Sajtó

Teltházas Házibuli

Minden korosztályt elvártak, s minden korosztályból eljöttek a szombathelyi Művelődési és Sportházba arra a Házibulira, amelyet Soltész Rezső házigazdaként fémjelzett. Eljöttek a nyolcvan éven felüliek, el szüleikkel az általános iskolások, s még a mozgássérült gyermekek egy csoportját is elhozták, ezúttal is ingyen a VOLÁN taxisok. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy hogyan .„szól hangosan az ének” élőben, a színpadról, mit nyújt közelről Soltész Rezső, Kovács Kati és Rózsa György.

Telt ház várta, hogy nézőként és hallgatóként vegyen részt ebben a házibuliban. Beigazolódott a régi igazság: Szombathelyre „nevet”, sztárt kell hozni, s megtelik akármilyen nagy terem.
Az est lemez- és kazettavásárral kezdődött, vagy még korábban dedikálással: a Savaria Könyvesbolt kirakatába a vendégénekes lemezeit rakták ki, s már ekkor bebizonyosodott Soltész Rezső népszerűsége.
Igaz, meg is dolgozott érte. Közvetlenül, csevegve vezette műsorát, közben kedvenc számaiból, számainkból énekelt — szívesebben hallottunk volna többet a szöveg rovására. Talán a nagyteremhez hiányzott a kellő rutin, bár mindent megtett azért, hogy közelhozza a színpadhoz a közönséget, hogy bevonja a látható, ám sokat hangoztatott örömébe …
Amit a házigazda kemény munkával ért el, azt vendége, a közönség mindmáig kedvence, Kovács Kati “néhány szóval, mosollyal, temperamentumával pillanatok alatt megteremtette. Ezekkel, de mindezek előtt hangjával, dalaival. A korombéliek elandalodhattak azon, hogy milyen igazi művésszé érett az a kislány, aki annakidején éppen itt, a Művelődési és Sportház színpadán érte el az első „Ki Mit tud?”-os sikerét! Kovács Kati mindent tud: remek humorral parodizáló képességgel megnevettetni éppúgy, mint az anyadallal szívszorító perceket okozni. Igazi profi, aki nem veszítette el amatőr báját sem. Ezen a házibulin ő volt az igazi sztár!
Mellőzni tudtuk volna viszont az ismert televíziósszemélyiség, Rózsa György fellépését, aki „humorával”, a muzsika rovására kolonc volt a műsorban. Pontosabban: szövege méltatlan volt ehhez az együtteshez, s ehhez a közönséghez. S hogy nevettek? Néha kínjában, vagy szégyenében is megteszi ezt az ember. Jó volt viszont a Transzport együttes helyett kísérő zenekar, a Wastaps, s kellemesen egészítette ki a műsort Koncz Tibor zeneszerző, valamint Szabó Katalin és Lengyel Katalin.
Szakály Éva

„Lemezmilliomossá” válni

Mintegy félezren váltottak jegyet a napokban a Házibuli Soltész Rezsővel és vendégeivel című előadásra a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. Az előadás után kerestük meg a lemezeiről, televízióból és a rádióból ismert énekest.
— Szívesen jöttél Salgótarjánba?
— Régen jártam már itt, legutóbb 1982-ben léptem fel a sportcsarnokban. Egy csoport dolgozik mellettem, akik megszervezik, hogy hol és miként találkozzam a közönséggel. A mai alkalomra is így került sor. Ehhez hozzátartozik, hogy az életben egyik legfontosabbnak a barátságot tartom, és azt, hogy a koncerteken ismerős arcokkal találkozzak. Néhányan ugyanis koncertről koncertre, városról városra jönnek velem, Salgótarjánban évek óta tartom a kapcsolatot egy Szöszi nevű leánnyal, őt régebbről ismerem már, és boldogan láttam, hogy most is itt ült a nézőtéren. Ezután a kis kitérő után mondhatom, szívesen jöttem el Tarjánba.
— Milyen út vezetett a csúcs felé?
— Erről már szó esett korábban, csupán címszavakban válaszolnék: zenészként indultam, de tovább akartam lépni. Különben ugyanezt a dallamos popzenét játszottam már akkor is. Énekesként 1982 júniusától ismernek az emberek. Első lemezem a „Szóljon hangosan az ének” platinalemez lett kétszáznyolcvanezer eladott példányszám után. Három másik nagylemezem a „Valahol már találkoztunk”, a „Jókedvű vagyok” és a „Római vakáció” is eléggé kapósnak bizonyult. Összességében a kislemezekkel együtt olyan nyolcszázezres példányszám áll mögöttem. Szeretek énekelni és csak a zenével foglalkozom. Másra egyszerűen nem is marad időm.
— Milyen terveid vannak?
— A napokban még dolgozom az ötödik nagylemezemen, amit ősszel már a boltokban szeretnék látni. Márciusban két hónapig a Szovjetunióba utazunk, majd ugyancsak két hónapra az NDK-ba. Ezenkívül pedig egy-két éven belül szeretnék „lemezmilliomossá” válni, tehát elérni az egymillió eladott példány számot. Talán négy-öt magyar együttes, vagy előadó mondhatja el magáról ezt, például az Omega együttes, a Dolly Roll és azt hiszem az „István, a király” is ekkora mennyiségben fogyott.
A műsor vége után a közönség hazaindult. Néhányan azonban kezükben lemezeket és posztereket szorongatva várták Soltész Rezsőt — hogy dedikálja azokat.
(romhányi)

Ezen a héten kiderül, hogy milyen férfi Soltész Rezső. Pontosabban: milyen a továbbra is népszerű énekes férfivilága. Pár napja ugyanis új nagylemez gazdagítja a boltok repertoárját: Soltész Rezső Férfivilág című dalgyűjteménye. Miért ez a komoly elnevezés?

