Sajtó

Köszönöm, nem dohányzom

Manapság nem az a megszokott, hogy valaki eltolja a nikotinos koporsószegecskét kínáló kezet. Füstölünk. Milliárdszámra gomolyogtatjuk tele kis országunkat cigarettafüsttel. Dohányzik a férfi, sőt még feltűnőbben a nő, dohányoznak a tinédzserek, és dohányzik a nagymama. Amikor az anyuka ideges, a gyilkos vallani kezd, amikor a diák a könybe mélyed, vagy amikor az előadó nagyon okosat akar mondani, akkor automatikusan kotorászni kezd a cigaretta után.

Mindegy, hogy filteres, mezítlában vagy King Size. Cigi legyen, és percen a gyufa, kattan az öngyújtó, jön az első slukk. Kérdés, hogy muszáj-e?

A népszerű rocksztár, Soltész Rezső.

Nem pontos, de telefonon kimenti magát. Bocsánatot kér, kávét rendel, és a tárgyra tér. Miért nem dohányzom? közben meglesem, mi van a kezében, egy új lemez. A címe: Kettős Spirál. Egyszerre veszik majd fel angolul és magyarul a számokat, mindenki arra kapcsol át a lemezjátszón, amelyiket hallani szeretné. Persze ez a “jövő zenéje”. Ezen a nyáron a “Jókedvű vagyok” című nagylemez várja a rajongókat. Soltész Rezső tényleg jókedvű. Derős, kiegyensúlyozott, optimista.

– Te mindig ilyen voltál?

– Igen. Csodálkozol? Példás családban nőttem fel otthon. Apám és anyám jól éltek, szerettek engem, milyen legyek hát?

– Szóval sose voltál lázadozó, engedetlen kamasz?

– Nem nagyon. Persze én is voltam “nagyfiú”. A Toldy Gimnáziumba jártam, vadul cigarettáztunk a WC-kben és a házibulikon. Nem is lázadás volt ez, hanem tetszeni vágyás, a felnőttek utánzása. Kipróbáltam a bagót. Aztán nem szoktam rá. A negatív példa riasztott el. Mondom, hogy nagyon szerettem az apámat, aki viszont nagy és szenvedélyes dohányos volt. Napi két doboz Kossuth vagy Terv volt a normája. Aztán borzasztó érszűkületet kapott a fejébe. Lábujjhegyen jártunk a lakásban, gyakran jött az orvos, hogy enyhítse a rettenetes görcsöket. Később radikálisan leszokott a cigiről. Én meg nem is szoktam rá. A példa melett megvallo, gyűlölöm a cigarettafüst áporodott szagát, a rossz levegőt, amit nekem is be kell szívnom.

– Ez a szenvedély tehát elkerült. Kávézol?

˜– Annak idején, amikor még nem zenéltem aktívan, és is “hivatalban” dolgoztam. A hivatal a káros szenvedélyes melegágya. Reggel bemégy, kávé, tízkor szünet, kávé. Délben a főnök ebéd után eligazítást tart, kávé, szertartásosan körbeülve, a kanállal játszogatva… Hála istennek, erről is leszoktam. Ma kettőt-hármat iszom, azt is azért, mert akkor megállhatok a munkával, és néhány percig csendben elszopogatom a kávémat.

– Milyen a napi elfoglaltságod?

– Családom van, két nagy lányom. Reggel kétszer kelek. Először velük, és átélem az iskolába indulás minden viharát, utána visszafekszem és egy kicst még alszom. Attól kezdve tv, lemezgyár, ügyintézés, koncert, önmenedzselés, fellépés. Rendszerint éjjel egyig. Sajnos akkor úgy fel vagyok dobva, hogy felébresztem a feleségemet és kidumáljuk a napot. Fél kettő felé elcsendesedik a ház.

– Hogy lehet ezt a tempót bírni?

– Biztos családdal a hátam megett. Botrányok és feltűnések nélkül. Néhány kollégám az ellenkezőjét vallja, nekem ez a normális. Itthon nagyon jól érzem magam, a feleségemre mindig számíthatok. Húsz éve vagyunk házasok, első és utolsó házasságom.

– Mint énekes, hogy őrzöd meg a rólad alkotott képet?

– Nagyon vigyázok a hangomra, rendszeresen képzem. Vigyázok a fogaimra, az arcomra, a külsőmre. Minden szélsőségtől megkímélem magamat, nem éjszakázom, nem bulizok. Igyekszem ápolt és jó megjelenésű lenni, még ha ez konzervativizmusnak is hat.

– Van-e szabad időd?

– Nagyon kevés, ha csinálok magamnak. A jövő hónapban lesz két szabad hetem. Kirándulunk, úszunk, biciklizünk, fagylaltozunk, mozizunk, strandolunk. A lányom nemsokára érettségizik. Itt az ideje, hogy “komolyan” neveljem. Szóval ilyen az én szabad időm. Csendes, feltűnés- és füstmentes.

