Újra itt vagyok

Gyakran jut eszembe, hogy mennyire elhanyagoltam a blogot, pedig minden nap történik velem valami és bár szívesen megosztanám veletek az események egy részét, mégis elsodor a pillanatnyi történések sora…

Most egy kicsit megpróbálok törleszteni.

Igazán kegyes volt hozzánk a sors ezzel a rendkívül szép és hosszú ősszel, amit nagyon élveztem. Bár most már ritkulnak a fellépések, mégis szívesen gondolok vissza a “viharos” nyári talákozásokra, amik teljesen feldobtak mert annyira jó volt találkozni veletek.
Persze a napjaim legjava azért a szerlesztőségben telik, és bizony gyakran sötétedik rám az este, mire végére érek a dolgaimnak.

Augusztus végén Berlinben töltöttem néhány napot az IFA-n és lezajlott a nagy EISA díjátadás is amit sokáig készítettem elő, de nagyon jól sikerűlt, sőt a Latin Combót is el tudtam vinni a német fővárosba. Nagy sikerük volt.

Szeptember közepén, egyszerre két rendezvényt is le kellett bonyolítanunk. Az egyik a BNV -n az EISA “Európa legjobbai” kiállítás volt, a másik pedig a II. Budapesti Fotomarathon ( www.fotomarathon.hu ) Mindkettőnek sikeres volt a története, sőt már a díjkiosztás is megtörtént azóta. A múlt héten Bécsben voltam néhány napot, kellemesen telt az idő ráadásúl az Albertinában pont egy Van Gogh kiállítás van, amit sikerűlt megtekinteni. Nagyon érdekes és tanulságos volt, szerencsés időpontban érkeztünk fél óra sorállás után már be is jutottunk.

Most pedig ezerrel készítjük elő a novemberi Házimozi és hifi Show-t, amit a váci úti Budapest Westend Hilton szállóban rendezünk. ( www.házimozihifishow.hu ) Évről évre nagy feladat ez, és reméljük, hogy idén is sikert könyvelhetünk el, bár a szervezéssel mindig vannak gondjaink. Ha van kedvetek gyertek nézzétek meg. Most be lehet regisztrálni és kedvezményesen 50%-os belépőhöz jutni, úgyhogy rajta…

Kellemes hétvégét kívánok és remélem a következő bejelentkezésig nem telik el annyi idő mint most - amiért - bocs!
Sziasztok üdv mindenkinek - Rezső


