Tokaj “Borban az igazság…”András köszönöm!

Nem akarok szabadkozni, tudom eltüntem. Most itt vagyok újra. Remélem megértitek!

Nem panaszkodom, sok fellépésem van, persze nem úgy mint a 80-as években, de panaszra nincs semmi okom. Igazi örömöt jelent számomra, amikor felmegyek a színpadra és kézbeveszem a mikrofont. Hála Dudás Zoli kollégám, “igazgatóm” és koordinátorom lelkes munkájának erre egyre több alkalommal kerűl sor.

Tokajról azért fontos most beszélnem, mert olyasmi történt velem, ami eddig még soha, persze vannak tanulságai a dolognak, ez kétségtelen.

Mindent kiszámítok az érkezés ideje nálam szentírás, szeretek időben, de nem túl korán megérkezni a fellépés helyszínére, mindennek megvan a maga tempója. Most szombaton, október 3-án is megvolt…

Délután 1/2 4 körűl indúltam, 230 kilóméter este 7 kor kezdés, szóval időben ott leszek. Dávid kísért el az úton, sőt ő is vezetett, én pedig kényelmesen aludtam útközben, élveztem a kellemes októberi napsütést. A GPS, pontosabban Andrea, ahogy én hívom, nem indúlt be, már azt hittem sztrájkol, valójában az ö hangjára ébredtem… ” Túl gyorsan mész” mondta jó hangosan. Erre felébredtem. Talán 140 kilometer körűl lehettünk az M3 -ason Miskolc felé. Van ott egy Shell - kút, ahol meg szoktam állni pihenni, meginni egy kávét, azután gyerünk tovább. Dávid is kávézott - beszélgettünk 6 óra elött 10 perc lehetett az idő. Egyszercsak megszólal a telefonom - Dudás Zoli - Merre jár művész úr kérdezi. Én pedig mondom, hogy hol és beszámolok neki a kávézásról. Ő csak annyit mondott: 6 kor van kezdés…

Elkezdtem szédülni, leesett a vérnyomásom, Ugye el tudjátok képzelni mit éreztem. Azonnal vége lett a kényelmes autózásnak. Tokaj - Andrea szerint - 70 kilométerre és másfél órára volt tőlünk. Dudás Zoli mészfehér hanggal hívott percenként, hogy hol járunk és mi a helyzet Tokajban. Persze én is azonnal hívtam a helyszint, ahol érzésem szerint pár perc múlva lincshangulat alakúl ki a távollétem miatt…

Közben az autó már szó szerint repűlt a cél felé. Nem írom le hány kilométeres sebességgel, mert még valaki vallomásnak venné és akkor nekem végem van, de higgyétek el szárnyaink nőttek az autópályán. Az én Volvóm mindenre képes ha a gazdájáról van szó…

Tokaj nagyon kedves hely. Akár hiszitek akár nem 1/2 7 kor a helyszínen voltunk. A Főtéren legalább 3000 ember szorongott és várta a fellépést. Komolyan ideges voltam, ám egyszercsak a távolból, meghallottam a színpadon a “mentőangyal” hang
ját. Nagy Bandó András, aki éppen csak arra járt, hiszen kíváló könyveivel és kiadójával járt a városban, meghallotta a késésem hírét, és mint igazi, régi jóbarát felment a színpadra és érkezésemig szórakoztatta a közönséget. Ezúton is köszönöm neki a baráti segítséget és hírdetem mindenkinek, hogy végtelenül hálás vagyok neki azért amit tett. Igazi kolléga. (Állítólag múltkor a Csepregi Évát húzta ki a bajból!)

Én pedig nagyon élveztem az előadást. A közönség Tokajban fantasztikus volt, együtt énekeltük a dalokat, sőt még egy felém nyújtott üveget ( Furmint) is meghúztam a hangulat kedvéért.(Tehettem, mert hazafelé tudtam, hogy Dávid vezeti majd a kocsit)

Csütörtökön Münchenbe repülök, sajtótájékozatón veszek részt, de már pénteken kettőkor a Hiltonban leszek, az október 23 - án kezdődő Hifi Show miatt tartunk megbeszélést a kiállítókkal.
Szombaton pedig az esti Lottó sorsolás vendége leszek…

Búcsúzóul csak annyit, hogy: Éljen a NagyBandó.
Sziasztok. Rezső

13 hozzászólás

  1. erzsike1948 Says:

    Szia!