(Seszták)

A Lányok, Asszonyok megjelenésének huszonötödik évfordulója alkalmából a Lapkiadó Vállalat és a Pesti Vigadó — a Művelődési Minisztérium védnökségével — megrendezte a Slágerbarátság című szovjet táncdalfesztivált. Ezúttal már másodszor került sor a szovjet táncdalok magyar seregszemléjére, az első ilyen rendezvényről — olvasóink bizonyára emlékeznek is rá — az 1984. márciusi számunkban adtunk képes beszámolót.
A Pesti Vigadóban megrendezett fesztivál elnökségének tagja volt a Szovjetszkaja zsenscsina (ennek magyar nyelvű kiadása a Lányok, Asszonyok) főszerkesztője, Valentyina Fedotova, valamint Vja cseszlav Leontyev, a Pravda Nyomda és Kiadóvállalat vezérigazgatója, akik lapunk jubileumi ünnepére érkeztek hozzánk.
A zsűriben a Pesti Vigadó, a Lányok, Asszonyok, a Lapkiadó Vállalat, a Magyar Rádió, az Interkoncert, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat képviseltette magát, az elnök Fényes Szabolcs zeneszerző volt.
A legjobb produkciókat a zsűri és az elnökség díjazta, de a közönség is szavazott a neki legjobban tetsző dalokra, előadókra. A szólisták versenyében az elnökség díját Pál Györgyi és Baracsi István kapta, akik Derbenyev—S. Nagy István: Millió rózsaszál című dalát adták elő. A zsűri díját Cserháti Zsuzsa nyerte el Pauls— Bradányi Iván: Semmi sem változott című dalával. Közönségdíjat kapott Koós János. A zenekarok közül közönségdíjat kapott a 100 Folk Celsius, a zsűri díját Soltész Rezső és együttese, az elnökség diját Pauls—Sólymos Antal: Rég láttalak című dalának előadásáért az Expressz együttes kapta.
A versenyt, amelyet a Magyar Televízió november 7-én sugárzott, nagy közönségsiker övezte.

A simaságiak így becéznek három falubeli leányzót. S még’ úgy is: Soltész Rezső és a tinik. Nem bosz- szankodva szólnak róluk, hanem derűsen, mosolyogva. S némi büszkeséggel. Az ok? A hatodik osztályos Kőműves Gitta, a hetedikes Simon Beatrix és ötödikes testvére, Enikő írt egy dalt az országos hírű énekesnek. A zenei felvételeket közösen készítették el a budapesti Omega Stúdióban, s nemsokára, előreláthatólag május elejére megjelenik az a kislemez, amelynek egyik oldalán a Táncolj velem! című szám — mert erről van szó — is szerepel.

Feszengve ül velem szemben a három lány a simasági általános iskola igazgatói irodájában. Biztatom őket, hogy kezdjenek bele a dalba. Egymásra pillantanak, majd Gitta kiböki:
— Melyik változatot mutassuk be?
— Miért, több is van? — kérdezek vissza.
— Igen. Az úgy volt, hogy Pesten egy kicsit alakítottak rajta…
— Hát, akkor azt, jó?
Koncentrál a három leányzó, aztán máris zeng az iroda. „… barátom meglásd, / nem bánod meg, / ha velem ezt a táncot / tanulod és figyeled.”
Gitta, Beatrix és Enikő még tavaly ősszel egy, a Pajtás újságban megjelent pályázaton vett részt, amelyet Soltész Rezső hirdetett meg, írj nekem egy dalt címmel. A három kis barátnő kedvet kapott a dalszerzéshez. Belefogták és — sikerült. Egy kis elemes szintetizátoron játszották le a dalocskát, s fölvették kazettára. Aztán elküldték. Teltek a hónapok…
— Már el is felejtettük az egészet — így Gitta. — Aztán február végén kaptunk egy táviratot, hogy nyertünk. Meglepődtünk mi is, de a szüleink is.
S azután már úgy ment minden, mint a karikacsapás. Soltész Rezső fogadta a leányzókat Pesten, majd együtt énekelték szalagra a számot, persze sok-sok próba után. Hogy sláger lesz-e belőle? Ez bizony még a jövő zenéje …
A három leányt arról faggatom, vannak-e további terveik a dalszerzéssel kapcsolatban.
— Ez csak egy jó szórakozás volt. Engem igazából a karatézás érdekel — szól Gitta, miközben elevenen izeg-mozog a széken. Szinte egy pillanatig nem marad nyugton; tele van energiával. — őrsvezető is vagyok, vöröskeresztre is járok. Rengeteg mindent csinálok … Tanulás? Mindig a nyolcadikos nővéremhez, Máriához hasonlítanak a tanárok, akinek csak egy négyese volt. Nekem valamivel több csúszott be. De mit csináljak? Egyébként nyomozó szeretnék lenni. Az olyan izgi.
A Simon testvérek ketten nem beszélnek annyit, mint barátnőjük egymaga. Enikő egyébként csecsemőgondozónak készül, Bea boltosnak. Szerényen megjegyzi:
— Olyan jó nézni, amikor kiszolgálják a népeket.
Aztán arról beszélnek, hogy ők hárman szoktak veszekedni is, ám másnapra általában kibékülnek. S rosszalkodnak is. Gitta emlegeti, hogy legutoljára akkor kapott kii, amikor otthon bedobálta a téglákat a kútba. S emlékszik arra is, amikor még kisebb korában az iváni erdőben elcsavar- gott, a fél falu kereste… Ma már persze nem csinál ilyesmiket.
A Simon testvérek szeméből szeretet árad Gitta felé, aki még arról beszél, hogy legjobban így, hármasban szeretnek játszani. Van egy kisházuk, ahol főzőcskéz- nek, de ma már „nem dedóznak”, legalábbis ahogy ők mondják. Tollasoznaki társasoznak. ‘..
Igazi gyerekek még, akár a többi társuk, őszinték, kedvesek, mint a dalocskájuk is, amelyet májustól már a rádióban és lemezen is meghallgathatunk.
— szenkó —