addiction to soma
alternative to viagra
aspirin and viagra
bad side effects of viagra
bayer levitra samples
but soma online
buy cheap cialis
buy cheap viagra
buy cheap viagra online
buy cheap viagra online uk
buy cialis doctor online
buy cialis online
buy cialis soft online
buy generic cialis
buy generic soma
buy generic viagra
buy levitra online
buy soma online
buy soma online without rx
buy viagra cheap
buy viagra in england
buy viagra in london england
buy viagra meds online
buy viagra online
buy viagra online 35008
buy viagra online at
buy viagra soft online
buying generic cialis
buying viagra in uk
buying viagra online
can viagra causes legs to ache
celebrex adverse side effects
celebrex and dosage
celebrex for dogs
celebrex heart attack
celebrex online prescription
celebrex side effects
celebrex vs bextra
cheaest cialis professional
cheap generic cialis
cheap generic viagra
cheap viagra canada
cheap viagra tablets
cheapest cialis professional
cheapest price for cialis
cheapest uk supplier viagra
cheapest viagra in uk
cheapest viagra prices
cialis 10 mg
cialis for order
cialis low priced
cialis no prescription
cialis side effects
cialis soft tab
cialis soft tabs
cialis surrey bc
cialis to buy new zealand
cialis uk suppliers
cialis versus levitra
cialis vs viagra
cialis without prescription
cost of viagra
description of soma
does propecia work
does watermelon have viagra effect
effect of viagra on women
effects of soma
effects of viagra
female use of viagra
free sample pack of viagra
free trial of viagra
free viagra in the uk
free viagra sample
free viagra samples
free viagra samples before buying
free viagra without prescription
g postmessage cialis smiley forum
g postmessage cialis smiley online
g postmessage cialis smiley post
g postmessage cialis smiley remember
g postmessage cialis smiley reply
g postmessage cialis subject forum
g postmessage cialis subject online
g postmessage cialis subject post
g postmessage cialis subject remember
g postmessage cialis subject reply
g postmessage propecia smiley forum
g postmessage propecia smiley online
g postmessage propecia smiley post
g postmessage propecia smiley remember
g postmessage propecia smiley reply
g postmessage propecia subject forum
g postmessage propecia subject online
g postmessage propecia subject post
g postmessage propecia subject remember
g postmessage propecia subject reply
g postmessage viagra smiley forum
g postmessage viagra smiley online
g postmessage viagra smiley post
g postmessage viagra smiley remember
g postmessage viagra smiley reply
g postmessage viagra subject forum
g postmessage viagra subject online
g postmessage viagra subject post
g postmessage viagra subject remember
g postmessage viagra subject reply
generic cialis cheap
generic cialis softtab
generic viagra india
guaranteed cheapest viagra
herbal viagra reviews
herbs and viagra interaction
history of soma drug
how does levitra work
how does viagra work
how long does cialis last
how long does viagra last
how to buy viagra
how to use viagra
india viagra cialis vicodin
instructions for viagra use
is soma a barbiturate
is soma a controlled substance
is soma a narcotic
is soma addictive
is viagra safe for women
levitra side effects
low cost cialis
low cost viagra
lowest price viagra
lowest prices for cialis
mail order viagra
marijuana and viagra
mexican rx cialis low price
mexican rx cialis low priced
mix vicodin and soma
muscle relaxants soma
natural herbs used as viagra
natural viagra substitutes
new drug levitra
non prescription viagra
order soma carisoprodol
order soma online
order viagra online
over the counter viagra
prescription drug called soma
price of viagra
problems with viagra
propecia canada cheap
propecia side effects
purchase viagra online
q buy cialis online
q buy soma
q buy soma online
q buy viagra online
query lowest cialis price online
quick forum readtopic cialis none online
quick forum readtopic cialis none search
quick forum readtopic propecia answer content
quick forum readtopic propecia none generated
quick forum readtopic propecia signature content
quick forum readtopic viagra answer search
recreational viagra use
resturants soma neiborhood
rx cialis low price
side effects of celebrex
side effects of cialis
side effects of viagra
soma 350mg saturday delivery
soma 350mg saturday fed-ex shipping
soma by wallace
soma carisoprodol online
soma cod without prescription
soma drug history
soma drug toxicity
soma muscle relaxant
soma muscle relaxer
soma san diego
soma saturday shipping
soma side effects
soma with codiene wholesale
subaction showcomments cialis optional newest
subaction showcomments cialis optional older
subaction showcomments cialis smile watch
subaction showcomments cialis start from older
subaction showcomments propecia archive posted
subaction showcomments propecia optional older
subaction showcomments propecia smile older
subaction showcomments propecia smile remember
subaction showcomments propecia start from online
subaction showcomments propecia thanks posted
subaction showcomments viagra archive remember
subaction showcomments viagra start from newest
subaction showcomments viagra start from watch
subaction showcomments viagra thanks remember
subaction showcomments viagra thanks watch
tadalafil cialis from india
try viagra for free
uk alternative viagra
uk viagra sales
viagra 6 free samples
viagra and alternatives
viagra and cannabis
viagra and hearing loss
viagra for sale
viagra for sale without a prescription
viagra for women
viagra free trial
viagra from india
viagra liver damage
viagra no prescription
viagra on line
viagra online cheap
viagra online stores
viagra online uk
viagra or cialis
viagra oral jelly
viagra prescription uk
viagra rrp australia
viagra rrp australia cost
viagra side effects
viagra soft tabs
viagra suppliers in the uk
viagra uk cheap purchase buy
viagra uterine thickness
viagra vs cialis
viagra without a prescription
viagra without prescription
watermelon viagra affect
what is celebrex
what is celebrex used for
what is generic viagra
what is soma
what is the medication soma for
what is viagra
what type of drug is soma
where can i buy viagra online

8 hozzászólás

  1. erzsike1948 Says:

    SZIA!

    Nagyon szép napjaid voltak az
    elmúlt időben. Újabb találkozás
    újabb gonddolatmenet jelentke-
    zik,melyeket meg kell oldani.
    Igen-igen sok idő telt el a nyá-
    ron, remélve jövőre korábban
    jelentkezel.

    Szeretettel:Erzsike,Eger,puszi.

  2. Andi Says:

    Szia Rezső!

    Látszik a soraidból,hogy nem éppen unalmas az életed, de ha siker a vége biztosan megéri a befektetett munkát. A fellépések veled együtt gondolom sokakban szép emlékként élnek majd tovább. De van itt valami másik a sikerrel, örömmel kapcsolatos dolog is, ami már egy ideje arra késztet,hogy itt a blogon megosszam veled és azokkal, akik olvassák, mert elképzelhető, hogy nem is tudnak róla. Nos Szlovéniában van egy magyar nyelvű rádió, ami már egyébként Magyarország elég nagy részén is hallgatható és minden korosztályhoz szól, ami szerintem egy klassz dolog. A lényeg az egészben,hogy az elmúlt hétvége egyik napján 6 alkalommal is halhattak. Lehet,hogy kicsit hihetetlennek tűnik neked, ha nem hallom valószínüleg én is így lennék vele és ez nem egyszer forult már elő. Természetesen más előadók is ott vannak válogatás nélkül, ami úgy gondolom nagy dolog. Ez az egyik,a másik náluk az év minden hetén van hét zeneszáma,amit három dal közül a hallgatók választanak élő telefonon elmondott szavazattal. Te ebben az évben négyszer is ott voltál a hét számai között. Tavaly az év zeneszámai válogatásán te lettél a harmadik legtöbb szavazatot kapott előadó.Igaz ezek nem egetverő sikerek,de sikerek és azoknak,akik kedvelnek téged jó érzés hallani!!! Egyben elgonolkodtam azon nálunk miért nincs ilyen rádió,ahol veled együtt olyan előadók is hallhatóak, VÁLOGATÁS NÉLKÜL akik a most működő rádiókban nincsenek jelen. Persze változnak az idők és vele együtt az előadók es a zenék is. Viszont ez nem kéne, hogy azt is jelentse, hogy ezeket el kell söpörni, ezek a dalok ott vannak és akik szeretik nem felejtik el őket. Azt szokták mondani nincs rá igény. Akkor ott mért MŰKÖDIK hatalmas sikerrel és igénnyel a dolog már hosszú ideje? Talán itt a példa, ha jól csinálják igenis működhet. Leírni sem lehet, hogy mekkora szerettetel és hálával veszik körül a hallgatók az ottani munkatársakat. Ja és fantasztikus szeretettel beszéltek rólad minden egyes szavazásnál. Ha egy kicsit hosszúnak tüttem elnézést tőled ls minden itteni olvasótól.de talán megbocsájtható, hiszen szerettem volna ezt mindenkivel Veled is medosztani!!