– Mert ebbe az életkorba léptem – mondja Rezső. Észre se vettem de más gondolatok kezdtek foglalkoztatni, másként érzem az időt, mint korábban. Persze ez nem azt jelenti, hogy külsőleg és belsőleg hasonlítok majd az idealizált férfihez. Nem leszek markáns, szúrósszemű, borostás, dohányfüstös. A Humphrey Bogart-féle figurát szeretem, de kevés közöm van hozzá. Ám ez a lemez mégiscsak a változásokról, a férfikor és a férfivilág élményeiről szól.
— Idén nyáron hiába kerestük neved a koncertmenüben — elmaradt a szokásos turné. Miért?
— Pár napig „intenziven” pihentem, barátokkal találkoztam végre, színházba jártam. De szerencsém is volt — a kellemest a hasznossal köthettem össze, mikor az egyik új dal, az Annabella videováltozatát a Balatonnál forgattuk.

– Az őszi szezon számomra majdnem naptári pontossággal kezdődik: szeptmeber 19-től minden nap délután 2-6 között dedikálom a BNV-n a Férfivilágot.             (bálint)

Fotó: Stefán Éva

Végh Antal leleplezte a haknit. Talán két esztendeje írt a Rakétában novella-riportot, amelyből megtudhattuk, hogy a hakniban részt vevőket sohasem a közönség, hanem mindig és csakis a pénz érdekli. Vagyis hogy a haknibrigád nemhogy a kultúrát nem terjeszti, de még csak nem is szórakoztat igazán. Mert attól nem lesz valaki üde a nézőtéren, ha leszajkózzák neki az ezeréves táncdalokat és a kétezer éves vicceket. Vagyis kiderült, hogy a hakni lényegében elítélendő dolog. Vagy mégsem mindig?

Gyöngyösön megpróbáltuk a kulisszáknak arról az oldaláról közvetíteni a hakni eseménysorát, mely a közönség előtt rejtve marad.

I. AZ ÖLTÖZŐ

Jóval az első előadás megkezdése előtt telt ház van az öltözőkben. Ám vetkőzésről, öltözésról egyelőre szó sincs. A „fiúk”, Aradszky László, Soltész Rezső, Rózsa György még csak diskurálnak. Soltész egy Esti Hírlap szélén rajzolgat, valami ház alaprajza kerekedik ki. Rózsa hallgat, bólogat, merthogy éppen ő ismerkedik egy elkészült vagy épülőfélben lévő ház beosztásával. Aradszky üldögél, kocogóruhájában, Kovács Kati libben hozzá és a legfrissebb pletyka. Zalatnay házassága máris terítéken. Aztán. Aradszky anekdotázni kezd, átmulatott éjszakákról. Régi ügyek ezek, még Szécsi Pál neve is felmerül, akit testi-lelki jó barátként gyászol az énekes, akárcsak Máté Pétert.
A hangulat azért megvidámodik, amikor Soltészék befejezik az ingatlan taglalását, és kezdődik a „zrika”. Vagyis egymás cukkolása, a színfalak mögötti színjáték, amikor azok szórakoznak, akik néhány perc múlva majd szórakoztatnak. Talán Aradszky kezdi, valahogy így, hogy: Te rózsagyuri figyeld, ezt hívják ingnek, amit te itt magadra próbálsz erőltetni, már ne is haragudj édes barátom, az ciki. Mire Rózsa: Te Aradszky, figyelj csak, belőled az irigység beszél, de ne feszélyezd magad, neked jó az a húszforintos puplining, ezt szokták meg tőled. Az ingek egyébként méregdrága holmik, Aradszkyé Amerikából „érkezett”, Rózsáé, ha honi üzletekben árulják is, legalább egy munkás két napi bérébe kerül. Épphogy a kezdés előtt néhány perccel készülnek el, az ügyelő egyre idegesebben hívogatja a színpadra a művészeket.

II. A SZÍNPAD SZÉLÉN

A műsor divatbemutatóval kezdődik, Molnár Margit konferálja be a divatosnak mondott őszi kabátokat. A manökenek szenvtelenek, az utcán bizonyára egyikük sem hordana ilyen holmikat. Szépek és fensőbbséggel viselik egy-egy arra járó férfi pillantását, míg jelenésre várakoznak a színpad oldalán. Miután az utolsó kabát is eltűnt, Molnár Margitnak Aradszkyt kellene bekonferálnia. Ám a megbeszélteket lerövidíti, így
Aradszky ahogy belép a színpadra, máris énekel. Piros zakóban, hófehér nadrágban mintha egy percet sem öregedett volna, mióta először elbúcsúzott attól a ma már korosodó Piroskától. Új, nemrég megjelent nagylemezének dalaival kezd és a dalokat ismerik, vele dúdolják. Keresem a Végh-féle tüneteket, de Aradszkyn érezni, hogy örül a közönségnek, a sikernek és a közönség, amely zsúfolásig megtölti a nézőteret, szintén nem ódzkodik ünnepelni az örökifjú énekest. A csúcspont természetesen a Piroska. A kísérőzenekar, a Vastaps billentyűse együtt énekel Aradszkyval, mindent kívülről tud, pedig valószínű, hogy szívesebben koncertezne saját zenekarával, saját szerzeményeivel rukkolva elő. Mert ez az ORI-műsor épphogy arra kell, hogy legyen miből kenyeret vennie, lakást fizetnie. De zenész, szíve-lelke azon, amit csinál.
Amíg a nézők előtt Aradszky búcsúzkodik Piroskától, Soltész és Rózsa twistelni kezd, a színpad körül őgyelgőknek tetszik a műsor, valami olyannak lehetnek tanúi, amit csak ők láttak, amiről lesz mit mesélni a szomszédoknak, ismerősöknek a buszon, útközben a munkahely felé. A twist után kisebb inzultus éri a „kapcsoltam” műsorvezetőjét. A művelődési ház egyik dolgozója nem titkolt célzattal egy pohár vizet hoz mindenki rózsagyurijának, akinek nem tetszik a vicc, de azt nemigen mutatja. Mert amit szabad Gálvölgyinek — aki többször parodizálta már — … hát nem szabad mindenkinek. Legalábbis valami ilyesmi olvasható ki a tekintetéből. De aztán nemigen van ideje bosszankodni, mert ő következik. Előrenyújt egy hervadozó rózsaszálat és a János Vitéz híres rózsadálával máris tapsra ingerli a közönséget.