Fotó: Benkő

Amikor Soltész Rezső a táncdalfesztiválon megénekeltette a közönséget, már érezhető volt, hogy ez a kapcsolat később sem szakad meg. Ezért aztán örömmel fogadtuk ötletével, amikor néhány hónappal ezelőtt felkeresett minket. Pályázati felhívást hozott magával, amelyben felkérte azokat a fiatalokat, akik tehetséget éreznek magukban, hogy írjanak neki egy dalt.

Leveleitekből eddig is tudtuk, hogy nagyon sokan vagytok, akik szerettek zenélni, és gyakran kérdezitek, hogy hol lehet próbálkozni táncdalírással. A felhívás eredménye azonban minden várakozást felülmúlt. Több mint 300 pályamű érkezett Rezső címére. Esténként kazettahegyek várták otthon a népszerű énekest, ö pedig örömmel hallgatta meg ezeket a zenei próbálkozásokat, hiszen bármelyik pillanatban rábukkanhatott az igazi, nagy slágerre. Két kategóriában hirdette meg a versenyt. Az elsőben tizennégy éves korig lehetett pályázni, a másikban húszig. Nyugodtan le lehet írni, hogy a pályázók fantáziája nem ismert határt. A legváltozatosabb témákban, hangszerelésben érkeztek a dalok. Volt, aki
egész kazettáravalót küldött, hogy lehessen válogatni a dalokból. A legtöbben gitárkísérettel énekelték szerzeményeiket, de voltak, akik a konyhában talált összes edényt felhasználták az életszerű megszólaltatás érdekében. Készült dal a barátságról, a divatról, a szerelemről, sőt még az állattenyésztésről is. A zenei stílusok is a legváltozatosabb formában jelentkeztek. Az érzelmes, lágy dallamoktól kezdve a vad rock and roll ritmusokig minden zenei irányzatot felhasználtak a pályzók. Ez érthető is, mivel nem kis tétje volt a versenynek. Azonkívül, hogy a győztes dalt műsorára tűzi Soltész Rezső, még hanglemezen is megjelenik. Amiért természetesen jogdíj is jár a szerzőknek. Az első kategóriában három ormánsági kislány szerezte meg a győzelmet — Táncolj velem! című dalukkal. Kőműves Gitta, Simon Bea és Enikő egy iskolába járnak, és már többször szerepeltek különböző klubdélutánokon. A másik kategória győztese Barielle Renato lett Elixir című dalával, ő 17 éves, és papája az R-GO együttes dobosa. Tehát nem esett
messze az alma a fájától. A legjobb szövegírónak járó különdíjat a szegedi Réti Ervin nyerte Mondd, hogy kicsit jó című dalszövegével. A legjobb ötletet pedig Lénárt László küldte Szentesről Black Break címmel. A két győztes dalt azóta hanglemezre vették, és előreláthatólag már a gyereknapon táncolhattok rá. Az ünnepélyes eredményhirdetés nagy, nyilvános koncerten lesz, ahová az összes versenyzőt meghívják. Mindenképpen biztató előjele ez Soltész Rezső új nagylemezének, melynek címe: Jókedvű vagyok! Akinek ennyi slágert küldenek kedvelői, az valóban jogosan lehet jókedvű.
Dévényi Tibor