    További szép napot!

    Andi

  3. Andusz Says:

    Szia Rezső!
    Nagyon örülök,hogy újra itt voltál.Kérdezni szeretném,hogy hol lépsz fel?Sajnos a honlapodon nincs frissítve a fellépéseid ideje és helye.Nagyon szeretnénk újra találkozni veled,és hallani a hangod ahogy énekelsz.Emlékszem annó időben mien jó éreztem magam a koncertjeiden.
    Várom válaszod.
    Puszi Andusz régi rajongód.

  4. fazekasne moldvan valeria Says:

    Szia Rezső!

    Nagyon örülök, hogy létre jött ez az oldal. Már több alkalommal kerestem infókat rólad, a koncertekről, fellépéseidről.15 éves korom óta vagy a kedvenc előadóm. Nagyon sok koncerteden voltunk a barátnőmmel annak idején.Nekem mégis az volt a legszebb és legfelejthetetlenebb élmény, amikor 2006.március.18-án te voltál a meglepetés vendégem a 40. szülinapomon.Nem tudom te emlékszel - e rá? Szigetszentmiklós Bowling CAFÉ. Őrzöm a képeket , élményeket.Remélem az 50.-ken is ott leszel.Azt szeretném kérdezni, hogy hol lesznek fellépések, és hogy Szilveszterkor nem leszel fellépő vendég valamelyik szállodában? Üdv. Fné Valéria

  5. Renata Says:

    Tisztelt Rezső!

    Tudom, hogy amit írok, az nem az Ön blogbejegyzéséhez kapcsolódik, de hetek óta próbálok Önhöz egy kapcsolatot keresni, és most ez volt a leggyorsabb, és talán a legcélravezetőbb út.Nagyon nagy kéréssel fordulok Önhöz.
    Mindenféleképpen szeretném megszerezni újra, az Ön által felénekelt Boldog Karácsony c. hanghordozót.Nekem még régen kazettán volt meg, de valakinek kölcsönadtam, és sajnos nem kaptam vissza.Látom a honlapon, hogy egyre több albumát lehet letölteni, azóta is mindennap nézem, hátha az én általam keresett albumot is, de sajnos eddig még nem lehetett.Lehetséges majd ez a közeljövőben? Ha nem, akkor kérem segítsen nekem, hogy hol tudnék hozzájutni, valamilyen formában?Arra nem gondoltak, hogy esetleg cd-n újra kiadják? Szerintem gyönyörű az album, és újra nagy sikert aratna!
    Segítségét előre is köszönöm szépen.
    Üdvözlettel: Bolya Renáta.

  6. annabella Says:

    Kedves Rezső!
    Csatlakozom az előttem szólóhoz.Karácsonykor mi is szívesen hallgatjuk a Boldog Karácsony című kazettát,de már nem olyan jó a minősége.Nagyon jó lenne cd meghallgatni.Biztos sokan szeretnék újból hallani.Mi a véleményed róla?Szép napot!Annamária.

  7. ra Says:

    kléklklklklkl

  8. voomaria Says:

    Kedves Soltész Rezső!

    Nagy örömmel tölt el, hogy az összes dala CD-n van és hozzáférhető. Én egy nagyon régi rajongója vagyok a kezdetektől fogva minden kazettája és lemeze megvolt, de az idő múlásával valahogy eltűnt. Most olyan boldogság számomra, hogy ilyen gyönyörű dalokat hallgathatok újra. Oly sok nehéz pillanatban átsegített, mindig megnyugvás volt számomra kedves hangját hallani. Kívánom, hogy az életben olyan sok jót és szépet kapjon, mint amilyet az ön dalai adtak nekem. Nagyon boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok szerettei körében. Üdvözlettel: Vöő Mária Szellőről (Pécs környéke) 2009.12.20.

Szólj hozzá!