    Nagyon vártam,hogy jelentkezel,mert nem tudtam,hogy merre jártál.Eltelt a nyár és nem
    sikerült találkozni.Talán jövőre
    újabb helyként lesz Eger.

    Szeretettel,Erzsike

  2. annabella Says:

    Szia,Rezső!
    Tényleg nagyon régen írtál már nekünk, hiányoztál.Mikor meg hallottam,hogy te leszel a Lottó sorsolás vendége mondtam az én Szandi lányomnak töltsünk ki egy szelvényt hátha ki húzza a számainkat a Rezső.Meg is vettük a szelvényt, de nem te húztad ki a számokat, na nem is nyertünk, de milyen kicsi a világ a volt szeretett főnököm öccse húzta ki a számokat.Aztán szombaton véletlenül hallottalak beszélni a kedvenc rádiómba a Juventus rádióba délelőtt Várkonyi Attila műsorában, miközben főztem.A táncdal fesztivál koncertről beszéltetek ami pénteken volt és úgy hallottam nagyon jól sikerült Bálint Edina a Juventus rádió műsorvezetője még vasárnap is arról beszélt milyen nagyot ugrottál a szám végén és, hogy Várkonyi Attila is meg fogja tanulni azt az ugrást mert Edinának annyira tetszett.Edina mondta még azt is többek között, hogy milyen sármos vagy amivel én is egyet értek!Jó lenne, ha többször jelentkeznél és úgy mint régen le írnád, hogy mikor hol láthatunk,hallhatunk.Minden jót kívánok neked, szeretettel:Annamária.

  3. Andi Says:

    Szia Rezső!

    Annabellához csatlakozva tényleg jó látni, hogy újra jelentkeztél!

    Most tényleg elég sokat megfordultál az elmúlt napokban a médiában. Szombaton a luxor, aztán vsárnap a Névsowr, a hétfői RTL reggeliről már nem is beszélve jó volt látni. Az viszont külön öröm, hogy a nyár folyamán a fellépések alkalmával többször is találkozhattunk és mindegyik szép emlék marad!

    Most, hogy előtérbe került a táncdalfesztivál épp a napokban esett meg velem egy igazán kedves kis story. Autóbuszon utaztam és a busz hátsó részében találtam helyet. Ahogy elindultunk kis idő múlva egy Kb 4 éves kislány hangját hallottam a mögöttem lévő ülésről. Különböző dalokat énekelt. Aztán egyszer csak ezt hallom “Nem is olyan rég, ha jól emlékszel még…: Nem akartam hinni a fülemnek. Ráadásul nem csak a refrént tudta, hanem az egészet végig énekelte a korához képest feltűnően szép hangon. Jó tudom más is tudna hasonlót irni. De talán ez lehet az egyik titka annak ,hogy ezek a dalok miért maradnak fent generációkon át.

    Szia:

    Andi

  4. bloyd Says:

    Kedves Rezső,

    Gyerekkorom 2 meghatározó bakelit kislemeze volt az Echo-tól a Gondolsz-e majd rám, ill. a Corvina “Álmaidban visszatérek-je”.
    Hihetetlen, de csak néhány éve tudom, hogy utóbbit Soltész Rezső énekelte. (a fejemben Soltész Rezső egyenlő volt a “Szóljon hangosan az ének”-kel, és a kettő nálam nem fér meg együtt)

    Tudna ön, vagy valaki segíteni abban, hogy az “Álmaidban visszatérek”-et eredeti hangszereléssel , jó minőségben megszerezzem? Miért nem játsszák fel újra a mai technikai háttérrel, de EREDETI hangszereléssel ? Higgye el, óriási példányszámot adnának el belőle !