Soltész Rezső, a felfedező

A Nógrád megyében gyakran vendégszereplő Soltész Rezsővel legutóbb a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központban találkoztunk. A népszerű énekestől fellépése előtt kértünk villáminterjút öltözőjében.
— Műsora a „Valahol már találkoztunk” címet kapta. Az elmúlt hetekben, hol találkozhatott Soltész Rezsővel a közönség?
— Mostani koncertsorozatom május elején kezdődött és a hónap végéig tartott. Ezzel a műsorral elsősorban az ország kisebb településeit járjuk sorra…
— És hol találkozhatunk Soltész Rezsővel júniusban?
— Különböző stúdiókban. Televíziós felvételeket készítek és egy új nagylemezem anyagát is szeretném összeállítani.
— Mikorra várható ebből lemez a boltokba?
— Ebből csak sokára, de egy-két héten belül kijön két új lemezem. Egy kislemez, és egy nagy, amely a harmadik a hazai sorban.
— A minap hallhattunk a rádióban egy dalt, amit ugyan nem ön énekelt, de amit önnek írtak… Ha jól tudom, nem ez az egyetlen kompozíció, amivel megtisztelték.
— Közel háromszáz kazettát küldtek be, amatőr komponisták és dalszövegírók „Írj egy dalt nekem!” címmel meghirdetett pályázatomra. A legjobb szerzemények természetesen szalagra, illetve lemezre kerülnek. Remélhetőleg jó néhányból sláger lesz.
— Nógrád megyei szerző akadt a nyertesek között?
— Ha jól emlékszem nem, de azt tudom, hogy Balassagyarmatról
és Szécsényből is volt pályázó.
— Egy énekes számára nélkülözhetetlenek a jó szerzemények, mi több nagyrészt ettől függ népszerűsége is. Egy ilyen ötlet, mint az „Írj egy dalt nekem!” ebből a szempontból zseniális… Saját ötlete volt?
— Természetesen. A helyzet az, hogy nem kellett különösebben törni rajta a fejem. hiszen eddig is gyakran megkerestek szerzők dalaikkal. Gondoltam, miért ne lehetne ezt nyilvánosan meghirdetni. Ez kétoldalú dolog. Egyrészt nekem is jól jönnek az új dalok, másrészt én is segíthetek felfedezni tehetséges szerzőket.
A közönség mindenesetre kíváncsian várja a felfedezett énekes felfedezéseit.
— p. —

Szerenád egy kis cicához

Nyár van újra. Lehet-e ennél aktuálisabbat mondani? Lehet. Például azt, hogy — Táncolj velem! S ha ezek után még azt is el lehet mondani, hogy Jókedvű vagyok! — akkor ez már irigylésre méltó helyzet.
Nos, ebben a helyzetben van Soltész Rezső, akinek harmadik kislemezén ezek a dalok viszik a prímet, még ha külföldi világslágerek — Szerenád egy kis cicához, Hol van az a kis falu stb — is megszólalnak a két oldalon.
— Miért 13+1 a lemez címe? — kérdeztük meg Soltész Rezsőt, aki két fellépés között egy pillanatra hazaugrott, hogy átölelje családját.
— Nyerő szárnak. Vagy nem? Én bízom abban, hogy ez a tizennégy dal valóban megnyeri a könnyűzene híveinek tetszését.
— Melyik dal tetszik a legjobban?
— A szülőnek minden gyereke egyformán kedves és szép.
— A hasonlat találó, már csak azért is, mert Soltész Rezső szerzőként is szerepel a nagylemezen. írni, zenét szerezni vagy énekelni szeret a legjobban?
— Az lenne az igazi, ha mind a három összhangban lenne, s úgy aratna sikert. Végül is énekesnek vallom magam, s elsősorban annak örülök, ha a dalaim tetszenek. Például a Klára című dalt én írtam, és énekelem. Ennek a sikere majd választ adhat a kérdésre…
— Mi vezette, amikor ezt a nagylemezt összeállította?
— Szeretem, ha vidámak az emberek. Ehhez akarok hozzájárulni az új dalaimmal.
V. K.

Kameraközelben – Soltész Rezső műsora

„Valahol már találkoztunk” — ezzel a címmel sugározza a televízió a jövő héten Soltész Rezső műsorát. Találkozót kértünk tőle, hogy személyesen mondja el életét, sorsa alakulását.

— Amatőrként kezdtem gitározni. Aztán jöttek a Ki mit tud?-sikerek. 1972-ben megalakult a Corvina, kis- és nagylemezek, televízió, bel- és külföldi tapsok, elismerések következtek. Nagyon jó munka volt. Aztán, mint annyi más együttesnél, abbamaradt, pedig szerettek minket. De zenei és emberi összeférhetetlenségek, a perspektíva hiánya miatt megérett a döntés: feloszlottunk.
— A folytatás nem volt egyszerű. Nem volt előzetes elképzelésem, hogyan tovább, s bár a döntést megfontoltam, a folytatást nem. Megalakult a rövid életű Oxigén együttes. Aztán elkészült Csehszlovákiában első szólólemezem,
az angol nyelvű nagylemez, a Codex, megkezdődött szólóénekesi pályafutásom. Szinte valamenny szocialista országban felléptem. Ez volt az „előkészítő” időszakom, önmagamat kellett kialakítanom, felismernem, leküzdenem hibáimat. Idegen nyelven, idegen közönség előtt léptem fel, nagy volt a kockázat, de megérte. Itthon viszont nem akartak elfogadni szólóénekesként. De voltak segítők, bátorítók, akik nélkül nem ment volna.
— A Codex rekordpéldányszámban fogyott az NDK-ban, Csehszlovákiában. 1980- ban volt a drezdai fesztivál, ekkor kaptam a legnépszerűbb énekesnek szóló közönségdíjat.
Ezeknek a külföldi sikereknek itthon is hírük terjedt. 1981: Szóljon hangosan az ének … Fesztiválsiker idehaza. Aztán ezzel a számmal bejártam a világot Mindenütt tetszett. Még most is tetszik, hisz a Szentendre rózsája külföldi szerkesztői elérték, hogy szerepeljen a műsorban. 1982-ben jött a Made in Hungary első díja, a bulgáriai Arany Orfeusz első díja, meg az amerikai fesztiváldíjak.
— Az első itthoni nagylemezem több mint negyedmillió példányban fogyott el. A második, a Valahol már találkoztunk hamarosan aranylemez lett. Anyagából koncertturné állt össze, amelyet
rögzített a televízió. Szerencsének tartom, hogy mindkét nagylemezem egy következő nagylemez bemutatásának időpontjára esett: néhány
napja jelent meg a Jókedvű vagyok.
— Most gyors egymásutánban sugározza a tévé a Szentendre rózsáját, a Valahol már találkoztunk-ot, és augusztus 23-án a Hétvégében is benne leszek. Tavaly ősszel meghirdettem egy gyermekdalpályázatot, ennek eredményeként a napokban kerül az üzletekbe egy kislemez, amelyen három simasági kislány énekli dalait.
— Újabb nagylemezem felvételeire készülök. Modern, külföldi — főleg olasz — dalokkal, magyar nyelven. Még az idén felvesszük. Októberben egy hónapra az NDK-ba megyek, novemberig pedig hazai turnéra készülök a Jókedvű vagyok népszerűsítésére.
Ennyi a próza. A többi zenében, a televízió 1-es csatornájában, augusztus 18-án 21 óra 35 perces kezdettel: Valahol már találkoztunk.

