megrendelt termékkel kapcsolatos adatok, a szállítási és fizetési mód, beleértve a bankszámla számát és a panaszokról vezetett adatokat;

Milyen alapon kezeljük a személyes adatokat?

Személyes adatokat különböző helyzetekben, különböző célokból kezelünk.   Ha: weboldalunk webshop menüpontját használja, adatait kezeljük a megrendelés teljesítésére, védjük a jogi igényeinket és teljesítjük a törvényes kötelezettségeinket.  

Adatfeldolgozás

Az összes általunk rögzített adatot, mint adatkezelő kezeljük. Cégünk határozza meg a személyes adatok rendeltetését, az adatkezelés eszközeit és felel annak megfelelő ellátásáért. Legtöbb esetben személyes adatait saját célra kezeljük, mint adatkezelő. Ilyen esetben az adatait a saját partnereink részére a rendelésének fizetés, szállítás, postázási és más feltételek biztosítása érdekében továbbítjuk. Az adatokat adatfeldolgozóinknak is továbbítjuk, akik ezeket a mi utasításainknak megfelelően dolgozzák fel. Hozzájárulása esetén az adatait testreszabott reklám a további weboldalakon való megjelenítése miatt a reklám- és közösségi oldalaknak is továbbíthatjuk. Adatfeldolgozó bevonásakor, ezzel az adatfeldolgozóval a GDRP 28. cikke alapján minden esetben írásbeli megállapodást kötünk és erről Önt megfelelően tájékoztatjuk.  
  • Webtárhely üzemeltető partnerünk, a Maxer Hosting Kft. (9024. Győr, Répce utca 24.)
Ha nemzetközi adattovábbítás merülne fel, erről tájékoztatást adunk és szükség szerint kérni fogjuk az Ön kifejezett hozzájárulását!  

Sütik

A honlapon tett látogatásával a felhasználó hozzájárulását adja ahhoz, hogy egy vagy több sütit (cookie) – egy karaktersorozatot tartalmazó fájlt – küldjön a weboldal a felhasználó számítógépére, így annak böngészője egyedileg azonosítható lesz.   A sütik a Google, a Facebook és az általunk biztosítottak, előbbiek felhasználása a Google Ads és a Facebook Pixel rendszerén keresztül, utóbbiaké a webshopon belül történik. Ezeket a sütiket csak egyes aloldalak látogatása esetén küldi el a webshop a felhasználó számítógépére, ezekben csak az adott aloldal meglátogatásának tényét és idejét tárolja az üzemeltető, más információk és adatok tárolására nem kerül sor.   Az elküldött sütik felhasználása a következő: a külső szolgáltatók ezen sütik segítségével tárolják, ha a felhasználó korábban már látogatást tett a hirdető webhelyén, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a felhasználónak a külső szolgáltatók partnereinek internetes webhelyein. A felhasználók a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait (egyben azt is jelezheti a felhasználók számára, hogy a Network Advertising Initiative leiratkozási oldalán a külső szolgáltatók cookie-jait is letilthatják).   Alkalmazott sütik: analitika, követés, webhelyen keresztüli követés, bejelentkezési, felhasználót azonosító session süti. A legtöbb böngésző menüsorában található „Segítség” funkció tájékoztatást ad arról, hogy a böngészőben hogyan lehet letiltani a sütiket, hogyan fogadjon el új sütiket, vagy hogyan kapcsoljon ki egyéb sütiket.   Weboldalunk webanalatikai mérésére a Google Analytics, a Google Inc. (“Google”) webelemző szolgáltatását használjuk. A Google Analytics ugyancsak sütik használatával működik, olyan szövegfájlokkal, amelyek a felhasználó számítógépén tárolódnak és lehetővé teszik weblapunk használatának elemzését. A sütik által létrehozott, a weblap felhasználó által történő használatát rögzítő információk rendszerint a Google szerverére kerülnek és ott is tárolódnak. Azonban a felhasználó IP-címe előzőleg rövidített formában tárolódik az  Európai Gazdasági Térségen belül. Csak különleges esetekben kerül át a teljes IP-cím az USA-beli Google szerverre, és ott kerül sor a rövidítésre. A Google ezt az információt arra használja, hogy kiértékelje a weboldal felhasználó által történő használatát, hogy az oldalaktivitásról jelentéseket állítson elő, és további szolgáltatásokat nyújtson a site működtetőjének a weboldal használatával kapcsolatban. A Google Analytics keretén belül a felhasználó böngészőjéről átküldött IP-címet nem kombinálják más Google-adatokkal. A sütik tárolását a felhasználó megakadályozhatja böngészőjének megfelelő beállításával, továbbá a süti által készített, a felhasználó weboldal használatát rögzítő adatok (pl. IP-cím) a Google-hoz történő továbbítását és feldolgozását is megakadályozhatja, ha letölti és installálja a böngésző segédprogramot (plugin) a következő linkről: https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=en   Google Ads remarketing: Külső szolgáltatók (közöttük a Google) ezen sütik segítségével tárolják, ha a felhasználó korábban már látogatást tett a hirdető webhelyén, és ennek alapján hirdetéseket jelenítenek meg a felhasználónak a külső szolgáltatók – közöttük a Google – partnereinek internetes webhelyein.   Facebook Pixel remarketing: Weboldalunk Facebook sütit és képpont kódot használ. A Facebook-képpont olyan kód, amelynek a segítségével a honlapunkon jelentés készül a konverziókról, célközönségeket állíthatunk össze, és részletes elemzési adatokat kapunk arról, hogy az emberek hogyan használják a honlapunkat. Ezeket az információkat arra használjuk, hogy a Facebook hirdetőcsatornáin relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg. A Facebook Pixel számára nem adunk át azonosításra alkalmas adatot, viszont amennyiben weboldalunk böngészése közben a Facebook egyéb szolgáltatásaiba be van jelentkezve, a Facebook mint adatkezelő Önt azonosíthatja és annak tevékenységét konzolvilag.hu oldalon. A Facebook Pixellel / Facebook-képponttal kapcsolatosan további információt itt találhat: https://www.facebook.com/business/help/651294705016616  

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.   Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.    