III. ISMÉT AZ ÖLTÖZŐ

Az első műsor lefutott, siker a köbön. A művészek azonnal visszaöltöznek. Mert vagy kényelmetlen a fellépőruha, vagy nem akarják piszkolni. A szünetben ki vacsorázni megy, ki csak vár. Kovács Kati volt férje, Koncz Tibor régi újságokat böngész, nemigen beszélget a volt házaspár. Koncz feladata, hogy zongorán kísérje Katit. Ezt mindig megteheti akár van zenekar, akár nincs. Ez Kovács Kati privilégiuma.
Soltész Rezső „lányai”, a vokál két szemet gyönyörködtető tagja ruhákat tűzdelnek, szörnyen büszkék, hogy színpadon keresik a kenyerüket. A színpad szélén ülő férfiak persze nem Soltész Rezsőt figyelték, hanem a lányokat, akik közül az egyiknek a műsor alatt elszakadt a szoknyája. Most a szünetben azt tűzögeti, a zenészek sóhajtanak — ők az előadás alatt mögötte állnak —, gondolván jó volt az úgy.
Aztán szóba kerül maga a hakni. Aradszky egy példát, egy régi esetet vesz elő, amely mindent megmagyaráz. Merhogy egyszer Komlós Jánossal léptek föl valahol és Komlós megjegyezte, siessenek haza, mert este előadása van. Mire Aradszky megjegyezte: ő nem siet, neki a művelődési ház a színház, a munkahely és neki az ugyanannyit ér, mert a sajátja.
Menyhért Mészáros László

E dalok a mának szólnak
Amikor másképp fogunk énekelni

A napokban telt ház előtt mutatta be — szép sikerrel — a művelődési központ színháztermében Férfivilág című albumát Soltész Rezső. Az est kellemes percei közé tartozott az utóbbi évek talán legígéretesebb tehetségű énekesnőjének, Sárközi Anitának néhány dala. Viszont a másik vendég, Rózsa György — a képességeit senki sem vitatja — némi csalódást okozott, „jópofáskodásai” kissé erőltetettek voltak. A koncert után beszélgettünk Soltész Rezsővel.
— Valamikor a Corvina együttes neve ismerősnek csengett a hazai rockműfajban. Slágereikkel, sőt fesztiváldíjas dalokkal büszkélkelhetett a csapat. Ennek ellenére nem ért el akkora népszerűséget, mint te. Vajon miért?
— Talán azért, mert abban az időben, amikor a Corvina szekere holtvágányra futott, egyre jobban hódított a kemény rockzene. Ami hát elsöpörte a slágerzenét. Azt a muzsikát, amit rajtunk kívül a Gemini, az Apostol együttes játszott — a Neotont és a Hungáriát is említhetném. Nos, ezt a zenekar tagjai észrevették és a felismerés megbontotta belső sorainkat. Ugyanis a populáris rockot — amit gyakorlatilag én ma is képviselek — akkoriban a közönség nem igényelte. Elkezdődött a nagy Piramis-kör, keletkezett egy lyuk, valamiféle hiány, amit betölthettem.
— Gondoltál-e ilyen szólókarrierre?
— Nem. Azt sem titkolom, hogy bizonyos kényszer miatt lettem szólóénekes. Ma már szeretettel emlékezem azokra, akik akkor megkeserítették az életem. Mert ha nem nehezedik rám olyan nagy nyomás, amely lehetetlenné tette a továbbiakban a zenekari pályafutásomat; elképzelhető, hogy nem leszek szólóénekes.
— Néhány menő banda kivételével, legtöbb együttes vergődött.
— Valóban. A Corvina már nem tudott volna felzárkózni az akkori sztár zenekarok mellé. Jómagam nem szerettem azt a muzsikát, és nem is tudtam volna művelni. Persze egészen más volt abban az időben a világ. Én azért igazán örülök annak, hogy a váltás végül ennyire sikerült. Egyedül láttam meg a közönség arcát; és az, hogy egyedül teremtek kontaktust vele, az nekem sokat számít.

Önálló album

— Számos slágered van. A slágergyártas nem szorítja háttérbe az igényesebb elképzeléseidet?
— Nézd, igényes zene nincs. Ez egy hülyeség. Ezt csak azok mondják, akik próbálják megmagyarázni, hogy itt mi valamiféle fertőben élünk. Hogy a magyar közízlés a béka feneke alatt van, és a zenei ízlésünk szégyellniváló. Ez nem igaz! Először is tudomásul kell venni, hogy itt él egy nép, amely többségében magyar. S létezik egy Kárpát-medencei közízlés, aminek hát velejárói vannak. Hogyha a közönség kedveli ezt a fajta muzsikát is, az egyáltalán nem szégyen.
— Soha nem gondoltam arra, hogy keressek még három harmóniát, vagy valami jobban kitekert dallamot, amit esetleg nem tudnak megjegyezni. E dalok a mának szólnak. És ha néhány pillanatra örömöt adnak valakinek, akkor én már boldog vagyok. S amennyiben e dalokon keresztül a közönség szeretetét megkapom, az nekem mindent megér.
— Ugye, öt önálló albumod jelent meg?
— Magyarországon öt és külföldön kettő.
— Hány százezer példányban fogytak el?
— Azt hiszem, nyolcszázezer lemezt adtak el itthon. A külföldiekkel megvan az 1 millió — de azt nem számítják.