A napokban indult Soltész Rezső országos show-műsora – „Jókedvű vagyok” címmel. Miután a népszerű énekes többször volt már lapunk olvasóinak szavazata alapján is listavezető, mindig szívesen számolunk be terveiről, elképzeléseiről, vagy éppen új műsoráról. Elég nehéz volt egyeztetni egy randevút, mivel vagy utazik, vagy éppen nem lehet vele beszélni telefonon a Krisztina telefonközpontban zajló korszerűsítési munkák miatt, így zenekarától —a Médium együttestől — tudtuk meg, hogy Lőrincen próbál a Rózsa Ferenc Művelődési Házban, ahol délelőttönként el lehet érni.

A hűvös őszi délelőtt már a főúton hallani a Szóljon hongosan az ének kezdetű „befutó” slágerét, ezzel is alátámasztva a dal mondanivalóját. A hűvös levegőről meleg, jó hangulatú társaságba csöppen az ember. Először csak a hátsó sorokban hallgatom a próbát, és próbálom ellesni egy énekes szakmai titkait, magával szemben támasztott igényességét, emberi kapcsolatait. Egy kívülálló számára az ilyen próbák a végtelenségig unalmasnak tűnhetnek. Rezső egy dalának bevezető sorát hússzor is elpróbálja. Figyeli, hogy milyen szögben állnak a hangszórók, és hogy van-e olyan hosszú zsinórja a mikrofonjának, hogy elérjen a terem végéig. Minden perc pontosan ki van találva, mint bármelyik énekeshíresség műsorában. Szinte hihetetlen, hogy egy könnyed, közvetlen mondatot a színpadon mennyi munka előz meg. Agyoncsépelt szó — de jobb nincs rá —, ez a profizmus. Soltész Rezső tudja, hogy a popzenén belül veszélyes stílust képvisel: minden jó, kedves és sikeres megmozdulása „ciki” lehet.
A pár perces ebédszünet alatt mód nyílik egy kis beszélgetésre. Nem vagyunk ismeretlenek egymás számára, hiszen több koncerten működtünk együtt, többé-kevésbé sikerrel. Láttam válságait, de láttam megújhodásait is. Valamikor „kis Zorán”-nak hívták, és ez akkor nagyon pozitív jelző volt.