Személyes adatok továbbítása hatóságoknak

Hatósági, bírósági megkeresés esetén, ha a hatóság pontosan megjelölte az adattovábbítás jogszabályi alapját, a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének c) pontja alapján adjuk át a nálunk tárolt és a megkeresését megfogalmazó állami szerv által megjelölt személyes adatát. Ezen állami szerv részére – amennyiben a pontos cél és az adatok köre megjelölésre került – személyes adatot az adatkezelő csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges. Ilyen adatszolgáltatás előtt minden esetben meggyőződünk, hogy annak minden feltétele adott-e, és ha igen, úgy a megkeresésnek eleget teszünk.  

Mennyi ideig őrizzük a személyes adatot

Az adatvédelmi tájékoztatónkban meghatározott céloknak megfelelően a szükséges ideig vagy a vonatkozó jogszabályokban előírt határidőig, illetve a hozzájárulás visszavonásáigőrizzük az Ön személyes adatait.   A honlapon regisztrált felhasználók (ha vannak ilyenek) személyes adatai a saját felhasználói profiljukban is tárolásra kerülnek. Minden felhasználó megtekintheti, szerkesztheti vagy törölheti a személyes adatait bármikor (kivéve, hogy nem változtathatja meg a saját felhasználói nevét). A honlap rendszergazdái ezen információkat szintén megtekinthetik és szerkeszthetik.)  

Hová továbbítjuk az adatokat

Továbbíthatjuk az Ön személyes adatait kormányzati hatóságokhoz vagy bűnüldöző szervekhez, például a rendőrséghez és a felügyeleti hatóságokhoz, ha kérik; és kizárólag a vonatkozó jogszabályi előírások alapján a jogaink, illetve ügyfeleink, munkatársaink és eszközeink biztonságának védelme érdekében.  

Jogorvoslatok

Alábbi jogai gyakorlása érdekében kérjük lépjen velünk kapcsolatba az marketing@solteszreklam.hu e-mail címen.  Ön jogosult: az adatkezelésre vonatkozó információkról, valamint a feldolgozott adatokról másolatot kérni (hozzáférési jog GDPR 15. cikk), a pontatlan adatok helyesbítését vagy befejezetlen adatok kijavítását kérni, (helyesbítéshez jog GDPR 16. cikk), személyes adatainak törlését kérni, továbbá joga van ahhoz, hogy ha a személyes adatai nyilvánosságra kerültek, törlés iránti kérelmét más adatkezelők részére is továbbítsák (törléshez való jog GDPR 17. cikk), az adatkezelés korlátozását kérni (adatkezelés korlátozásához való jog GDPR 18. cikk, Info tv. ), az Önre vonatkozó személyes adatokat strukturált, általánosan használt és gépileg olvasható formában megszerezni, valamint ezen adatok átadását kérni egy másik adatkezelő részére (adathordozhatósághoz való jog GDPR 20. cikk), tiltakozni az adatkezelés ellen (tiltakozáshoz való jog GDPR 21. cikk), a hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén a hozzájárulásának bármikori visszavonására, de a hozzájárulás visszavonása az azt megelőző időszak adatkezelésének jogszerűségét nem befolyásolja. (hozzájárulás visszavonásához való jog, GDPR 7. cikk (3) bek.), a felügyeleti hatóságnál panaszt benyújtani, ha úgy ítéli meg, hogy az adatkezelés valamely jogszabállyal ellentétes. (felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog GDPR 77. cikk) Hírlevél szolgáltatással kapcsolatos hozzájárulását a hírlevél alján található linkre kattintva vonhatja vissza.   Egyéb, adatkezeléssel kapcsolatos jogai érvényesítése iránti kérését haladéktalanul, de legfeljebb 1 hónapon belül elintézzük. Kivételes esetekben, különösen megkeresésének bonyolultsága esetén, jogunkban áll ezt az időt még további 2 hónappal meghosszabbítani. Az ilyen esetleges meghosszabbításról és az indokainkról természetesen tájékoztatni fogjuk. Hozzáférési joga keretében kérhet másolatot a kezelt személyes adatairól, az első másolat ingyenes, a többi másolatért az adatkezelő költségtérítést számíthat fel.   Ön adatkezelésünkkel kapcsolatosan a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, telefon: +36 (1) 391-1400, fax: +36 (1) 391-1410, email: ugyfelszolgalat@naih.hu, honlap:www.naih.hu) tud panaszt benyújtani, további jogorvoslatként bíróságnál peres eljárást kezdeményezni. A pert lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt is megindíthatja. Ha az adatkezelő az Ön személyes adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével kárt okoz, köteles azt megtéríteni; továbbá ha személyiségi jogát az adatkezelő megsérti, Ön sérelemdíjat követelhet.  
Save settings
Cookies settings