Egymillió lemez

— Van olyan önálló előadó, akinek ez három évtized alatt sem sikerült. Tehát ez igen jó eredmény.
— Én is úgy érzem. Bár meg kell mondjam, hogy ez nem mutatja a valós képet. Hiszen sok minden megváltozott a lemezgyártás területén. Én például két évig nem tudtam a tévében szerepelni, mivel a hanglemezgyár és a televízió egyes vezetői személyes ellentétben álltak egymással. Így én, mint a katona, két évig feküdtem a csatamezőn mozdulatlanul. S az, hogy nem léptem fel a tévében, ebben a műfajban bizony jelentős kiesés.
— Az eladott közel 1 millió lemezre gondolva, a kívülállóban óhatatlanul felmerül: lám, ilyen könnyű elérni a sikert.
— Könnyű? Relatív dolog a nagy példányszám. Tudomásom szerint ennyi lemezt élő férfi énekestől nem adtak el.
— A Kordán kívül…
— A Korda 30 éve énekel. Én pedig hat… Bocsánat, hét esztendeje, így hát ez igen szép teljesítmény. Nem hasonlítom magam a rockzenekarokhoz — Z’ZI Labor, a Modern Hungária, a Dolly Roll —, amelyek persze nálam több eladott lemezzel büszkélkedhetnek. Mindenesetre a látszat ellenére a siker nem ilyen egyszerű. E mögött rengeteg munka van. Az én műfajom más. Kulturáltabb megjelenést kíván. S egyáltalán a bandás és énekes kategória között óriási különbség van. Én lehetőleg mindenkivel igyekszem kapcsolatot teremteni.
— Elképzelhető-e, hogy stílust fogsz váltani?
— Nem. A stílust az egyéniségem határozza meg. Az lehet, hogy okosabban fogok énekelni vagy viselkedni a színpadon. Bár ezt nem nagyon szeretném. De azt hiszem, ez majd velem és a közönséggel válik eggyé. Bizonyos idő után, amikor másképp fogunk énekelni, és másnak örülünk, mint ma.

Férfivilág

— A közeljövőben mire készülsz? Mit tervezel?
— Elmegyek 10 napra az NDK-ba. Március 15-től Kanadába és az Egyesült Államokba repülök. Ha onnan hazajövök, akkor április elején az NDK-ban lesz majd egyhetes tv-felvételem. Áprilisban folytatom a Férfivilág turnémat — ezt a Balaton körüli nagy városokban nyáron mutatom be. Májusban és júniusban a Szovjetunióban koncertezek. Szerencsére nem unatkozom.
Fehér Ferenc

Szlovákiában születtem újjá

Az igazi zenész olyan, mint a „kelj fel Jancsi” játék, ahányszor padlóra kerül, annyiszor tud felkelni és talpraállni, vagy önerejéből, vagy a szerencse folytán.
Bevallom, azért kerestem fel Soltész Rezsőt, hogy elsősorban arról faggassam, hogyan vezetett el az útja a „megmentő” Opus lemezkiadóhoz.
— 1978-ban egy nagy szakmai krízisen estem át. A Corvina együttes felbomlása után semmilyen lehetőséget nem kaptam az újrakezdéshez. Nem volt szükség több énekesre. A zenekaralapításba pedig belefáradtam. A Hanglemezgyártó Vállalatnak viszont nem kellett a szólóénekes Soltész Rezső. Valóban nem tudtam mit kezdeni magammal. És ekkor jött, a legjobb időben, Štefan Danko, az Opus szerkesztője, aki jó barátom, és felajánlott egy szólóalbumot, amit angol nyelven készít el velem. Szlovák-magyar szerzők dalait vettük fel a lemezre. A nagylemeznek sikere volt és a szlovák kollégákkal a barátság még jobban elmélyült. 1982-ben újabb nagylemezemet jelentette meg az Opus. Végre megint magamra találtam és azt csináltam, ami az életem. Visszanyertem a hitet és a bizalmat. Az amerikai vendég- szereplésem alatt is, az Opus lemezei segítségével mutattak be az ottani közönségnek.
Szlovákiában születtem újjá, amiért hálás vagyok. Ezért mindenfajta érdeklődést külön előszeretettel kezelek.

— A leveleket is?
— Igen.
— A riport végére odaírhatom a címét?
— Örülnék, ha megtenné.
— A harmadik nagylemezét odahaza készítette. Ebben szerepet játszott az előző nagylemezek sikere?
— Igen. Az Opus-lemezekkel létjogosultságot szereztem otthon is. No meg jókor jött a Szóljon hangosan az ének című dalom. Ezt a nótát az 1981-es fesztiválra írtam, és bizony majdnem kimaradt a versenyből. A selejtező során nem bizonyult alkalmasnak, aztán mégis. Szerencsém volt. Ez a dal átütő sikert hozott, és a nagylemez is.
— Most már hányadik nagylemezén van túl?
— Nemrég készítettem el a hetediket. A címe: Férfivilág. A férfi és a nő kapcsolata örökzöld téma, és jól „fogyasztható”. A lemezen is a férfi-nő kapcsolatáról szól általános értelemben. Ha ez a nagylemez is úgy fog fogyni mint az előzők, akkor átlépem vele az egymilliós bűvös példányszámhatárt.
— Népszerű, közkedvelt énekes lett. Fesztiválgyőzelmeit zsinórban szerezte. Nyert az NDK-ban, Bulgáriában, Írországban és odahaza. A fesztiválok közönségdíját minden alkalommal elhozta. Mit gondol, mitől volt jobb másoknál?
— Ezen én is gondolkoztam. Az biztos, hogy voltak nálam hangilag jobb és ismertebb pop-rock énekesek. De ha valaki szereti a közönséget, az kiül az arcára, kisugárzik egész lényéből, és így azonnal megtalálja a közönség szívét. Ilyen egyszerű ez.
— Én mindig úgy gondoltam, hogy aki egyszer színpadra kerül, az azért teszi, hogy művészetét átadja a közönségnek. Tehát a közönségnek él és dolgozik. Ebből adódóan szeretnie kell a közönségét.
— Az, hogy valaki a színpadra kerül, az még nem azt jelenti, hogy szereti is a közönséget. Vannak olyan kollégáim, akik hangjuk alapján nemzetközi sztárrá válhattak volna, csak éppen sosem tudtak azonos hullámhosszra kerülni a közönséggel. Hogy miért? Mert úgy mentek ki a színpadra, hogy nem vették észre a nézőteret, és tekintetükben nem volt semmi melegség, szeretet. Nem elég csak a zenét szeretni, a közönséget még jobban kell. Én is ezért tudtam oly sokszor elhódítani a közönségdíjat. Meg kell hogy mondjam, ma már nem szívesen vennék részt újabb fesztiválokon.
— Miért?
— Pályakezdőként nem éreztem igazán a fesztivál súlyát. Amikor azonban gyűlni kezdtek a trófeák, akkor elfogott valami félelem. A zsűrik szeretnek újabb arcokat felfedezni és 3—4 fesztiválgyőzelem után a gyakran látott arc megszokottá válik. És hiába nyújtanék tartalmasabb produkciót az előzőnél, nem biztos, hogy bejönne a dolog. Mindig új felfedezettek kellenek, és ez így is van rendjén.
— A zene a legfontosabb az életében ?
— Igen. De ha nem lenne biztos, kiforrott talaj a hátam mögött, gondolok itt a családra, nem tudnék igazán dolgozni. Kell egy nyugodt békés háttér, amit nekem a feleségem és a két gyerekem maximálisan biztosít.
BALÁZS ZSUZSA