Rezső mondja:
„Először is a plakát különleges. Rajta a szerencseszámom, a 3-as. Ez esetben egy kicsit babonásan ragaszkodtam hozzá, amikor kitaláltam a műsoromat. A „Jókedvű vagyok” ugyanis a 3. nagylemezem. Három kedves hölgyvendéget hívtam meg a műsoromba, hogy kedvezzek azoknak a férfitársaimnak is, akik joggal várnak el produkciókat műsoromban a gyengébb nem képviselőitől is. Három nagylemezt adok ajándékba a nézőknek egy kis verseny után, és ami teljesen újszerű, három néző személyes kívánságát is teljesítem. Őszintén bevallom, egy kicsit féltem ettől a játéktól, és nem tudtam elképzelni, hogy mit is kérhetnek tőlem a színpadon. Mondhatom, hogy a bemutatót megelőző néhány előadáson meghatódtam ezektől a speciális kérésektől. Volt, aki csak azt szerette volna, hogy neki személyesen, minden zenekari kíséret nélkül, elénekeljem a „Szóljon hangosan az ének”-et. Volt olyan, aki csak egy viccet szeretett volna tőlem hallani. De volt olyan kedves hölgynéző is, aki ollóval felszerelkezve érkezett a színpadra, és egy hajtincset kért tőlem. Szerencsére dauerom még strapabíró, így az ő kérése is teljesült. Úgy érzem, hogy az utóbbi idők egyik leghangulatosabb műsorával sikerül meglepni azokat, akik jegyet vesznek „A Soltész”-ra. Hangsúlyozom, hogy ez egy csapatmunka eredménye, és a három lány sikerének is köszönhető ez. Ezért most be is mutatnám őket a Melódia Mozaik olvasóinak.
Szánti Judit friss nagylemezes. Jellegzetesen csengő hangjáról azt írják a rock évkönyvében, hogy hangutánzó énekesnő, mivel kiválóan énekli Amanda Leart vagy Kim Camest. Most,
amikor magyarul énekel, bizonyítja a legjobban, hogy azért Szánti Juditot is jól csinálja. Nemrég két külföldi fesztiválon is szép sikert ért el. Nagyon szeret főzni, a hosszú turnékon ezért is nélkülözhetetlen kollégánk lett.
Geri Edit az ország egyik legtehetségesebb énekesnője. Zeneművészeti szakiskolát végzett, jazz-tanszakon, s ha valaki figyelemmel kíséri a hazai könnyűzenét, egyre gyakoribb vendége a koncertdobogóknak. Nem számít, hogy musical, jazz vagy táncdal stílusban, mindegyik műfajban otthonosan mozog. Lassan pedig nem lesz olyan pop-rocklemez, amelyiken ne énekelne. A szó valós értelmében is tanárnője ennek a zenének. Jelenleg a Postás Zeneiskolában a jazz-rock és musical énekszakot vezeti. Ő Judit főztjének leglelkesebb bírálója.
Szabó Katit a discó táncversenyen sokan megismerték. Viszont kevesen tudják róla, hogy remek hangja van. Az OSZK-vizsgán „B” kategóriát szerzett, és nagyon lelkesen énekli dalaim vokálját. Természetesen azért táncol is a színpadon; olykor egyedül, sokszor viszont néhány kedves nézővel is, akiket felcsalogatunk a dobogóra. Kati hamar beilleszkedett kis csapatunkba, s az utazások jó hangulatának egyik fő részese.
Hát, ennyit róluk, és aki többre kíváncsi, nézzen meg bennünket!”
A zenekar rákezd a következő dalra. Rezsőnek csak éppen annyi ideje marad, hogy a refrénre felérjen a színpadra. És már is több száz watton harsog: „…boldog az, akinek az élet öröm . . .”
Dévényi Tibor

Soltész Rezső

született 1945. április 19-én éjjel 1 óra 30 perckor a Kos jegyében

– „Könnyen lelkesedő, lobbanékony alkat. Büszke saját képességeire és határozott eltökéltséggel törekszik arra, hogy tehetségét a legmagasabb fokra fejlessze…”

– Nem hiszem, hogy büszke lennék. Magát a szót em szeretem. úgy érzem, mindig kötelező tisztelettel viseltettem mások iránt. a magam dolgaival szemben pedig inkább valamiféle határozott eltökéltség emlegetése lenne pontosabb.

– „Sajnos nagyon is a hangulatok rabja.”

– Így igaz, sajnálom én is. Egyik pillanatról a másikra váltok, percek alatt el tudok keseredni. Ilyenkor szinte meg kell erőszakolnom magamat, hogy valahogy visszatérjen az életkedvem.

– „Jól tudja, mi tesz boldoggá más embereket, de saját érdekeit többnyire előtérbe helyezi.”

– Ezt sem nevezném önzésnek. A szakma, amit művelek, sajnos azzal jár együtt, hogy az ember bizonyos feladatokra használni kényszerül másokat. De ezt is lehet úgy csinálni, hogy az a másik se érezze rosszul magát a saját bőrében. A megfelelő feladatra meg kell találni a megfelelő embert.

– „Előadói pályáján sokat köszönhet jó drámai készségének.”

– Háát, nem tudom. Bizonytalan vagyok abban, hogy a szakmámnak van-e valami köze a drámához. Bár, ha egy elhagyott szerelmesről énekelek, az ugyebár bizonyos mértékig dráma…

– „Az önállóság és az eredetiség látszatát kelti olyankor is, amikor belül bizonytalan.”

– Előfordul, nem is egyszer Ez szerintem egy természetes védekezési reflex. Védőburok, amellyel az ember körülveszi magát. Másképp nagyon esendők lennénk.

– „Könnyítene helyzetén, ha nem venné túlságosan komolyan magánéleti konfliktusait.”

– Ez melléfogás. Nincsenek számottevő konfliktusok a magánéletemben, amit egyébként nagyon fontosnak tartok. Az ember onnan hoz töltést, hangulatot, onnan meríthet erőt. A jó magánélet mindent megalapozhat.

– „Az önmegtartóztatás kevéssé tartozik erényei közé.”

– Ha mondjuk tíz évvel ezelőtt készült volna ez a horoszkóp, akkor talán igaz lett volna ez a megállapítás. De hát az ember kifejleszthet magában bizonyos képességeket. Önmegtartóztatás, önfegyelem nélkül ezen a pályán képtelenség boldogulni.

– „ Időnként kisebbségi komplexusai támadnak önnön népszerűségét illetően.”

– Nem, kisebbségi komplexusról nincs szó, legfeljebb valamiféle egészésges kételkedésről, ami viszont akár inspirálhatja is az embert.

– „A Mars és Jupiter szembenállása kiapadhatatlan energiáról, szinte mágikus vonzerőről árulkodik.”