    Egyébként 70-es születésű Depeche Mode fan vagyok. Ajánlom szíves figyelmébe : DM - Wrong

    Tisztelettel,
    Gábor

  5. erdosia Says:

    Rezső!Névnapodra sok Bodogságot kívánok.Szeretném megkérdezni,hogy a fellépési oldaladon miért az elmúlt fellépéseket lehet csak látni?

  6. erdosia Says:

    Rezső!Névnapodra sok Bodogságot kívánok.Szeretném megkérdezni,hogy a fellépési oldaladon miért az elmúlt fellépéseket lehet csak látni?

  7. bubriella Says:

    Sziaaa!!!!

    Itt a remek alkalom egy névnapi köszöntésre, de úgy látom megelőztek! Csak vártam egy blog bejegyzést, amire valamilyen úton-módon tudok reagálni. Tudom, hogy mindig “oka” van a távolmaradásnak, de jó azért, hogy néha bekukkantasz. :)
    Ezúton kívánok Neked nagyon boldog névnapot!
    Szeretettel: Gabi

  8. Angelika18 Says:

    Kedves Soltész Rezső!
    Őszinte leszek én nem ismerem Önt pár számát hallottam,de a Nagymamám imádja a zenéjét meg Önt és szülinapi meglepit szertnék neki ugyanis májusban 50 éves lesz!Sajnos nem az igazi nagyim csak fogadott mivel én államigondozott vagyok és ő egy nevelő az otthonban de nagyinak szólitóm és nekem ő a nagyim!Szóval azért irok már most mert egy ismert ember nagyon elfoglalt,de én szeretném a nagyim 50-ik szülinapján Önnel meglepni nem tudom hogy ez lehetségese és mekkora költséggel jár meg ilyenek de nagyon fontos és bármennyi pénzt képes vagyok összeszedni csak hogy élete legjobb napját adhassam neki!Szeretném ha válaszolna!NAgyon köszönöm!Nagyon fontos lenne!!!
    Köszönöm!
    Angelika

  9. D.Ivett Says:

    Kedves Rezső!
    Ha lesz időd lépj fel iwiwre mert egy régi kedves ismerősöd megtalált.Remélem emlékszel rá.
    Üdv.Ivett

  10. erdosia Says:

    Köszönjük a jó kívánságokat,Neked is sikerekben gazdag új évet kívánok!

  11. dfery Says:

    Tisztelt Művész Úr!
    Még gyermekkoromban ismertem meg az Ön dalait, és azóta is nosztalgiával gondolok rájuk. Régi kedvencem a Dolce Vita c. száma, de sajnos sehonnan nem tudom megszerezni. Lenne olyan kedves, és tudna adni egy elérhetőséget, ahol megkaphatnám eme remekművét? Válaszát előre is köszönöm.
    Tisztelettel: Deák Ferenc

  12. Andi Says:

    Kedves Soltész Rezső!

    Először is szeretném tisztelettel köszönteni Önt!Még soha nem írtam egy ismert embernek sem,de a barátság olyan erős kapocs ami minden akadályt legyőz.A barátnőmnek július 19.-én lesz a születésnapja és szeretném valami maradandóval meglepni.Mivel az Ön rajongója,oly annyira,hogy mikor haza ér első dolga bekapcsolni a cd lejátszót amiből az Ön dalai szólnak és ez nagy erőt ad neki az otthoni munkához akármilyen nehéz is volt a napja.Ezért úgy gondoltam,hogy szeretném meglepni valami Önről szóló emlékkel ami Neki sokat jelentene.Szerettem volna elvinni egy koncertjére,de sajnos itt a közelben nem lesz fellépése.Ezért amennyiben lehetséges lenne egy dedikált fénykép vagy valami csekélység Önről kérem legyen szíves segíteni nekem.Előre is köszönöm:tisztelettel,Andi, Szellőről.

  13. erzsike1948 Says:

    Szia!Rezső!

    Sikerekben szép napot…
    Kívánok minden napra!!!
    Nem tudok az év sikereidről!!
    puszi:Erzsike

Szólj hozzá!