(Fotó: Somfai István)

Kameraközelben – Soltész Rezső műsora

„Valahol már találkoztunk” — ezzel a címmel sugározza a televízió a jövő héten Soltész Rezső műsorát. Találkozót kértünk tőle, hogy személyesen mondja el életét, sorsa alakulását.

— Amatőrként kezdtem gitározni. Aztán jöttek a Ki mit tud?-sikerek. 1972-ben megalakult a Corvina, kis- és nagylemezek, televízió, bel- és külföldi tapsok, elismerések következtek. Nagyon jó munka volt. Aztán, mint annyi más együttesnél, abbamaradt, pedig szerettek minket. De zenei és emberi összeférhetetlenségek, a perspektíva hiánya miatt megérett a döntés: feloszlottunk.
— A folytatás nem volt egyszerű. Nem volt előzetes elképzelésem, hogyan tovább, s bár a döntést megfontoltam, a folytatást nem. Megalakult a rövid életű Oxigén együttes. Aztán elkészült Csehszlovákiában első szólólemezem,
az angol nyelvű nagylemez, a Codex, megkezdődött szólóénekesi pályafutásom. Szinte valamenny szocialista országban felléptem. Ez volt az „előkészítő” időszakom, önmagamat kellett kialakítanom, felismernem, leküzdenem hibáimat. Idegen nyelven, idegen közönség előtt léptem fel, nagy volt a kockázat, de megérte. Itthon viszont nem akartak elfogadni szólóénekesként. De voltak segítők, bátorítók, akik nélkül nem ment volna.
— A Codex rekordpéldányszámban fogyott az NDK-ban, Csehszlovákiában. 1980- ban volt a drezdai fesztivál, ekkor kaptam a legnépszerűbb énekesnek szóló közönségdíjat.
Ezeknek a külföldi sikereknek itthon is hírük terjedt. 1981: Szóljon hangosan az ének … Fesztiválsiker idehaza. Aztán ezzel a számmal bejártam a világot Mindenütt tetszett. Még most is tetszik, hisz a Szentendre rózsája külföldi szerkesztői elérték, hogy szerepeljen a műsorban. 1982-ben jött a Made in Hungary első díja, a bulgáriai Arany Orfeusz első díja, meg az amerikai fesztiváldíjak.
— Az első itthoni nagylemezem több mint negyedmillió példányban fogyott el. A második, a Valahol már találkoztunk hamarosan aranylemez lett. Anyagából koncertturné állt össze, amelyet
rögzített a televízió. Szerencsének tartom, hogy mindkét nagylemezem egy következő nagylemez bemutatásának időpontjára esett: néhány
napja jelent meg a Jókedvű vagyok.
— Most gyors egymásutánban sugározza a tévé a Szentendre rózsáját, a Valahol már találkoztunk-ot, és augusztus 23-án a Hétvégében is benne leszek. Tavaly ősszel meghirdettem egy gyermekdalpályázatot, ennek eredményeként a napokban kerül az üzletekbe egy kislemez, amelyen három simasági kislány énekli dalait.
— Újabb nagylemezem felvételeire készülök. Modern, külföldi — főleg olasz — dalokkal, magyar nyelven. Még az idén felvesszük. Októberben egy hónapra az NDK-ba megyek, novemberig pedig hazai turnéra készülök a Jókedvű vagyok népszerűsítésére.
Ennyi a próza. A többi zenében, a televízió 1-es csatornájában, augusztus 18-án 21 óra 35 perces kezdettel: Valahol már találkoztunk.

A napokban indult Soltész Rezső országos show-műsora – „Jókedvű vagyok” címmel. Miután a népszerű énekes többször volt már lapunk olvasóinak szavazata alapján is listavezető, mindig szívesen számolunk be terveiről, elképzeléseiről, vagy éppen új műsoráról. Elég nehéz volt egyeztetni egy randevút, mivel vagy utazik, vagy éppen nem lehet vele beszélni telefonon a Krisztina telefonközpontban zajló korszerűsítési munkák miatt, így zenekarától —a Médium együttestől — tudtuk meg, hogy Lőrincen próbál a Rózsa Ferenc Művelődési Házban, ahol délelőttönként el lehet érni.