– Mágikus vonzerő? De jó is lenne!

Ó.M.

Fotó: Kiss Gábor 

– Mindenféle híreszteléssel ellentétben, még sohasem jártam Olaszországban – kezdi a beszélgetést Soltész Rezső, akiről tudjuk, hogy első albuma, a Szóljon hangosan az ének több, mint kétszázötvenezer példányban fogyott el. Tehát Platina lemez. És Rezső azóta is töretlenül tartja magát az élbolyban, amely manapság igen nehéz feladat. Legutóbbi nagylemezének címe: Római vakáció.

– Miért pont ezt a dalt választottad címadónak, ha még sohasem voltál Olaszországban?

– Azóta tervezek egy római vakációt, amióta láttam egy filmet Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével. Címe: Római vakáció. Ez a film hozta közel hozzám az olasz embereket, zenéjüket, a dallamos olasz muzsikát.

– Maradjunk egy kicsit még az olaszoknál! Tudjuk, hogy roppant divatosak, elegánsak. Főként a férfiak. Olyannyira, hogy volt egy időszak, amikor még a magyar lányokat is meghódították. Rólad is köztudott, hogy mindig divatos és elegáns vagy. Mesélj valamit a te divatodról!

– Már gyermekkorom óta szeretem a tiszta és szép dolgokat. Minden téren… A tisztaság és a lezser elegancia ötvöződött felnőtt koromra. Ha csak a lemezborítóimat nézed, már azokból is kiderül, hogy imádok öltözni, vidám vagyok és optimista. Tehát így is öltözködöm: vidáman és optimistán. Lezserül, de elegánsan. tisztán és jószagúan. Egyszerűen, de divatosan. nem sok pénzért, de célszerűen.

– Ha már a divatnál tartunk: hálistennek neked nemcsak a ruházatod, hanem a személyed is divatos. Épp ezért teljesen jogos volt előző nagylemezed címadó dala: Jókedvű vagyok…

–Most is jókedvű vagyok, de különösen akkor, ha énekelek.

Akkor: továbbra is Szóljon hangosan az ének!