A hűvös őszi délelőtt már a főúton hallani a Szóljon hongosan az ének kezdetű „befutó” slágerét, ezzel is alátámasztva a dal mondanivalóját. A hűvös levegőről meleg, jó hangulatú társaságba csöppen az ember. Először csak a hátsó sorokban hallgatom a próbát, és próbálom ellesni egy énekes szakmai titkait, magával szemben támasztott igényességét, emberi kapcsolatait. Egy kívülálló számára az ilyen próbák a végtelenségig unalmasnak tűnhetnek. Rezső egy dalának bevezető sorát hússzor is elpróbálja. Figyeli, hogy milyen szögben állnak a hangszórók, és hogy van-e olyan hosszú zsinórja a mikrofonjának, hogy elérjen a terem végéig. Minden perc pontosan ki van találva, mint bármelyik énekeshíresség műsorában. Szinte hihetetlen, hogy egy könnyed, közvetlen mondatot a színpadon mennyi munka előz meg. Agyoncsépelt szó — de jobb nincs rá —, ez a profizmus. Soltész Rezső tudja, hogy a popzenén belül veszélyes stílust képvisel: minden jó, kedves és sikeres megmozdulása „ciki” lehet.
A pár perces ebédszünet alatt mód nyílik egy kis beszélgetésre. Nem vagyunk ismeretlenek egymás számára, hiszen több koncerten működtünk együtt, többé-kevésbé sikerrel. Láttam válságait, de láttam megújhodásait is. Valamikor „kis Zorán”-nak hívták, és ez akkor nagyon pozitív jelző volt.

Rezső mondja:
„Először is a plakát különleges. Rajta a szerencseszámom, a 3-as. Ez esetben egy kicsit babonásan ragaszkodtam hozzá, amikor kitaláltam a műsoromat. A „Jókedvű vagyok” ugyanis a 3. nagylemezem. Három kedves hölgyvendéget hívtam meg a műsoromba, hogy kedvezzek azoknak a férfitársaimnak is, akik joggal várnak el produkciókat műsoromban a gyengébb nem képviselőitől is. Három nagylemezt adok ajándékba a nézőknek egy kis verseny után, és ami teljesen újszerű, három néző személyes kívánságát is teljesítem. Őszintén bevallom, egy kicsit féltem ettől a játéktól, és nem tudtam elképzelni, hogy mit is kérhetnek tőlem a színpadon. Mondhatom, hogy a bemutatót megelőző néhány előadáson meghatódtam ezektől a speciális kérésektől. Volt, aki csak azt szerette volna, hogy neki személyesen, minden zenekari kíséret nélkül, elénekeljem a „Szóljon hangosan az ének”-et. Volt olyan, aki csak egy viccet szeretett volna tőlem hallani. De volt olyan kedves hölgynéző is, aki ollóval felszerelkezve érkezett a színpadra, és egy hajtincset kért tőlem. Szerencsére dauerom még strapabíró, így az ő kérése is teljesült. Úgy érzem, hogy az utóbbi idők egyik leghangulatosabb műsorával sikerül meglepni azokat, akik jegyet vesznek „A Soltész”-ra. Hangsúlyozom, hogy ez egy csapatmunka eredménye, és a három lány sikerének is köszönhető ez. Ezért most be is mutatnám őket a Melódia Mozaik olvasóinak.
Szánti Judit friss nagylemezes. Jellegzetesen csengő hangjáról azt írják a rock évkönyvében, hogy hangutánzó énekesnő, mivel kiválóan énekli Amanda Leart vagy Kim Camest. Most,
amikor magyarul énekel, bizonyítja a legjobban, hogy azért Szánti Juditot is jól csinálja. Nemrég két külföldi fesztiválon is szép sikert ért el. Nagyon szeret főzni, a hosszú turnékon ezért is nélkülözhetetlen kollégánk lett.
Geri Edit az ország egyik legtehetségesebb énekesnője. Zeneművészeti szakiskolát végzett, jazz-tanszakon, s ha valaki figyelemmel kíséri a hazai könnyűzenét, egyre gyakoribb vendége a koncertdobogóknak. Nem számít, hogy musical, jazz vagy táncdal stílusban, mindegyik műfajban otthonosan mozog. Lassan pedig nem lesz olyan pop-rocklemez, amelyiken ne énekelne. A szó valós értelmében is tanárnője ennek a zenének. Jelenleg a Postás Zeneiskolában a jazz-rock és musical énekszakot vezeti. Ő Judit főztjének leglelkesebb bírálója.
Szabó Katit a discó táncversenyen sokan megismerték. Viszont kevesen tudják róla, hogy remek hangja van. Az OSZK-vizsgán „B” kategóriát szerzett, és nagyon lelkesen énekli dalaim vokálját. Természetesen azért táncol is a színpadon; olykor egyedül, sokszor viszont néhány kedves nézővel is, akiket felcsalogatunk a dobogóra. Kati hamar beilleszkedett kis csapatunkba, s az utazások jó hangulatának egyik fő részese.
Hát, ennyit róluk, és aki többre kíváncsi, nézzen meg bennünket!”
A zenekar rákezd a következő dalra. Rezsőnek csak éppen annyi ideje marad, hogy a refrénre felérjen a színpadra. És már is több száz watton harsog: „…boldog az, akinek az élet öröm . . .”
Dévényi Tibor

Soltész Rezső

született 1945. április 19-én éjjel 1 óra 30 perckor a Kos jegyében

– „Könnyen lelkesedő, lobbanékony alkat. Büszke saját képességeire és határozott eltökéltséggel törekszik arra, hogy tehetségét a legmagasabb fokra fejlessze…”

– Nem hiszem, hogy büszke lennék. Magát a szót em szeretem. úgy érzem, mindig kötelező tisztelettel viseltettem mások iránt. a magam dolgaival szemben pedig inkább valamiféle határozott eltökéltség emlegetése lenne pontosabb.

– „Sajnos nagyon is a hangulatok rabja.”

– Így igaz, sajnálom én is. Egyik pillanatról a másikra váltok, percek alatt el tudok keseredni. Ilyenkor szinte meg kell erőszakolnom magamat, hogy valahogy visszatérjen az életkedvem.

– „Jól tudja, mi tesz boldoggá más embereket, de saját érdekeit többnyire előtérbe helyezi.”

– Ezt sem nevezném önzésnek. A szakma, amit művelek, sajnos azzal jár együtt, hogy az ember bizonyos feladatokra használni kényszerül másokat. De ezt is lehet úgy csinálni, hogy az a másik se érezze rosszul magát a saját bőrében. A megfelelő feladatra meg kell találni a megfelelő embert.

– „Előadói pályáján sokat köszönhet jó drámai készségének.”

– Háát, nem tudom. Bizonytalan vagyok abban, hogy a szakmámnak van-e valami köze a drámához. Bár, ha egy elhagyott szerelmesről énekelek, az ugyebár bizonyos mértékig dráma…

– „Az önállóság és az eredetiség látszatát kelti olyankor is, amikor belül bizonytalan.”

– Előfordul, nem is egyszer Ez szerintem egy természetes védekezési reflex. Védőburok, amellyel az ember körülveszi magát. Másképp nagyon esendők lennénk.

– „Könnyítene helyzetén, ha nem venné túlságosan komolyan magánéleti konfliktusait.”

– Ez melléfogás. Nincsenek számottevő konfliktusok a magánéletemben, amit egyébként nagyon fontosnak tartok. Az ember onnan hoz töltést, hangulatot, onnan meríthet erőt. A jó magánélet mindent megalapozhat.

– „Az önmegtartóztatás kevéssé tartozik erényei közé.”

– Ha mondjuk tíz évvel ezelőtt készült volna ez a horoszkóp, akkor talán igaz lett volna ez a megállapítás. De hát az ember kifejleszthet magában bizonyos képességeket. Önmegtartóztatás, önfegyelem nélkül ezen a pályán képtelenség boldogulni.

– „ Időnként kisebbségi komplexusai támadnak önnön népszerűségét illetően.”

– Nem, kisebbségi komplexusról nincs szó, legfeljebb valamiféle egészésges kételkedésről, ami viszont akár inspirálhatja is az embert.

– „A Mars és Jupiter szembenállása kiapadhatatlan energiáról, szinte mágikus vonzerőről árulkodik.”

– Mágikus vonzerő? De jó is lenne!

Ó.M.

Fotó: Kiss Gábor 

– Mindenféle híreszteléssel ellentétben, még sohasem jártam Olaszországban – kezdi a beszélgetést Soltész Rezső, akiről tudjuk, hogy első albuma, a Szóljon hangosan az ének több, mint kétszázötvenezer példányban fogyott el. Tehát Platina lemez. És Rezső azóta is töretlenül tartja magát az élbolyban, amely manapság igen nehéz feladat. Legutóbbi nagylemezének címe: Római vakáció.

– Miért pont ezt a dalt választottad címadónak, ha még sohasem voltál Olaszországban?

– Azóta tervezek egy római vakációt, amióta láttam egy filmet Audrey Hepburn és Gregory Peck főszereplésével. Címe: Római vakáció. Ez a film hozta közel hozzám az olasz embereket, zenéjüket, a dallamos olasz muzsikát.

– Maradjunk egy kicsit még az olaszoknál! Tudjuk, hogy roppant divatosak, elegánsak. Főként a férfiak. Olyannyira, hogy volt egy időszak, amikor még a magyar lányokat is meghódították. Rólad is köztudott, hogy mindig divatos és elegáns vagy. Mesélj valamit a te divatodról!

– Már gyermekkorom óta szeretem a tiszta és szép dolgokat. Minden téren… A tisztaság és a lezser elegancia ötvöződött felnőtt koromra. Ha csak a lemezborítóimat nézed, már azokból is kiderül, hogy imádok öltözni, vidám vagyok és optimista. Tehát így is öltözködöm: vidáman és optimistán. Lezserül, de elegánsan. tisztán és jószagúan. Egyszerűen, de divatosan. nem sok pénzért, de célszerűen.

– Ha már a divatnál tartunk: hálistennek neked nemcsak a ruházatod, hanem a személyed is divatos. Épp ezért teljesen jogos volt előző nagylemezed címadó dala: Jókedvű vagyok…

–Most is jókedvű vagyok, de különösen akkor, ha énekelek.

Akkor: továbbra is Szóljon hangosan az ének!