S. Nagy István

Amikor még csak távolról ismertem a sztárokat, mindig a leghétköznapibb dolgok izgattak velük kapcsolatban. Vajon mit csinálhat egész nap egy híres ember — ha éppen nem sztárkodik? Mit eszik, meddig alszik, mi a hobbija?
Ez a gyermekkori kérdés motoszkált bennem, amikor felhívtam Soltész Rezsőt és arra kértem: mesélje el egy napját. Néhány pillanatig csend volt a vonal másik oldalán, majd kérdés a válasz helyett :
— Melyiket?
— Mondjuk a holnapit — mondom nevetve —, de nehogy kitalálj valami különös dolgot! Mindent úgy, mint máskor.
Negyvennyolc óra múlva találkozunk és elkezdjük összeállítani a „Pop-órarendet”.
— Mikor keltél?
— Általában 7-8 órakor kelek, akármilyen későn érkezem haza. Ez belém idegződött. Általában én vezetek, ha fellépni megyek, és hazafelé gondolatban összeállítom a következő napi programot. Tegnap 7 órakor keltem, mivel feleségem és lányaim is korán indultak a dolgukra, így rám maradt a rövidke kutyasétáltatás. Ezután következett a reggeli. Ez nálam az egyik legfontosabb napi cselekedet. Ekkor még nem csöng a telefon, nem zavar semmi és végig tudom gondolni a dolgaimat. Nagyon fontosnak tartom a bőséges reggelit. Egész nap rohangálunk, ki tudja, mikor ülhetünk asztalhoz. Körülbelül nyolc órára befejeztem, és mivel hivatalos helyekre még nem tudok telefonálni, elkezdtem pakolni a bőröndömet, mert néhány nap múlva hosszú külföldi útra indulok. Legendásan precíz ember vagyok. A fellépések során megtanultam gombot varrni, mosni és vasalni. Szinte hobbiszámba megy egy ilyen csomagolás. Élére hajtogatom a nadrágjaimat, sorba rakom az ingeimet… szóval ilyen vagyok, nem szégyellem. Családi örökség.
Kilenckor leültem telefonálni. Először a Hanglemezgyárat hívtam — kisebb-nagyobb problémák vannak a lemezborítóval. Anyagi okokból kevesebb kép férhet rá, mint amennyit szeretnék. Érvek, ellenérvek. Az erősebb győzött. Meggyőztek. Így legalább hamarabb kerül a boltokba a „Római vakáció”. Majd felhívtam a zenekarom vezetőjét. Az utazást beszéltük meg. A technikusokat megkértem, hogy ebéd után jöjjenek fel megbeszélni a szerelést, amit kiviszünk. Aztán egy-két magántelefon — szüleimnek, barátomnak, fodrásznak. Fél tizenegykor elindultam. Először a szervizben beállíttattam a kocsi gyújtását, mert az éjszaka hazafelé rakoncátlankodott egy kicsit. Majd a Televízióban megbeszélés a nyáron elkészítendő televíziós műsoromról. Nem voltam feldobva. Beugrottam az ORI pénztárába, még két fellépésem gázsija bent volt. Utána gyorsan haza. Ha tehetem, ilyenkor beugrók Francescóhoz, a remek olasz étterem tulajdonosához. Egy jó pizza visszahozza a hangulatomat. Ezt ne írd le, mert azt hiszik, hogy hascentrikus vagyok. Szeretek enni és szerencsére nem vagyok hízásra hajlamos.
Most nézzük a délutánt! Fél kettőre jöttek a technikusok. Vita, hogy mit vigyünk és mi maradjon itthon. Most én győztem. Randevú a Déryné presszóban Hódos D. Sanyival és indultunk Miskolcra. Én Szánti Juditot és Frank Gabit, a dobost viszem. Két teltházas előadás várt rám. Ez visszaadta megint az önbizalmamat. Látom, hogy szeret a közönség. Sok virágot kaptam. Olyan volt hazafelé a kocsi hátsó ablaka, mint egy bolgár kertész üvegháza. Sajnos, nagy köd volt, így nem tudok a megszokott tempóban vezetni. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor a Lánchídon voltam — éjfélkor a szobámban. Megittam egy dobozos sört, és feltettem halkan a két új ajándék lemezt. Az egyiken Falco énekel, a másikon Sandra. Mindkettőjüket szeretem. De mivel már elmúlt éjfél, azt hiszem, ez már egy másik nap története …
— Teljesen igazad van, de kérlek, mutasd be olvasóinknak a két kedvencedet.
— Kezdjük először Sandrával: 1962. május 18-án született az NSZK-ban. Már 12 éves korában lemezre énekelte az „Andy, mein Freund” című dalt. Leérettségizett, majd teljes energiával beszállt a zenei életbe. Először az Arabesque női énektrió vezető énekese lett. 1983-ban, amikor az együttes csillaga már hanyatlóban volt, Sandra megismerkedett jelenlegi producerével, barátjával és élettársával, Michael Cretuval, aki a Moti Special együttes billentyűse. 1984- ben elkészítették az Alphaville „Big In Japan” slágerének „Japan is weit” című verzióját. A Maria Magdalena című dallal megkezdődik nemzetközi karrierje, ami az „In The Heat Of The Night”-tal teljesedik be. Sandra új kislemeze, a „Little Girl” az előzőektől eltérő hangzású: lágyabb és lassúbb. „Lehet, hogy nem lesz óriási sláger, de ezt az oldalamat is meg akartam mutatni” — mondta Sandra, aki jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik Cretuval.
— Ezután ismerkedjünk meg az elismert és betiltott Falcóval!
— A 29 éves Johann Hölzel – művésznevén Falco — már hosszú évek óta ismert személyisége a bécsi zenei életnek. Sok mindennel próbálkozott, kísérletezett: egyaránt játszott punk-együttesben, újhullámos zenekarban és rockszínházban. Első igazi sikerét 1982-ben a Komissar (Felügyelő) című disco-rap stílusú dalával aratta. Nevét — pontosabban művésznevét — az osztrák határokon túl is megismerték.

Szerdán este a zsúfolásig megtelt salomvári kultúrházban ugyancsak forró hangulat uralkodott. A falu apraja-nagyja ott szorongott a csöppnyi kis teremben, hogy meghallgassa Soltész Rezső legsikeresebb dalait.
Az 1981-es pop- és táncdalfesztivál óta minden korosztály rokonszenvvel figyeli szereplését, így nem véletlen, hogy lemezei egymás után jelennek meg. Az más kérdés, hogy ezeken a lemezeken a hagyományos tánczene modernizált változata hallható. A könnyűzene kedvelőinek az a fontos, hogy a férfi előadók között is akad valaki, aki sajátos színt, egyéniséget hozott a rockéletbe. Népszerű, ahogy ezt a műfaj íratlan törvényei megkívánják, s ami a szólisták jelentékeny részéről nem mondható el. A salomvári közönség is pillanatok alatt a szívébe zárta a közvetlen, örökifjú énekest, akinek előadásmódjára a játékosság, a könnyedség, a kedvesség volt a jellemző.
— Nagyon féltem ettől a koncerttől — mondta az előadás után az énekes. — Ugyanolyan hőfokon szerettem volna énekelni, mint a fővárosi hangversenytermekben. Sikerült? — kérdezi egy kissé hitetlenkedve. — Amikor elfogadtam az első zalai meghívást, a zalaszentlászlóit, úgy éreztem, hogy itt szeretnek engem, ezért ide többször
vissza kell jönnöm. Külön öröm számomra, hogy egy ilyen kis településen ekkora érdeklődés kísérte — főleg a nagy nyári munkák közepette — a koncertemet. Amikor a közönség velem együtt énekelte Szóljon hangosan az ének. . . című dalomat, bizony meghatódtam. Még a műsoridőről is megfeledkeztem és jóval hosszabb ideig maradtam a pódiumon, mint ahogy zenész kollégáimmal terveztem.
Soltész Rezső holnap már Berlinbe utazik vendégszereplésre, de a salomvári közönség bizonyára sokáig emlékezni fog hangulatos nyáresti műsorára.
k. sz.