S. Nagy István

Amikor még csak távolról ismertem a sztárokat, mindig a leghétköznapibb dolgok izgattak velük kapcsolatban. Vajon mit csinálhat egész nap egy híres ember — ha éppen nem sztárkodik? Mit eszik, meddig alszik, mi a hobbija?
Ez a gyermekkori kérdés motoszkált bennem, amikor felhívtam Soltész Rezsőt és arra kértem: mesélje el egy napját. Néhány pillanatig csend volt a vonal másik oldalán, majd kérdés a válasz helyett :
— Melyiket?
— Mondjuk a holnapit — mondom nevetve —, de nehogy kitalálj valami különös dolgot! Mindent úgy, mint máskor.
Negyvennyolc óra múlva találkozunk és elkezdjük összeállítani a „Pop-órarendet”.
— Mikor keltél?
— Általában 7-8 órakor kelek, akármilyen későn érkezem haza. Ez belém idegződött. Általában én vezetek, ha fellépni megyek, és hazafelé gondolatban összeállítom a következő napi programot. Tegnap 7 órakor keltem, mivel feleségem és lányaim is korán indultak a dolgukra, így rám maradt a rövidke kutyasétáltatás. Ezután következett a reggeli. Ez nálam az egyik legfontosabb napi cselekedet. Ekkor még nem csöng a telefon, nem zavar semmi és végig tudom gondolni a dolgaimat. Nagyon fontosnak tartom a bőséges reggelit. Egész nap rohangálunk, ki tudja, mikor ülhetünk asztalhoz. Körülbelül nyolc órára befejeztem, és mivel hivatalos helyekre még nem tudok telefonálni, elkezdtem pakolni a bőröndömet, mert néhány nap múlva hosszú külföldi útra indulok. Legendásan precíz ember vagyok. A fellépések során megtanultam gombot varrni, mosni és vasalni. Szinte hobbiszámba megy egy ilyen csomagolás. Élére hajtogatom a nadrágjaimat, sorba rakom az ingeimet… szóval ilyen vagyok, nem szégyellem. Családi örökség.
Kilenckor leültem telefonálni. Először a Hanglemezgyárat hívtam — kisebb-nagyobb problémák vannak a lemezborítóval. Anyagi okokból kevesebb kép férhet rá, mint amennyit szeretnék. Érvek, ellenérvek. Az erősebb győzött. Meggyőztek. Így legalább hamarabb kerül a boltokba a „Római vakáció”. Majd felhívtam a zenekarom vezetőjét. Az utazást beszéltük meg. A technikusokat megkértem, hogy ebéd után jöjjenek fel megbeszélni a szerelést, amit kiviszünk. Aztán egy-két magántelefon — szüleimnek, barátomnak, fodrásznak. Fél tizenegykor elindultam. Először a szervizben beállíttattam a kocsi gyújtását, mert az éjszaka hazafelé rakoncátlankodott egy kicsit. Majd a Televízióban megbeszélés a nyáron elkészítendő televíziós műsoromról. Nem voltam feldobva. Beugrottam az ORI pénztárába, még két fellépésem gázsija bent volt. Utána gyorsan haza. Ha tehetem, ilyenkor beugrók Francescóhoz, a remek olasz étterem tulajdonosához. Egy jó pizza visszahozza a hangulatomat. Ezt ne írd le, mert azt hiszik, hogy hascentrikus vagyok. Szeretek enni és szerencsére nem vagyok hízásra hajlamos.
Most nézzük a délutánt! Fél kettőre jöttek a technikusok. Vita, hogy mit vigyünk és mi maradjon itthon. Most én győztem. Randevú a Déryné presszóban Hódos D. Sanyival és indultunk Miskolcra. Én Szánti Juditot és Frank Gabit, a dobost viszem. Két teltházas előadás várt rám. Ez visszaadta megint az önbizalmamat. Látom, hogy szeret a közönség. Sok virágot kaptam. Olyan volt hazafelé a kocsi hátsó ablaka, mint egy bolgár kertész üvegháza. Sajnos, nagy köd volt, így nem tudok a megszokott tempóban vezetni. Éjjel háromnegyed tizenkettőkor a Lánchídon voltam — éjfélkor a szobámban. Megittam egy dobozos sört, és feltettem halkan a két új ajándék lemezt. Az egyiken Falco énekel, a másikon Sandra. Mindkettőjüket szeretem. De mivel már elmúlt éjfél, azt hiszem, ez már egy másik nap története …
— Teljesen igazad van, de kérlek, mutasd be olvasóinknak a két kedvencedet.
— Kezdjük először Sandrával: 1962. május 18-án született az NSZK-ban. Már 12 éves korában lemezre énekelte az „Andy, mein Freund” című dalt. Leérettségizett, majd teljes energiával beszállt a zenei életbe. Először az Arabesque női énektrió vezető énekese lett. 1983-ban, amikor az együttes csillaga már hanyatlóban volt, Sandra megismerkedett jelenlegi producerével, barátjával és élettársával, Michael Cretuval, aki a Moti Special együttes billentyűse. 1984- ben elkészítették az Alphaville „Big In Japan” slágerének „Japan is weit” című verzióját. A Maria Magdalena című dallal megkezdődik nemzetközi karrierje, ami az „In The Heat Of The Night”-tal teljesedik be. Sandra új kislemeze, a „Little Girl” az előzőektől eltérő hangzású: lágyabb és lassúbb. „Lehet, hogy nem lesz óriási sláger, de ezt az oldalamat is meg akartam mutatni” — mondta Sandra, aki jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik Cretuval.
— Ezután ismerkedjünk meg az elismert és betiltott Falcóval!
— A 29 éves Johann Hölzel – művésznevén Falco — már hosszú évek óta ismert személyisége a bécsi zenei életnek. Sok mindennel próbálkozott, kísérletezett: egyaránt játszott punk-együttesben, újhullámos zenekarban és rockszínházban. Első igazi sikerét 1982-ben a Komissar (Felügyelő) című disco-rap stílusú dalával aratta. Nevét — pontosabban művésznevét — az osztrák határokon túl is megismerték.

Szerdán este a zsúfolásig megtelt salomvári kultúrházban ugyancsak forró hangulat uralkodott. A falu apraja-nagyja ott szorongott a csöppnyi kis teremben, hogy meghallgassa Soltész Rezső legsikeresebb dalait.
Az 1981-es pop- és táncdalfesztivál óta minden korosztály rokonszenvvel figyeli szereplését, így nem véletlen, hogy lemezei egymás után jelennek meg. Az más kérdés, hogy ezeken a lemezeken a hagyományos tánczene modernizált változata hallható. A könnyűzene kedvelőinek az a fontos, hogy a férfi előadók között is akad valaki, aki sajátos színt, egyéniséget hozott a rockéletbe. Népszerű, ahogy ezt a műfaj íratlan törvényei megkívánják, s ami a szólisták jelentékeny részéről nem mondható el. A salomvári közönség is pillanatok alatt a szívébe zárta a közvetlen, örökifjú énekest, akinek előadásmódjára a játékosság, a könnyedség, a kedvesség volt a jellemző.
— Nagyon féltem ettől a koncerttől — mondta az előadás után az énekes. — Ugyanolyan hőfokon szerettem volna énekelni, mint a fővárosi hangversenytermekben. Sikerült? — kérdezi egy kissé hitetlenkedve. — Amikor elfogadtam az első zalai meghívást, a zalaszentlászlóit, úgy éreztem, hogy itt szeretnek engem, ezért ide többször
vissza kell jönnöm. Külön öröm számomra, hogy egy ilyen kis településen ekkora érdeklődés kísérte — főleg a nagy nyári munkák közepette — a koncertemet. Amikor a közönség velem együtt énekelte Szóljon hangosan az ének. . . című dalomat, bizony meghatódtam. Még a műsoridőről is megfeledkeztem és jóval hosszabb ideig maradtam a pódiumon, mint ahogy zenész kollégáimmal terveztem.
Soltész Rezső holnap már Berlinbe utazik vendégszereplésre, de a salomvári közönség bizonyára sokáig emlékezni fog hangulatos nyáresti műsorára.
k. sz.